"Két volt szt-tiszt megy a sivatagban, odalép hozzájuk Hernádi Judit, mire azok eléneklik a Sohase mondd című dalt, és hozzáteszik a végén, 'hogy soha' - majd James Bond odaszól M-nek, hogy mehet az átutalás."
Nyilván arról van szó a nagy év végi pörgésben, hogy F. T. magyar humorista, afféle intézmény 4 milkáért kap megrendelést kémügyileg ("az írások 'könnyed, humoros eszközökkel' mutassák be a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét")
Valaha ő sem fogadta volna el eztet. Igaz, aztán elfogadta a kitüntetést is. Mára más idők járnak.
Azok is elfogadnák, akik minden bizonnyal csaholnak a hír hallatán.
Valaha Csurka István 20 milliós (nem, illetőleg késve teljesített, egy privatizációs propagandafilm (!)) forgatókönyvéből botrány volt.
Mára megtanultuk, hogy kell törvényt nem sértve meríteni a közös forrásból.
2008. december 30., kedd
2008. december 29., hétfő
Légicsapások
A legújabb izraeli-palesztin háború első két napja után érdemes átgondolni a történtek logikáját. Izrael a december 19-i tűzszünet utáni rakétatámadásokkal (és azok áldozataival) indokolja támadását (10 nap alatt töb mint 300 rakétacsapás), a Hamaszt hibáztatva mindenért. Az arabok egységesen elítélik a rakétacsapásokat. Az izraeli vezetés állítja, csak Hamasz-állásokat támad.
Elméletileg mi a helyzet? Vannak terroristák, akik nem akarnak békét Izraellel, és vannak olyan arabok, akik bár nem fogadják imáikba Izraelt, alapvetően megbékélnének vele. A támadások az előbbiek számát növelik, az utóbbiakét pedig csökkentik. Ez Izrael érdeke? Nem.
Izrael a Hamaszt akarja ellehetetleníteni, konkrétan felrobbantani. A Hamasz tagjait? Infrastruktúráját? Egyetemek, mecsetek, gyógyszertárak lettek a légicsapások martalékául. Hogy lehet így ellehetetleníteni egy terrorszervezetet? Csakis megerősíteni lehet a népszerűségét, hisz minden tette igazolást nyer.
Izrael egyértelműen elrettenteni akar, amihez nem válogat az eszközökben. Ezzel viszont épp saját érdekei ellen cselekszik. Ezzel saját biztonsága ellen tesz. Ezzel saját megítélését rontja. Ezzel saját hitelességét rontja. Holott Izraelnek joga van lépni: egy állam sem tűrné, hogy rakétákkal támadják, állampolgárait öljék.
Csak erre nem ugyanezzel kell válaszolni.
Izrael kapcsán gyakran halljuk: aki Izraelt védi, a nyugati kultúrát védi, egy emberközeli kultúrát véd a barbárság és a nyers erőszak, a gyűlölet ellenében. Palesztina modernizációja, a szélsőségesek leszerelése, a gyűlöletteli mentalitás indokolatlanná válása e kultúra terjedésével lenne leheséges. Az arabok megfélelmlítése eddig sem működött, és most is csak elmélyíti a válságot. Izrael időt nyer - a következő hullámig.
Persze nem könnyű jól reagálni egy ilyen helyzetben. Szinte lehetetlen. De ez nem jelenti azt, hogy akkor hagyni kell az egészet a fenébe.
Elméletileg mi a helyzet? Vannak terroristák, akik nem akarnak békét Izraellel, és vannak olyan arabok, akik bár nem fogadják imáikba Izraelt, alapvetően megbékélnének vele. A támadások az előbbiek számát növelik, az utóbbiakét pedig csökkentik. Ez Izrael érdeke? Nem.
Izrael a Hamaszt akarja ellehetetleníteni, konkrétan felrobbantani. A Hamasz tagjait? Infrastruktúráját? Egyetemek, mecsetek, gyógyszertárak lettek a légicsapások martalékául. Hogy lehet így ellehetetleníteni egy terrorszervezetet? Csakis megerősíteni lehet a népszerűségét, hisz minden tette igazolást nyer.
Izrael egyértelműen elrettenteni akar, amihez nem válogat az eszközökben. Ezzel viszont épp saját érdekei ellen cselekszik. Ezzel saját biztonsága ellen tesz. Ezzel saját megítélését rontja. Ezzel saját hitelességét rontja. Holott Izraelnek joga van lépni: egy állam sem tűrné, hogy rakétákkal támadják, állampolgárait öljék.
Csak erre nem ugyanezzel kell válaszolni.
Izrael kapcsán gyakran halljuk: aki Izraelt védi, a nyugati kultúrát védi, egy emberközeli kultúrát véd a barbárság és a nyers erőszak, a gyűlölet ellenében. Palesztina modernizációja, a szélsőségesek leszerelése, a gyűlöletteli mentalitás indokolatlanná válása e kultúra terjedésével lenne leheséges. Az arabok megfélelmlítése eddig sem működött, és most is csak elmélyíti a válságot. Izrael időt nyer - a következő hullámig.
Persze nem könnyű jól reagálni egy ilyen helyzetben. Szinte lehetetlen. De ez nem jelenti azt, hogy akkor hagyni kell az egészet a fenébe.
2008. december 27., szombat
Tamás Gáspár Miklós 60 éves
Először akkor került a látóterembe (miután megállapítottuk, hogy az SZDSZ vezetői közt a hibahatárt meghaladja a szakállasok száma), amikor 1990-ben bedobtak a postaládánkba egy kézzel, nyomtatott nagybetűvel írt, fénymásolt papírt, amely TGM apját szekus kihallgatónak gyalázta - a hírhedt Apák és fiúk című cikk (in. Magyar Fórum, 1990, szerző: dr. Grezsa Ferenc irodalomtörténész) gondolati nyomvonalán haladva. Persze hamisan, mert míg Pető Iván és Bauer Tamás apja legalább valóban az AVH kötelékében dolgozott, TGM apja író, újságíró volt, szerkesztő, később a kolozsvári Magyar Színház igazgatója volt. Kommunista, ahogy TGM is írja egyik interjújában, de a magyar kommunistáknak csak egy ideig volt jó Romániában, hamar kikiáltották őket bűnbaknak - ami az egyre nacionalistább országban nem volt meglepő.
Nem véletlen, hogy a liberális párt legszofisztikáltabb gondolkodóját a legotrombább eszközökkel támadták - amennyiben a gyöngyök leszórattatnak a gyesznók elé, hajlamosak visszatekinteni, és egy kicsit pépesíteni a hullajtót, ahogy azt Jézus is megmondta. Ebből persze (?) akkor nekem még kevés dolog jött át, mármint a szofisztikumból, illetőleg annak mélységéből, bár az család legokosabb tagja, az unokatesóm már akkor rajongott TGM-ért.
És kb. ez a két hozzáállás is tekinthető adekvátnak vele kapcsolatban: mély undor és áhítatos imádás (mi próbálkozzunk valami mással azért). Előbbire példa a Konzervatórium bejegyzése a "25 leggázabb magyar véleményformáló" címmel, hadd másolom ide a vonatkozó részt: "Bogár szavaival egy két lábon járó ideológiai kaleidoszkóp. És valóban az: kicsit idősebbek úgy emlékezhetnek rá, mint a szadesz konzijára, sétapálcával sétafikált mindenfelé, és a szabadelvű konzervativizmust propagálta. Elég ehhez elolvasni egy korábban vele készült interjút (Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig – megtalálható a „Másvilág” c. kötetben is), és látható az éles különbség a mai, fasisztázó, az emberek agyonverését és elgázosítását „magyar hagyománynak” minősítő TGM, és az akkori, jakobinus emberi jogi nyilatkozatokat ostorozó TGM között. A sétapálcát hózentrógerre cserélte, a szabadelvűséget marxizmusra. Búcsúabaloldaltólbúcsúajobboldaltól. Eme jelentős szellemi fejlődés végett kapott kitüntetett helyet ezen listán, továbbá a RAF-éltető megnyilatkozásaiért. Ezen "vétkeit" még az sem teszi semmissé, hogy olyan abszurd helyzeteket teremtett manapság, mint a ráérős budai laptop-anarchista egyetemista tömegek előtt szónoklatként előadott propagandafellépés a forradalmi marxizmusról - bár a konzervatórium humoránál van, és díjazza az ilyen szerepléseket." Klikkvadász, felületeske, újgazdag-konzervatívjainknak ennyire tellett.
Holott az általuk is megemlített Másvilág c. publicisztikákat tartalmazó kötetet érdemes most ismét elővenni. Egyrészt meg lehet érteni TGM habitusát, másrészt a születő magyar demokrácia alapkérdései, definíciói még mindig aktuálisak - mintha senki nem olvasta volna ezeket a cikkeket (a kötet az 1990 és 94 közti publicisztikákat tartalmazza, de korábban készült írások is találhatóak benne). Illetőleg felnőtt pár új generáció, amelynek még minden vicc új.
Az ekkor már több ideológiai fordulaton átesett TGM (már túl van az anarcho-szindikalizmuson, némi marxizmuson) a konzervativizmust képviselte, abból is a jobboldali neokon ideológiát. A Búcsú a baloldaltól esszé briliáns mű: a szokásos erudícióval és stiláris erővel megírt eszmefuttatás levezeti, hogy miért is baloldali az új magyar demokrácia összes pártja (, miért is a baloldaliság az egyetlen megszakítatlan, élő hagyomány az ország szellemi életében), majd egy teljesen logikátlan és vágyteljesítő fordulattal (ahogy egy másik cikkben TGM meg is fogalmazza: a következtetés nála általában a vágyakat jelenti) arra jut, hogy ennek ellenére vissza kell nyúlnunk a 19. századi liberális hagyományokhoz, Deák, Szalay, Kossuth, Széchenyi világához, amely különbözik a jakobinus-forradalmi nagytakarítás-vízióktól is.
TGM márpedig ilyen: mer gondolkodni, mer vágyakozni, mer álmodozni, mer alkotni. A szellem munkálkodik benne, és tetten érhető a pedagógusi ösztön működése is, amely a gazdag, jól érvelő elemzés után meg akarja győzni az olvasóját. Tudomány és társadalmi felelősségérzet, vagyis ideológia így működik nála. Persze a Búcsú a baloldaltól mai olvasata szépen láttatja a választóvonalat józan elemzés és vágyteljesítő remény között, ám ezt akkorra visszavetíteni nem volna jogos - akik ezen élvezkednek, csak sótlanságukról és szellemtelenségükről tesznek tanubizonyságot. (Ezért nem csipegetnék mondatokat, amelyeket affektált hiszitvel lehetne közrebocsátani a "Ki gondolta volna, hogy TGM írta-e szavakat"-féle kommentárral.)
Tehát konzervatív liberalizmus - TGM eme zászló alatt indult csatába, és igen aktívan, részletekbe menően szólt hozzá az alakuló magyar demokrácia ügyeihez. Antiszemitizmus, népies-urbánus "vita", külpolitika, abortuszvita, kisebbségi ügyek, határon túli magyarok kérdése stb. - aki ma konzervatív akar lenni, nem hagyhatja ki a Másvilágot, a 19. századi magyar liberalizmussal állandóan kapcsolatot kereső, a magyar neokon ideológiában pedig szintén kapocsnak tekinthető cikkgyűjteményt.
A kontraszt nem is lehetne nagyobb a mai TGM-sal. Ultrabaloldali, marxista cikkei erősebb, gondoskodó államot követelnek, illetve távlatosabban a liberális demokrácia és a piacgazdaság lebontását. "Polgári pártból nagy a választék - négy is verseng a parlamentbe kerülésért Magyarországon -, ám nekünk azon kellene törnünk a fejünket, hogyan teremtsünk valódi antikapitalista baloldalt."- írja 2006-ban. "Az 1988-89-ben színre lépett új demokratikus csoportok egytől egyig baloldaliak." - írja 1989-ben.
Mi történt? Pártjaink lódultak át a másik oldalra? (Nem hinném, elvégre a hardcore piacpárti konzervatívok hörögve sikoltanak az államtalanításért, a piackonform lépésekért, a nagy szerkezeti átalakításokért stb.) Persze a pártok bizonyos szempontból kapitalisták lettek, amolyan magyarosan, félig ez, félig az, és az is biztos, hogy a szegények, a rossz érdekérvényesítő képességgel bíró rétegek (aka kisemmizettek, kiszolgáltatottak) sokkal többet szenvednek, mint a középrétegek, netán a gazdagok.
TGM inkább felismerte azt, hogy a társadalmi szolidaritás megszűnt, a lib.dem. torzszülött lett, hisz míg Nyugaton az öntevékeny közösségek, egymást segítő körök, illetőleg a közéleti aktivitás (és felelősségérzet) miatt a piacgazdaság emberibb, itthon rideg, önző, unalmas, félős. TGM felismerte, hogy a konzervativizmus a meglévő értékeket konzerválhatja, de nem tud érvényesen beszélni azokért, akiknek segítségre van szüksége (vagy ha tud is, itthon nem beszélt).
Mára tehát az lett a helyzet, hogy TGM megmutatta az országnak, hogyan lehet érvényesen és színvonalasan, izgalmasan jobb- és baloldali módon gondolkodni. Nem haszonszerzésből váltott, sőt, inkább az a kívülállás, a mainstreammel való ütemes szembelovaglás jellemzi, ami nagy egyéniségek sajátja.
A nagy egyéniség azonban sokszor nem jó csapatjátékos: már 1990. október 23-án lemond felelősségteljes, hatalommal járó pártbéli tisztségeiről (nyilván a Tölgyessy-kudarc hatására is, bár ezt tagadja), s egyre inkább a perifériára szorul.
Persze TGM maradhatott volna konzervatív, következtethetett volna úgy is, a félresikerült magyar kapitalizmust nem lebontani, hanem továbbfejleszteni kell - hiúsága is szerepet játszhatott abban, hogy váltott (sosem szeretett túl népszerű ideológiák mögé beállni). Plusz a szellemi izgalom is sarkallta.
Illetőleg az az érzékenység, amely a magyar társadalomban mindig aktuálisan fájón hiányzó mentalitás felé terelte - a rendszerváltáskor a kapitalizmust akarta megtanítani, ma a szolidaritás leckéit vennénk át, cseppet sem középiskolás fokon. Már aki veszi a fáradtságot, és tudja, hogy a megértés nem úri huncutság, nem időpocsékolás, nem a gyengeség jele, illetőleg nem óhajt kétmondatos megmondóversenyekben győzedelmeskedni.
Nem véletlen, hogy a liberális párt legszofisztikáltabb gondolkodóját a legotrombább eszközökkel támadták - amennyiben a gyöngyök leszórattatnak a gyesznók elé, hajlamosak visszatekinteni, és egy kicsit pépesíteni a hullajtót, ahogy azt Jézus is megmondta. Ebből persze (?) akkor nekem még kevés dolog jött át, mármint a szofisztikumból, illetőleg annak mélységéből, bár az család legokosabb tagja, az unokatesóm már akkor rajongott TGM-ért.
És kb. ez a két hozzáállás is tekinthető adekvátnak vele kapcsolatban: mély undor és áhítatos imádás (mi próbálkozzunk valami mással azért). Előbbire példa a Konzervatórium bejegyzése a "25 leggázabb magyar véleményformáló" címmel, hadd másolom ide a vonatkozó részt: "Bogár szavaival egy két lábon járó ideológiai kaleidoszkóp. És valóban az: kicsit idősebbek úgy emlékezhetnek rá, mint a szadesz konzijára, sétapálcával sétafikált mindenfelé, és a szabadelvű konzervativizmust propagálta. Elég ehhez elolvasni egy korábban vele készült interjút (Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig – megtalálható a „Másvilág” c. kötetben is), és látható az éles különbség a mai, fasisztázó, az emberek agyonverését és elgázosítását „magyar hagyománynak” minősítő TGM, és az akkori, jakobinus emberi jogi nyilatkozatokat ostorozó TGM között. A sétapálcát hózentrógerre cserélte, a szabadelvűséget marxizmusra. Búcsúabaloldaltólbúcsúajobboldaltól. Eme jelentős szellemi fejlődés végett kapott kitüntetett helyet ezen listán, továbbá a RAF-éltető megnyilatkozásaiért. Ezen "vétkeit" még az sem teszi semmissé, hogy olyan abszurd helyzeteket teremtett manapság, mint a ráérős budai laptop-anarchista egyetemista tömegek előtt szónoklatként előadott propagandafellépés a forradalmi marxizmusról - bár a konzervatórium humoránál van, és díjazza az ilyen szerepléseket." Klikkvadász, felületeske, újgazdag-konzervatívjainknak ennyire tellett.
Holott az általuk is megemlített Másvilág c. publicisztikákat tartalmazó kötetet érdemes most ismét elővenni. Egyrészt meg lehet érteni TGM habitusát, másrészt a születő magyar demokrácia alapkérdései, definíciói még mindig aktuálisak - mintha senki nem olvasta volna ezeket a cikkeket (a kötet az 1990 és 94 közti publicisztikákat tartalmazza, de korábban készült írások is találhatóak benne). Illetőleg felnőtt pár új generáció, amelynek még minden vicc új.
Az ekkor már több ideológiai fordulaton átesett TGM (már túl van az anarcho-szindikalizmuson, némi marxizmuson) a konzervativizmust képviselte, abból is a jobboldali neokon ideológiát. A Búcsú a baloldaltól esszé briliáns mű: a szokásos erudícióval és stiláris erővel megírt eszmefuttatás levezeti, hogy miért is baloldali az új magyar demokrácia összes pártja (, miért is a baloldaliság az egyetlen megszakítatlan, élő hagyomány az ország szellemi életében), majd egy teljesen logikátlan és vágyteljesítő fordulattal (ahogy egy másik cikkben TGM meg is fogalmazza: a következtetés nála általában a vágyakat jelenti) arra jut, hogy ennek ellenére vissza kell nyúlnunk a 19. századi liberális hagyományokhoz, Deák, Szalay, Kossuth, Széchenyi világához, amely különbözik a jakobinus-forradalmi nagytakarítás-vízióktól is.
TGM márpedig ilyen: mer gondolkodni, mer vágyakozni, mer álmodozni, mer alkotni. A szellem munkálkodik benne, és tetten érhető a pedagógusi ösztön működése is, amely a gazdag, jól érvelő elemzés után meg akarja győzni az olvasóját. Tudomány és társadalmi felelősségérzet, vagyis ideológia így működik nála. Persze a Búcsú a baloldaltól mai olvasata szépen láttatja a választóvonalat józan elemzés és vágyteljesítő remény között, ám ezt akkorra visszavetíteni nem volna jogos - akik ezen élvezkednek, csak sótlanságukról és szellemtelenségükről tesznek tanubizonyságot. (Ezért nem csipegetnék mondatokat, amelyeket affektált hiszitvel lehetne közrebocsátani a "Ki gondolta volna, hogy TGM írta-e szavakat"-féle kommentárral.)
Tehát konzervatív liberalizmus - TGM eme zászló alatt indult csatába, és igen aktívan, részletekbe menően szólt hozzá az alakuló magyar demokrácia ügyeihez. Antiszemitizmus, népies-urbánus "vita", külpolitika, abortuszvita, kisebbségi ügyek, határon túli magyarok kérdése stb. - aki ma konzervatív akar lenni, nem hagyhatja ki a Másvilágot, a 19. századi magyar liberalizmussal állandóan kapcsolatot kereső, a magyar neokon ideológiában pedig szintén kapocsnak tekinthető cikkgyűjteményt.
A kontraszt nem is lehetne nagyobb a mai TGM-sal. Ultrabaloldali, marxista cikkei erősebb, gondoskodó államot követelnek, illetve távlatosabban a liberális demokrácia és a piacgazdaság lebontását. "Polgári pártból nagy a választék - négy is verseng a parlamentbe kerülésért Magyarországon -, ám nekünk azon kellene törnünk a fejünket, hogyan teremtsünk valódi antikapitalista baloldalt."- írja 2006-ban. "Az 1988-89-ben színre lépett új demokratikus csoportok egytől egyig baloldaliak." - írja 1989-ben.
Mi történt? Pártjaink lódultak át a másik oldalra? (Nem hinném, elvégre a hardcore piacpárti konzervatívok hörögve sikoltanak az államtalanításért, a piackonform lépésekért, a nagy szerkezeti átalakításokért stb.) Persze a pártok bizonyos szempontból kapitalisták lettek, amolyan magyarosan, félig ez, félig az, és az is biztos, hogy a szegények, a rossz érdekérvényesítő képességgel bíró rétegek (aka kisemmizettek, kiszolgáltatottak) sokkal többet szenvednek, mint a középrétegek, netán a gazdagok.
TGM inkább felismerte azt, hogy a társadalmi szolidaritás megszűnt, a lib.dem. torzszülött lett, hisz míg Nyugaton az öntevékeny közösségek, egymást segítő körök, illetőleg a közéleti aktivitás (és felelősségérzet) miatt a piacgazdaság emberibb, itthon rideg, önző, unalmas, félős. TGM felismerte, hogy a konzervativizmus a meglévő értékeket konzerválhatja, de nem tud érvényesen beszélni azokért, akiknek segítségre van szüksége (vagy ha tud is, itthon nem beszélt).
Mára tehát az lett a helyzet, hogy TGM megmutatta az országnak, hogyan lehet érvényesen és színvonalasan, izgalmasan jobb- és baloldali módon gondolkodni. Nem haszonszerzésből váltott, sőt, inkább az a kívülállás, a mainstreammel való ütemes szembelovaglás jellemzi, ami nagy egyéniségek sajátja.
A nagy egyéniség azonban sokszor nem jó csapatjátékos: már 1990. október 23-án lemond felelősségteljes, hatalommal járó pártbéli tisztségeiről (nyilván a Tölgyessy-kudarc hatására is, bár ezt tagadja), s egyre inkább a perifériára szorul.
Persze TGM maradhatott volna konzervatív, következtethetett volna úgy is, a félresikerült magyar kapitalizmust nem lebontani, hanem továbbfejleszteni kell - hiúsága is szerepet játszhatott abban, hogy váltott (sosem szeretett túl népszerű ideológiák mögé beállni). Plusz a szellemi izgalom is sarkallta.
Illetőleg az az érzékenység, amely a magyar társadalomban mindig aktuálisan fájón hiányzó mentalitás felé terelte - a rendszerváltáskor a kapitalizmust akarta megtanítani, ma a szolidaritás leckéit vennénk át, cseppet sem középiskolás fokon. Már aki veszi a fáradtságot, és tudja, hogy a megértés nem úri huncutság, nem időpocsékolás, nem a gyengeség jele, illetőleg nem óhajt kétmondatos megmondóversenyekben győzedelmeskedni.
2008. november 22., szombat
Az bulvarsajtónak apologiaja
Bulvár vagyok, ments ki innen - alapvető hozzáállás a megfelelő sajtómunkási körökben, kéremtisztelettel, én Győzike lábkörméről szok írni több kolumnás cikkeket, de utálom, otthon és láruhában Sztravinszkíjt hallgatok.
Van egy másik típus: minden reggel szétnyíló genitáliákat rakok ki a címlapra, ám nem vagyok bulvár, mert összekacsintok magammal, akár Dzsuang Szi és az ő álma. E mentalitás néha szintúgy felháborodik közállapotainkon, s időről időre megmagyarázza magának, hogy ha nem is az, ami, azért jó az, ami ő nem
érthetőbben
Tehát hogy a bulvár a nép hangja, megtöri a mainstream média tabuit 's a t.
A web2 korában ez azért máshogy van, de a magyarországi helyzet sem pont így áll.
"A médiát sokáig azonosították a közszolgálatisággal, ami a művelt középosztály kulturális eszménye volt. Ennek zászlója alatt atyai leereszkedéssel és szigorral próbálták az egész társadalomra a magas kultúrát ráerőltetni, ám ezekből az elképzelésekből sok mindenki és sok minden kimaradt." rég nem igaz.
"A leghülyébb bulvárlapok is segítenek másként gondolkozni, a szabályokat konfrontálni. Azt sugallni, hogy ami köröttünk létezik, az nem feltétlenül igaz és hogy minden másképpen is lehetne, mint ahogy van. A populáris kultúrának hangot adó bulvárnak ezért faltörő kos szerepe van, mert amit a hivatalos média, a cenzúrázott vagy a finomkodó média megkésve, vagy soha nem mond el, azt a bulvár frissen hozza, a maga kócosságával, de mindig pengeélesen és mindig nagyon aktuálisan." Hákéremszépen. Szabályokat konfrontálni - ma itthon a bulvár a főszabály, a legnépszerűbb, a mainstram, hát ezzel egy irányba menni talán nem vall nagy bátorságra és szellemre. A többi kultúr- és sajtótörténet.
"Szerintem éppen az a kultúra demokráciája, hogy mindnyájan előállhatnak a saját maguk értelmezésével, a lakosság pedig válogathat közöttük" Ugyanolyan értelmiségi bullshit, mint amit 2 mondattal korábban támad. A bulvármédia manipulál, szeméremajkat és vérplazmát mutat fel, plusz átver (Harry herceg megevett egy élő nagymamát? (nem)) egyszóval a kultúra demokráciája bollocks.
"Rengeteg példát lehet mondani arra, hogy a bulvárt politikai, kereskedelmi érdekek manipulálják. Tudósítást vásárolnak, bulvárformátumba csomagolt üzeneteket küldenek. Szerintem a bulvár is teljesen hülyének nézi az embereket." - ez Bodoky kérdése, az index egyik fő munkatársáé...
és a válasz egy része: "Bármennyire is szeretnénk, nincs olyan tiszta kritikai nyilvánosság, amelyből teljesen ki lenne rekesztve a politikai és a gazdasági befolyás." akkor most hol van a demokratikus kultúrfogyasztás?
"Meglepő, hogy milyen okosak ezek az úgynevezett egyszerű emberek, hogy milyen árnyaltan, gazdagon látják a műsorokat." - miért meglepő? akkor most nem azz az értelmiségi attitűdöt tetszik véletlenül felmutatni amiről hat bekezdéssel korábban így tetszett nyilatkozni "A megmondóemberek ezért mindig az ízlésről és a kellésről beszélnek. Amikor a médiáról van szó, például arról, hogyan kellene csomagolni a híreket, hogyan kellene bemutatni képeket. Vagy arról, hogy a lakosságnak hogyan kellene nézni vagy olvasni a médiát, amit persze ők - a megmondóemberek - tudnak, de a fogyasztóknak nincs ízlése, azok hülyék, azok mindent benyalnak."
"A bulvárt nem önmagában kell nézni, hanem azzal együtt, hogy milyen társadalmi igényt elégit ki." (háhá, mintha a tv2 egyik szóvivőjét hallanánk.) "Ha tehát nem respektálja a privát szférát, akkor azt kell vizsgálni, miért van erre igény?"(ez már egyáltalán nem háhá, tudja ez az ember, miket beszél?)
"A társadalomban akkor lesz botrány, ha valamilyen normasértés nyilvánosságra kerül. A morális tisztázás azt jelenti, hogy lehet, hogy nem történt ugyan törvénysértés, de a társadalom igazságérzetét mégis sérti az ügy. Az ilyen esetek mindig felkínálják a lehetőségét egy kollektiv purifikációs rítusnak." Frászkarikát. A bulvár gyártja, futószalagon szállítja a botrányokat, ez a lényege. De hogy lehetne megtisztulni attól, hogy Győzike pofonvágta a Lánchíd egyik oroszlánját? "kár lenne a botrányok szerepét alábecsülni. Bár nem vezetnek mindig az értékrend helyreállításához vagy a megújításához, mégis szerepük van abban, hogy monitorozzanak és felszínen tartsanak fontos erkölcsi kérdéseket." Hát hacsakúgynem.
A bulvárnak persze van létjogosultsága: pihentet, szórkaoztat. De a korlátai számosak és súlyosak: elveszi a teret, a lehetőséget a fennkölt és alkotó mozzanatoktól. Egyszerűen annyira alacsonyról nézi a történéseket, hogy esélyt sem ad egy fennköltebb pozíció elfoglalására. Ez amúgy főleg a művészethez való viszonyulásában mutatkozik meg.
Plusz ma a médiában a bulvár egyeduralkodó, a blogokon is a bulváros nyelv jellemző - ami egy elég negatív antropológiai szemlélettel kapcsolódik össze. Az irigységre, haragra, kicsinyességre építő magyar bulvár köszönőviszonyban sincs az angolszász, valóban emberpárti bulvárral.
Van egy másik típus: minden reggel szétnyíló genitáliákat rakok ki a címlapra, ám nem vagyok bulvár, mert összekacsintok magammal, akár Dzsuang Szi és az ő álma. E mentalitás néha szintúgy felháborodik közállapotainkon, s időről időre megmagyarázza magának, hogy ha nem is az, ami, azért jó az, ami ő nem
érthetőbben
Tehát hogy a bulvár a nép hangja, megtöri a mainstream média tabuit 's a t.
A web2 korában ez azért máshogy van, de a magyarországi helyzet sem pont így áll.
"A médiát sokáig azonosították a közszolgálatisággal, ami a művelt középosztály kulturális eszménye volt. Ennek zászlója alatt atyai leereszkedéssel és szigorral próbálták az egész társadalomra a magas kultúrát ráerőltetni, ám ezekből az elképzelésekből sok mindenki és sok minden kimaradt." rég nem igaz.
"A leghülyébb bulvárlapok is segítenek másként gondolkozni, a szabályokat konfrontálni. Azt sugallni, hogy ami köröttünk létezik, az nem feltétlenül igaz és hogy minden másképpen is lehetne, mint ahogy van. A populáris kultúrának hangot adó bulvárnak ezért faltörő kos szerepe van, mert amit a hivatalos média, a cenzúrázott vagy a finomkodó média megkésve, vagy soha nem mond el, azt a bulvár frissen hozza, a maga kócosságával, de mindig pengeélesen és mindig nagyon aktuálisan." Hákéremszépen. Szabályokat konfrontálni - ma itthon a bulvár a főszabály, a legnépszerűbb, a mainstram, hát ezzel egy irányba menni talán nem vall nagy bátorságra és szellemre. A többi kultúr- és sajtótörténet.
"Szerintem éppen az a kultúra demokráciája, hogy mindnyájan előállhatnak a saját maguk értelmezésével, a lakosság pedig válogathat közöttük" Ugyanolyan értelmiségi bullshit, mint amit 2 mondattal korábban támad. A bulvármédia manipulál, szeméremajkat és vérplazmát mutat fel, plusz átver (Harry herceg megevett egy élő nagymamát? (nem)) egyszóval a kultúra demokráciája bollocks.
"Rengeteg példát lehet mondani arra, hogy a bulvárt politikai, kereskedelmi érdekek manipulálják. Tudósítást vásárolnak, bulvárformátumba csomagolt üzeneteket küldenek. Szerintem a bulvár is teljesen hülyének nézi az embereket." - ez Bodoky kérdése, az index egyik fő munkatársáé...
és a válasz egy része: "Bármennyire is szeretnénk, nincs olyan tiszta kritikai nyilvánosság, amelyből teljesen ki lenne rekesztve a politikai és a gazdasági befolyás." akkor most hol van a demokratikus kultúrfogyasztás?
"Meglepő, hogy milyen okosak ezek az úgynevezett egyszerű emberek, hogy milyen árnyaltan, gazdagon látják a műsorokat." - miért meglepő? akkor most nem azz az értelmiségi attitűdöt tetszik véletlenül felmutatni amiről hat bekezdéssel korábban így tetszett nyilatkozni "A megmondóemberek ezért mindig az ízlésről és a kellésről beszélnek. Amikor a médiáról van szó, például arról, hogyan kellene csomagolni a híreket, hogyan kellene bemutatni képeket. Vagy arról, hogy a lakosságnak hogyan kellene nézni vagy olvasni a médiát, amit persze ők - a megmondóemberek - tudnak, de a fogyasztóknak nincs ízlése, azok hülyék, azok mindent benyalnak."
"A bulvárt nem önmagában kell nézni, hanem azzal együtt, hogy milyen társadalmi igényt elégit ki." (háhá, mintha a tv2 egyik szóvivőjét hallanánk.) "Ha tehát nem respektálja a privát szférát, akkor azt kell vizsgálni, miért van erre igény?"(ez már egyáltalán nem háhá, tudja ez az ember, miket beszél?)
"A társadalomban akkor lesz botrány, ha valamilyen normasértés nyilvánosságra kerül. A morális tisztázás azt jelenti, hogy lehet, hogy nem történt ugyan törvénysértés, de a társadalom igazságérzetét mégis sérti az ügy. Az ilyen esetek mindig felkínálják a lehetőségét egy kollektiv purifikációs rítusnak." Frászkarikát. A bulvár gyártja, futószalagon szállítja a botrányokat, ez a lényege. De hogy lehetne megtisztulni attól, hogy Győzike pofonvágta a Lánchíd egyik oroszlánját? "kár lenne a botrányok szerepét alábecsülni. Bár nem vezetnek mindig az értékrend helyreállításához vagy a megújításához, mégis szerepük van abban, hogy monitorozzanak és felszínen tartsanak fontos erkölcsi kérdéseket." Hát hacsakúgynem.
A bulvárnak persze van létjogosultsága: pihentet, szórkaoztat. De a korlátai számosak és súlyosak: elveszi a teret, a lehetőséget a fennkölt és alkotó mozzanatoktól. Egyszerűen annyira alacsonyról nézi a történéseket, hogy esélyt sem ad egy fennköltebb pozíció elfoglalására. Ez amúgy főleg a művészethez való viszonyulásában mutatkozik meg.
Plusz ma a médiában a bulvár egyeduralkodó, a blogokon is a bulváros nyelv jellemző - ami egy elég negatív antropológiai szemlélettel kapcsolódik össze. Az irigységre, haragra, kicsinyességre építő magyar bulvár köszönőviszonyban sincs az angolszász, valóban emberpárti bulvárral.
2008. november 17., hétfő
Kezdetben vala a (B)logosz(féra)
Lassan (?), de biztosn épül ki a blogoszféra ékes magyeri nyelven is, ma már minden témából blog indul, sőt a témátlanságból is. Eszembe jut bármi, elkocogok a megfelelő kapualjba, és lerakom azt az egy mondatomat. Így szeletelődik fel a személyiség - öt perc helyett öt szó világhír.
Vagyis mediatizáció. Pupi Avati olasz rendező mondja, hogy régebben a tett, ma a szó társadalmát éljük - rengeteg parazita foglalkozást űző újságíró-pr-es stb. él abból, hogy valami történést elmesélnek, közzétesznek. A beszédaktus elmélete szerint persze a a beszéd tett is, de tény, hogy a primér akció mellett egyre fontosabb a konfabuláció, az elmesélés aktusa.
És mikortól pótcselekvés a blogolás, a verbális cselekvés? Szeretnék egy filmet látni egy olyan emberről, aki az életét másodlagos terekben tölti, másodlagos cselekvéssel, és ennek minden következményével. Írja meg-rendezze meg valaki, én majd jól megírom.
Vagyis mediatizáció. Pupi Avati olasz rendező mondja, hogy régebben a tett, ma a szó társadalmát éljük - rengeteg parazita foglalkozást űző újságíró-pr-es stb. él abból, hogy valami történést elmesélnek, közzétesznek. A beszédaktus elmélete szerint persze a a beszéd tett is, de tény, hogy a primér akció mellett egyre fontosabb a konfabuláció, az elmesélés aktusa.
És mikortól pótcselekvés a blogolás, a verbális cselekvés? Szeretnék egy filmet látni egy olyan emberről, aki az életét másodlagos terekben tölti, másodlagos cselekvéssel, és ennek minden következményével. Írja meg-rendezze meg valaki, én majd jól megírom.
2008. november 10., hétfő
Átlátható közéletet! Fradika!
A Fradi kizárói között egy nő is volt - adja hírül egész idétlenül és kacskán a pepsifoci.hu, miután a bíróság meghozta ítéletét, hogy a bizottság névsora megismerhető legyen. Ami szép és jó, nyilván igazán fontos megtudni, ki is szavazta meg az anno jogos, de igazságtalan kizárást (mert, ugye ezzel az erővel a fél(?) NB I mehetett volna a II-be).
Most viszont tudjuk a neveket (az egyikük nő, hogyrohadnameg), örülhet a FTC PE, amely így vélekedik: "egyesületünk nem kérte annak megállapítását, hogy a Ferencváros kizárása jogszerű volt-e vagy nem, sőt annak sem, hogy a sportszervezet valóban megfelelt-e a licencadás feltételeinek. Csak a nevekre voltunk kíváncsiak, amelyek kiadását a bíróság elrendelte, mert azok az MLSZ közhasznú működése okán a nyilvánosság elől nem eltitkolhatóak."Szép a nyilvánosság iránti eme elkötelezettség, amely nyilván a transzparens közélet óhajából táplálkozik, bár a fórumhozzászólásokból mindenki következtethet az eredeti szándékra: "Félni fognak! Mert "Bűnösök közt cinkos aki néma"! Nem kívánok "vérbosszút", de legyen átkozott a nevük, nyitott szemmel aludjanak! Kérek minden értelmesen gondolkodó, MAGYAR embert, ha most nem fogunk össze és nem veszünk elégtételt ezt mindíg el lehet majd játszani bármelyik futballcsapattal."
Hát igen, a Fradi-szurkolók mindig is erőszakmentes kommunikációjukról, érvelő magatartásukról voltak híresek. Mint amikor az egyik fel nem jutás után ezt meg is beszélték a csapat (s amúgy az éved egyik legjobb) játékosával: "Buz arra járt és szaladtam felé, majd amikor utolértem szemből egy minimális lecsúszott ütést mértem rá (nem tudom elhinni, hogy ez maradandó sérülést okozhatott). Abban a pillanatban éreztem, hogy ezt nem kellett volna. A hírből viszont kimaradt, hogy elnézést kértem tőle a hibámért az eset után, a buszindulásnál, és Ő fogadta a kézfogásomat, mellyel, ha ez örökre nyomot is hagy benne, úgy éreztem valamennyire lezártnak tekinthető."
Hát akkor várjuk a híreket.
2008. október 27., hétfő
Részben az egész
Mellbevágó volt olvasni Tischler János cikkét az ÉS-ben, amely két jelentést közöl 1957. október 23-ról. Csak hozzávetőleges fogalmaink lehetnek a megfigyelés, a besúgás méreteiről, amelyet azonban a két szöveg elég plasztikusan megjelenít.
A jelentések hangulatjelentések voltak, mi hogy történt a forradalom kitörésének egyéves évfordulóján. Nem sok minden, de arról is értesült az állambiztonság. Abszurditásában példaértékű a következő mondat, érdemes minden szavát megrágni: "A Fehérvári úti 141-es számú iskolában a VII/b. osztály rajztanárnője arról beszélt a diákoknak, hogy 'október 23. a szabadságharc napja'." Vajon ki volt beépítve?
szemelvények még:
"Az Erkelben 800, a Petőfi Színházban 380 jegy maradt eladatlan. (Intézkedéseinkre azonban a színházak mindenütt telt házak mellett játszottak.)"
"A XVI. kerületben az Autóalkatrész- és az Ikarus-gyárban (de a kerület más területén is) a nap folyamán zavarok voltak a telefonhálózatban, gyakran megszakadtak a beszélgetések. (Figyelembe kell venni az esőzés okozta károkat.)"
"Az Elzett Gyárban öt nő és két férfi gyászruhában ment be dolgozni. Az összehívott röpgyűlésen a dolgozók elítélték ezeket, és amikor később gyászruha nélkül jelentek meg, kigúnyolták őket. Helyeselték, hogy a Csepeli Papírgyárból a rendőrség elvitte azt az embert, aki leköpdösött egy munkásőrt."
Féltek, és félelmet gerjesztettek. Az ország pedig félt. (Kár, hogy a múlt már a múlté, és nem is ismerhetjük meg soha már.)
A jelentések hangulatjelentések voltak, mi hogy történt a forradalom kitörésének egyéves évfordulóján. Nem sok minden, de arról is értesült az állambiztonság. Abszurditásában példaértékű a következő mondat, érdemes minden szavát megrágni: "A Fehérvári úti 141-es számú iskolában a VII/b. osztály rajztanárnője arról beszélt a diákoknak, hogy 'október 23. a szabadságharc napja'." Vajon ki volt beépítve?
szemelvények még:
"Az Erkelben 800, a Petőfi Színházban 380 jegy maradt eladatlan. (Intézkedéseinkre azonban a színházak mindenütt telt házak mellett játszottak.)"
"A XVI. kerületben az Autóalkatrész- és az Ikarus-gyárban (de a kerület más területén is) a nap folyamán zavarok voltak a telefonhálózatban, gyakran megszakadtak a beszélgetések. (Figyelembe kell venni az esőzés okozta károkat.)"
"Az Elzett Gyárban öt nő és két férfi gyászruhában ment be dolgozni. Az összehívott röpgyűlésen a dolgozók elítélték ezeket, és amikor később gyászruha nélkül jelentek meg, kigúnyolták őket. Helyeselték, hogy a Csepeli Papírgyárból a rendőrség elvitte azt az embert, aki leköpdösött egy munkásőrt."
Féltek, és félelmet gerjesztettek. Az ország pedig félt. (Kár, hogy a múlt már a múlté, és nem is ismerhetjük meg soha már.)
2008. október 13., hétfő
Humor és érzék
Két hír, két reflexió érlelték meg ezt a bejegyzést:
Újpesti szurkolók miatt szakadt félbe Pálfi forgatása
illetve
Kérünk egy palack Kun Bélát!
Az első elég tiszta ügy, szokásos kettős mércés, nagyvonalúsággal teli történet. Az amúgy mimózalelkű, szimbolista költőkkel ébredő Újpest-szurkolókat bántja, hogy egy film lúzernek állítja be őket.
Hát.
Egyrészt a lúzerkedés magyar szokása hülyeség, jól átvettük Amerikától (mindig olyasmiket veszünk át, amit nem kéne), társadalmi frusztrációink remek leképezése. Azonban. Nem épp ennek a "lúzerségnek" a csodás magunkra vétele, ha egy film esetén tiltakozni, hőbörögni kezdünk ("A sztori felvetése, miszerint a szurkolók lúzerek, részünkről elfogadhatatlan. Kikérjük magunknak minden jóérzésű ÚJPEST szurkoló, minden ÚJPESTI polgár nevében!")? Lásd Aba Botond filmtörténeti előszava a Kontroll című filmben - nem épp azzal vált nevetségessé, és mindenkinek egyértelművé az érintettsége, hogy látványosan elhatárolódott a filmtől?
Nagyvonalúság.
De jó, mivel a magyarfutball-szurkolás mára sajnos kizárólag mentálhigiénés terápiaként vehető komolyan, lépjünk át a másik cikkre.
„Célunk, hogy egy kellemes zamatú pohár bor mellett emlékezzünk a különféle történelmi korszakok nagyjaira. A bor íze magáért beszél, nosztalgiázni pedig mindig érdemes.” - érdekes szöveg, nem tudom, mennyire lehet-kell komolyan venni. Főleg a felsorolt-palackra ragasztott "nagyok" névsora mellett:
Kádár János - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
Horthy Miklós - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Che Guevara - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
J.F. Kennedy - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Kun Béla - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
II. Ferenc József - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Lenin - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
Vilmos Császár - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Hogy jött ez a névsor össze? Nyilván összedugták buksi fejüket a marketingesek (persze, neház komolyan venni ezt a névsort). Mondjuk Kádárt eleddig nem szoktuk marketingileg felhasználni - ahhoz túl fajsúlyos ő, afféle pszichés sokk a magyar közéleti tudatban, akire vagy különféle rituális átkokat szórunk, vagy elhallgatjuk a nevét, csak kissé eltartani magunktól nem sikerül. Ilyen szempontból ez egy kissé szentségtörő vállalkozás.
Meg hogy "korszakok nagyjai", hát,érdekes, mintha a nagy itt azt jelentené, celeb, sztár. (Történelmileg semmiképpen, bár nyilván mindegyik névhez kapcsolhatunk pár hatalomgyakorlási erényt.)
Mindegy, kissé bugyuta dolog ez, a "Mi azt mondjuk, nosztalgiázzon ilyen borokkal az, akinek Kolláth György és Szíjjártó Péter az édesanyja! A magunk részéről továbbra is maradunk a sörjégernél." kiszólás viszont szintén kissé túlreagáltnak tűnik.
Szóval könnyedebben, kis lovagok.
Újpesti szurkolók miatt szakadt félbe Pálfi forgatása
illetve
Kérünk egy palack Kun Bélát!
Az első elég tiszta ügy, szokásos kettős mércés, nagyvonalúsággal teli történet. Az amúgy mimózalelkű, szimbolista költőkkel ébredő Újpest-szurkolókat bántja, hogy egy film lúzernek állítja be őket.
Hát.
Egyrészt a lúzerkedés magyar szokása hülyeség, jól átvettük Amerikától (mindig olyasmiket veszünk át, amit nem kéne), társadalmi frusztrációink remek leképezése. Azonban. Nem épp ennek a "lúzerségnek" a csodás magunkra vétele, ha egy film esetén tiltakozni, hőbörögni kezdünk ("A sztori felvetése, miszerint a szurkolók lúzerek, részünkről elfogadhatatlan. Kikérjük magunknak minden jóérzésű ÚJPEST szurkoló, minden ÚJPESTI polgár nevében!")? Lásd Aba Botond filmtörténeti előszava a Kontroll című filmben - nem épp azzal vált nevetségessé, és mindenkinek egyértelművé az érintettsége, hogy látványosan elhatárolódott a filmtől?
Nagyvonalúság.
De jó, mivel a magyarfutball-szurkolás mára sajnos kizárólag mentálhigiénés terápiaként vehető komolyan, lépjünk át a másik cikkre.
„Célunk, hogy egy kellemes zamatú pohár bor mellett emlékezzünk a különféle történelmi korszakok nagyjaira. A bor íze magáért beszél, nosztalgiázni pedig mindig érdemes.” - érdekes szöveg, nem tudom, mennyire lehet-kell komolyan venni. Főleg a felsorolt-palackra ragasztott "nagyok" névsora mellett:
Kádár János - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
Horthy Miklós - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Che Guevara - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
J.F. Kennedy - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Kun Béla - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
II. Ferenc József - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Lenin - Szekszárdi Blauer Portugieser száraz vörösbor
Vilmos Császár - Villányi Zöldveltelini száraz fehérbor
Hogy jött ez a névsor össze? Nyilván összedugták buksi fejüket a marketingesek (persze, neház komolyan venni ezt a névsort). Mondjuk Kádárt eleddig nem szoktuk marketingileg felhasználni - ahhoz túl fajsúlyos ő, afféle pszichés sokk a magyar közéleti tudatban, akire vagy különféle rituális átkokat szórunk, vagy elhallgatjuk a nevét, csak kissé eltartani magunktól nem sikerül. Ilyen szempontból ez egy kissé szentségtörő vállalkozás.
Meg hogy "korszakok nagyjai", hát,érdekes, mintha a nagy itt azt jelentené, celeb, sztár. (Történelmileg semmiképpen, bár nyilván mindegyik névhez kapcsolhatunk pár hatalomgyakorlási erényt.)
Mindegy, kissé bugyuta dolog ez, a "Mi azt mondjuk, nosztalgiázzon ilyen borokkal az, akinek Kolláth György és Szíjjártó Péter az édesanyja! A magunk részéről továbbra is maradunk a sörjégernél." kiszólás viszont szintén kissé túlreagáltnak tűnik.
Szóval könnyedebben, kis lovagok.
2008. október 9., csütörtök
Gyurcsány sír
A monorierdei vasúti tragédia kapcsán a lemondást bejelentő, síró Gyurcsány Ferenc kapcsán számos cikk született (http://gondola.hu/cikkek/61611, http://www.mno.hu/portal/589667, http://gondola.hu/cikkek/61604, httpp://www.origo.hu/itthon/20081007-gyurcsany-monorierdo-felelossegrevonas-elmaradt-elkesett-szemelycserek.html,
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=6669), az index is megírta a magáét (http://index.hu/velemeny/jegyzet/bruhuhu/).
A bulvársajtótól az ember nem vár emelkedettséget, mégis kellemetlen látni, hogy ennyien szeretnek röhögni egy síró emberen. Még ha az a lejáratódott (lejárt?) és közutálatnak örvendő hatalom embere is; az írástudóknak, akik szellemük, stílusuk, világlátásuk szabadsága, kiműveltsége, ereje által lesznek azokká, amik, talán ennél nagyvonalúbbnak kellene lennie. Illetőleg: egy ember érzésein röhögni nem nagyvonalúság, hanem emberi minimum kérdése. Sok helyen kiröhögik a szerencsétlent, a gyengét - politikust is lehet így kezelni (mutasson erőt, legyen férfi, az istenit), csak hát... Elég nyomorult viselkedés.
A síró miniszterelnököt kiröhögő írások csak annak az általános és elterjedt frusztrációnak, érzéketlenségnek, alpáriságnak a terméke, amely pl. autós közlekedésünket, a bizalmi elven alapuló kódrendszer (KRESZ) gyakorlati megvalósulását is megalkotta.
De hát, jöhetnek az ellenérvek, az egész "nem hiteles", "nem logikus" (mert a tűzijáték alatti viharban többen haltak meg, mégsem mondott le senki, és Gy. F. sem sírt egy cseppet sem), meg különben is "egy miniszterelnöknek nyilvános zokogás és összeomlás nélkül ki kell bírnia 4 ember halálát egy országban, ahol 2007-ben 1232-en haltak meg közúti balesetben" (Szily). Összeomlás, ha valaki sír? Persze, egy férfi nem itatja az egereket, hanem odacsap.
Szerintem ha valaki sír, az mindegy, milyen logikus, koherens alapon sír. Azt békén hagyjuk. George W. Bush is akkor sírt (http://www.davidtan.org/have-you-seen-george-wbush-in-tears-before/), amikor egy iraki katonát poszthumusz kitüntettek. Tessék ironizálni rajta egy jót.
(Tetszik érteni, a politikai tér-felelősség-háttér ettől független. Meg hogy a MÁV vezérigazgatója, Heinczinger István miért nem lett nagy ívben leváltva.)
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=6669), az index is megírta a magáét (http://index.hu/velemeny/jegyzet/bruhuhu/).
A bulvársajtótól az ember nem vár emelkedettséget, mégis kellemetlen látni, hogy ennyien szeretnek röhögni egy síró emberen. Még ha az a lejáratódott (lejárt?) és közutálatnak örvendő hatalom embere is; az írástudóknak, akik szellemük, stílusuk, világlátásuk szabadsága, kiműveltsége, ereje által lesznek azokká, amik, talán ennél nagyvonalúbbnak kellene lennie. Illetőleg: egy ember érzésein röhögni nem nagyvonalúság, hanem emberi minimum kérdése. Sok helyen kiröhögik a szerencsétlent, a gyengét - politikust is lehet így kezelni (mutasson erőt, legyen férfi, az istenit), csak hát... Elég nyomorult viselkedés.
A síró miniszterelnököt kiröhögő írások csak annak az általános és elterjedt frusztrációnak, érzéketlenségnek, alpáriságnak a terméke, amely pl. autós közlekedésünket, a bizalmi elven alapuló kódrendszer (KRESZ) gyakorlati megvalósulását is megalkotta.
De hát, jöhetnek az ellenérvek, az egész "nem hiteles", "nem logikus" (mert a tűzijáték alatti viharban többen haltak meg, mégsem mondott le senki, és Gy. F. sem sírt egy cseppet sem), meg különben is "egy miniszterelnöknek nyilvános zokogás és összeomlás nélkül ki kell bírnia 4 ember halálát egy országban, ahol 2007-ben 1232-en haltak meg közúti balesetben" (Szily). Összeomlás, ha valaki sír? Persze, egy férfi nem itatja az egereket, hanem odacsap.
Szerintem ha valaki sír, az mindegy, milyen logikus, koherens alapon sír. Azt békén hagyjuk. George W. Bush is akkor sírt (http://www.davidtan.org/have-you-seen-george-wbush-in-tears-before/), amikor egy iraki katonát poszthumusz kitüntettek. Tessék ironizálni rajta egy jót.
(Tetszik érteni, a politikai tér-felelősség-háttér ettől független. Meg hogy a MÁV vezérigazgatója, Heinczinger István miért nem lett nagy ívben leváltva.)
2008. október 7., kedd
A kor egy mondatban
Vannak ilyen magas labdák:
egy hír, amit unokáink is látni fognak lelki szemeik előtt
egy hír, amit unokáink is látni fognak lelki szemeik előtt
Feljelentették a Gecyt szarral támadókat
2008. október 3., péntek
Szimulátor - I'll be back
Most látom az új mókát, zenélés helyett karaoke, pontosabban átmenet a karaoke és a zenélés között. Elgondolkodtatott a dolog, a tevékenység helyett a tevékenység szórakoztató imitációja - ez most már trend lesz abszolút? Tekintsünk el attól, hogy sokak szerint a könnyűzene is egy komoly tevékenység, mármint a zenélés imitációja csak (Kodály még a dzsesszt is túl könnyűnek találta), szóval most még lájtosabban, még -tainmentesebben. Lifeotainment, van már ilyen?
Lifetainment van, a honlap tartalma:
Lifetainment van, a honlap tartalma:
Welcome to lifetainment.com !!
The page here is under construction now...
Since 2006.5.8
Vicces...
Szóval az élet imitációja, növényesedés, majd kijön a Work című szoftver, gálya-konzollal kell imitálni az evezést stb.
Vagy Childraising - babakonzol pelenkázástól az elfenekelésen át az érettségi utáni vállveregetésig. Tamagocsi-családok döntik majd meg az újabb rekordokat.
Apám félig virtuális volt, vagy tán egészen az.
2008. szeptember 19., péntek
menza
Már rég, évek óta nem evett menzán. Aztán egyszer csak talált egy jót. Megtetszett neki a kiszolgálók modora, az étel sem tűnt rossznak. Amikor először leült, idegesen, szorongva evett. Nem mert felpillantani a szemben ülőre. Idegesen igazgatta tagjait, huzogatta a széket, kezével a vizes foltokat és a morzsákat sepregette.
Már nagyon rég nem kelett viselkednie. Zömmel egyetemisták között ülve azonban mintha ellenséges közegben lett volna. Pontosabban egy olyan új legelőn, ahol minden bárány némán, de viszonyul az új koshoz. A hátak moccanása, a székek nyikorgása, az evés zajai mind visszaverődtek róla, és mindről tudomást kellett vennie. Fárasztó volt az evés, inkább mintha színpadon játszana vagy énekelne. Mintha vizsgázna és a szemközt ülő lenne a tanár. Mintha minden egyes korty és falat után megmérettetne.
Általában leizzadva és kimerülten fejezte be az evést, a tálcát berakta a tárolóba. De visszajárt a menzára, egy pillanatra mindig megállt a bejárat előtt, vett egy nagy levegőt, végignézett magán, majd belépett. Úgy érezte, fiatalodik.
Már nagyon rég nem kelett viselkednie. Zömmel egyetemisták között ülve azonban mintha ellenséges közegben lett volna. Pontosabban egy olyan új legelőn, ahol minden bárány némán, de viszonyul az új koshoz. A hátak moccanása, a székek nyikorgása, az evés zajai mind visszaverődtek róla, és mindről tudomást kellett vennie. Fárasztó volt az evés, inkább mintha színpadon játszana vagy énekelne. Mintha vizsgázna és a szemközt ülő lenne a tanár. Mintha minden egyes korty és falat után megmérettetne.
Általában leizzadva és kimerülten fejezte be az evést, a tálcát berakta a tárolóba. De visszajárt a menzára, egy pillanatra mindig megállt a bejárat előtt, vett egy nagy levegőt, végignézett magán, majd belépett. Úgy érezte, fiatalodik.
2008. szeptember 12., péntek
A nyugodt erő
Szétesett három vagy még több darabra, majd kicsiként előbb törleszkedni próbált, aztán váltott - a nyugodt erő pártja bejutott a parlamentbe antiorbángyurcsány-stratégiájával. Siker. Hogy aztán megint ne tegyen semmit a jobbközép, polgári erő.
Amely most az elnöki címért mutat be igazi polgári vircsaftot - az akciós öltöny már a földön, otthon jó a susis mackó, kínai mamusz, be a tévét, sört a kézbe, a gyereknek meg hallgass a neve.
Hogy aztán a sajtótájékoztatóra már megint a konzervatív, szerves fejlődés nyugalma álljon oda.
Amely most az elnöki címért mutat be igazi polgári vircsaftot - az akciós öltöny már a földön, otthon jó a susis mackó, kínai mamusz, be a tévét, sört a kézbe, a gyereknek meg hallgass a neve.
Hogy aztán a sajtótájékoztatóra már megint a konzervatív, szerves fejlődés nyugalma álljon oda.
2008. szeptember 8., hétfő
A rnedszerváltás társadalmi támogatottsága
Mostanság van egy kis nosztalgia a rendszerváltás idején dívó hurráhangulatnak, emelkedettségnek. A Mancsban Köszeg Ferenc írja a K. történetei egotripben, hogy amikor Lengyelországban járt a 80-as években, és beszélt a Szolidaritás vezetőivel, kiderült, hogy amíg ott a rendszerellenes értelmiségiek mögött az állandó sztrájkkészültségben ott állt a munkásság, itthon ennek nyom sem volt (link nincs, mert a Mancs elég hülyén online). Ha kint bárkit letartóztattak (volna), jött (volna)a sztrájk.
Itthon meg nyilván más volt a helyzet, egyrészt a 80-as évek magyar szocializmusa is fogatlanabb oroszlán volt, de ami fontosabb, a régóta tátongó szakadékok a társadalmi rétegek, csoportok között a mai napig megvannak, sőt, épp mostanában kezdnek elviselhetetlenül nagyok lenni. A túl tagolt társadalom így kicsit pszeudoként működik, mindenki gondol valakit a túlparton ácsorgó, távoli figuráról, kommunikálni már régóta nem tud/akar/mer vele.
És akkor a következő kérdés a rendszerváltás valódi támogatottsága, ki mit értett alatta, és a többi.
Itthon meg nyilván más volt a helyzet, egyrészt a 80-as évek magyar szocializmusa is fogatlanabb oroszlán volt, de ami fontosabb, a régóta tátongó szakadékok a társadalmi rétegek, csoportok között a mai napig megvannak, sőt, épp mostanában kezdnek elviselhetetlenül nagyok lenni. A túl tagolt társadalom így kicsit pszeudoként működik, mindenki gondol valakit a túlparton ácsorgó, távoli figuráról, kommunikálni már régóta nem tud/akar/mer vele.
És akkor a következő kérdés a rendszerváltás valódi támogatottsága, ki mit értett alatta, és a többi.
2008. augusztus 16., szombat
Olvasnivaló hétvégére
Az eheti ÉS-ben két érdkes cikk is van, az egyik Köszeg Ferenc gigavisszaemlékezése Magyar Bálint kapcsán - Eörsi István írt anno egy cikket Magyar ellen, megtévén mintegy bűnbaknak, és a mostanság sokat és érdekesen emlékező Kőszeg (lásd K. történetei a Mancsban) szintén rá fűzi fel a nagy ellenzéki elbeszélést. A sok tanulságos részlet arra is fényt vet, hogy működött az SZDSZ afféle baráti, pontosabban társasági formációként a '90-es években - mint egy házibuli, aki hangosabb és határozottabb volt, érvényesült. Plusz a rengeteg hiszti és pánik. Kíváncsi vagyok, milyen visszhangja lesz.
A másik Tamás Gáspár Miklós, szintén nem rövid írása, kontextusba helyezi a legutóbbi belpolitikai (és társadalmi) mozgásokat, és ezzel két legyet üt egy csapásra: elemzi a szolidaritás lassú kikopásának, felemásságának okait a monoki példa és a vizitdíjellenes népszavazás látszólag ellentétes jelenségei kapcsán, plusz a (szélső)baloldali világnézet szemüvegén át láttatja mindezt. Bár több helyen pontatlan és csúsztat, izgalmas és érdekes, illetőleg, ami a legfontosabb, morálisan érvényes cikket kapunk. És az is üdítő, hogy látszik, TGM folyamatosan fogadja be az új és újabb forrásokat, érzékeli az új jelenségeket, áramlatokat, műhelyeket, orgánumokat, és mindezeket még el is helyezi történelmi, eszmetörténeti síkon.
Tessék olvasni
A másik Tamás Gáspár Miklós, szintén nem rövid írása, kontextusba helyezi a legutóbbi belpolitikai (és társadalmi) mozgásokat, és ezzel két legyet üt egy csapásra: elemzi a szolidaritás lassú kikopásának, felemásságának okait a monoki példa és a vizitdíjellenes népszavazás látszólag ellentétes jelenségei kapcsán, plusz a (szélső)baloldali világnézet szemüvegén át láttatja mindezt. Bár több helyen pontatlan és csúsztat, izgalmas és érdekes, illetőleg, ami a legfontosabb, morálisan érvényes cikket kapunk. És az is üdítő, hogy látszik, TGM folyamatosan fogadja be az új és újabb forrásokat, érzékeli az új jelenségeket, áramlatokat, műhelyeket, orgánumokat, és mindezeket még el is helyezi történelmi, eszmetörténeti síkon.
Tessék olvasni
2008. augusztus 15., péntek
UFÓ
Túl azon, hogy az úszók az idei olimpián mintha elektromos vízben úsznának, illetőleg mintha folyton belekapaszkodnának a világcsúcsokat jelző, kúszó csíkba, Michael Phelpsről ma illik kizárólag úgy nyilatkozni, hogy 1, ő ufó 2, nyilván és biztosan egy kémiaszertár rejtezik a bőre alatt 3, ergo az ő teljesítménye nem számít.
Azért amikor Darnyi Tamás hosszakkal verte a világot, úgy emlékszem, emberi lénynek tekintettük, aki hosszakkal jobb a világnál, dicsőséget hoz a Hazának 's a t. Most Cseh Laci a hős (és hát persze hogy az), akit csak az emberbőrbe bújt guppi tudott megverni, de az szinte nem is számít, versenyen kívül, Jancsó Miki bácsi sem szokott elindulni a filmszemlén. Háthát.
Amúgy ez az olimpia igazi lidércnyomás, valamelyik győztes kínai sportoló jegyezte meg, hogy Athén óta 4-szer látta a családját (gondolom, a versenyek után felkínálnak neki egy kedves kunyhót valamelyik sivatagos vagy 8000 méter feletti birtokon). Igazi humánus értékek, a sport maga, Petrarca felmegy a Mont Ventoux-ra és legyőzi magát és a természetet, reneszánsz év. Amúgy a megnyitón már láttuk a kivillanó fogfehérjét, a párezer 170 cm magas harcművésznél jobban még soha nem sikerült imitálni a CGI-technikát (vegyük példának a Klónok támadásában feltűnő robot(?)hadsereget). Az ilyen tenyésztett olimpikonok persze igazából csak betetőzik, mintsem cáfolják az élsport logikáját - az optimális politikai-gazdasági rendszer hátszelével az Ember bizony magasra juthat.
De még az igazi klónozás hátra van: akkor lesz igazán jó, amikor konkrétan lesz magyar, francia, amerikai Phelps, és a kis felbszek majd egymás ellen küzdenek a Bajnoknak kijáró Dicsőségért.
upgdate: a klónok éhezése
Azért amikor Darnyi Tamás hosszakkal verte a világot, úgy emlékszem, emberi lénynek tekintettük, aki hosszakkal jobb a világnál, dicsőséget hoz a Hazának 's a t. Most Cseh Laci a hős (és hát persze hogy az), akit csak az emberbőrbe bújt guppi tudott megverni, de az szinte nem is számít, versenyen kívül, Jancsó Miki bácsi sem szokott elindulni a filmszemlén. Háthát.
Amúgy ez az olimpia igazi lidércnyomás, valamelyik győztes kínai sportoló jegyezte meg, hogy Athén óta 4-szer látta a családját (gondolom, a versenyek után felkínálnak neki egy kedves kunyhót valamelyik sivatagos vagy 8000 méter feletti birtokon). Igazi humánus értékek, a sport maga, Petrarca felmegy a Mont Ventoux-ra és legyőzi magát és a természetet, reneszánsz év. Amúgy a megnyitón már láttuk a kivillanó fogfehérjét, a párezer 170 cm magas harcművésznél jobban még soha nem sikerült imitálni a CGI-technikát (vegyük példának a Klónok támadásában feltűnő robot(?)hadsereget). Az ilyen tenyésztett olimpikonok persze igazából csak betetőzik, mintsem cáfolják az élsport logikáját - az optimális politikai-gazdasági rendszer hátszelével az Ember bizony magasra juthat.
De még az igazi klónozás hátra van: akkor lesz igazán jó, amikor konkrétan lesz magyar, francia, amerikai Phelps, és a kis felbszek majd egymás ellen küzdenek a Bajnoknak kijáró Dicsőségért.
upgdate: a klónok éhezése
2008. augusztus 8., péntek
Grúzia és a global voices
Grúzia és Dél-Oszétia között háború lesz-van
a múzsák ilyenkor hallgatnak, nézzük, a bloggerek megszólalnak-e
a múzsák ilyenkor hallgatnak, nézzük, a bloggerek megszólalnak-e
2008. július 28., hétfő
kis magyar pornográfia
Aszongya
"nehezen értjük a jelent, és nem nagyon akarunk a múltunkkal foglalkozni, továbbra
sem akarjuk a saját történeteinket feldolgozni, csak a másokét, és ez nyilván hosszú távon nem maradhat így" - ez így elég pontos és velős, hijába no, a legismertebb magyar író mondta volt, ahogy Thomas Mann jellemezte egyszer Dosztojevszkíjt, betegesen könnyeden.
Tágabb összefüggésébe helyezve: "Szeretem megérteni a dolgokat és az embereket is. Szeretem megérteni az én szempontomból hülyeségnek nevezett dolgokat
is. Mondhatni rémes racionális közelítésem van a történésekhez, és valóban van egy alapkiegyensúlyozottságom is. Látom, ahogy a körülöttem lévő világban egyre 'fokozódik a helyzet': sokféle frusztráció van, nehezen értjük a jelent, és nem nagyon akarunk a múltunkkal foglalkozni, továbbra sem akarjuk a saját történeteinket feldolgozni, csak a másokét, és ez nyilván hosszú távon nem maradhat így. Vagy legalábbis nem lenne jó. A szabadság nagy teher, és erre a teherre nem vagyunk felkészülve. Csak egy másik, ennél nagyobb teherre voltunk felkészülve, a diktatúra terhére, amire ki is alakítottuk a magunk eljárásait. Úgy látszik, még nem jöttünk rá, hogy ezek nem vihetők át minden további nélkül ebbe az
újba."
Írók, írjatok remekműveket, üljetek le közénk a villamosra egy kicsit, és meséljetek
"nehezen értjük a jelent, és nem nagyon akarunk a múltunkkal foglalkozni, továbbra
sem akarjuk a saját történeteinket feldolgozni, csak a másokét, és ez nyilván hosszú távon nem maradhat így" - ez így elég pontos és velős, hijába no, a legismertebb magyar író mondta volt, ahogy Thomas Mann jellemezte egyszer Dosztojevszkíjt, betegesen könnyeden.
Tágabb összefüggésébe helyezve: "Szeretem megérteni a dolgokat és az embereket is. Szeretem megérteni az én szempontomból hülyeségnek nevezett dolgokat
is. Mondhatni rémes racionális közelítésem van a történésekhez, és valóban van egy alapkiegyensúlyozottságom is. Látom, ahogy a körülöttem lévő világban egyre 'fokozódik a helyzet': sokféle frusztráció van, nehezen értjük a jelent, és nem nagyon akarunk a múltunkkal foglalkozni, továbbra sem akarjuk a saját történeteinket feldolgozni, csak a másokét, és ez nyilván hosszú távon nem maradhat így. Vagy legalábbis nem lenne jó. A szabadság nagy teher, és erre a teherre nem vagyunk felkészülve. Csak egy másik, ennél nagyobb teherre voltunk felkészülve, a diktatúra terhére, amire ki is alakítottuk a magunk eljárásait. Úgy látszik, még nem jöttünk rá, hogy ezek nem vihetők át minden további nélkül ebbe az
újba."
Írók, írjatok remekműveket, üljetek le közénk a villamosra egy kicsit, és meséljetek
2008. június 17., kedd
Csapda
Jaksity György Fogyatékos nemzet címmel döngöl egyet Magyarországon az indexen, egyrészt elősorolva a már unalomig ismert közhelyeket, másrészt kitérve a társadalom (a politikum döntésein keresztül is megjelenő) kegyetlenségére, érzéketlenségére, szeretettelenségére stb.
Ugyanakkor ő is nyilván beáll azoknak a sorába, akik ugyanilyen módon tudnak csak magukról (u.i. az országról) beszélni, illetőleg látványosan eltolják maguktól "az" országot.
Nem törődik a miértekkel, nem pazarol időt a megértésre, minden különösebb aggály nélkül mos össze jelenségeket.
Fő fogalma a fogyatékosság: fogyatékos nemzet vagyunk, amely pl. a fogyatékosaival sem törődik, kevés pénzt ad az ellátásukra, nem tekinti őket normális embertársaknak, kevés esélyt ad nekik a boldogulásra stb. Ez mind igaz a leírás szintjén, de ugyanolyan empátiát nélkülöző eljárás, mint a "fogyatékos nemzet" gáncsoskodásai, rosszindulatú lépései (pl. amikor a szomszédban fogyatékos otthont akar valaki nyitni). Állam és népe egyaránt fogyatékos: "De vajon ki a fogyatékos? Azok a valós fogyatékkal élő emberek, akik nap mint nap vívnak harcot az élhető életért egy ellenséges, toleranciahiányos, őket a költségvetésen keresztül európai értelemben véve kisemmiző társadalommal szemben, vagy az ilyen társadalom? Azt mondják, hogy azt nem szeretjük másokban, amit magunkban nem szeretünk. Nem tudunk mit kezdeni a fogyatékos embertársainkkal, mert a saját fogyatékosságainkat nem tudjuk feldolgozni?"
És Jaksity? Mit gondolna egy olyan valakiről, aki erkölcsi prédikációt tartana a fogyatékosoknak? Márpedig ő ugyanezt teszi - empátia helyett elítélően beszél, megértés és szeretet helyett kioktatás és frusztráció uralja a mondandóját. A kör bezárult.
Ugyanakkor ő is nyilván beáll azoknak a sorába, akik ugyanilyen módon tudnak csak magukról (u.i. az országról) beszélni, illetőleg látványosan eltolják maguktól "az" országot.
Nem törődik a miértekkel, nem pazarol időt a megértésre, minden különösebb aggály nélkül mos össze jelenségeket.
Fő fogalma a fogyatékosság: fogyatékos nemzet vagyunk, amely pl. a fogyatékosaival sem törődik, kevés pénzt ad az ellátásukra, nem tekinti őket normális embertársaknak, kevés esélyt ad nekik a boldogulásra stb. Ez mind igaz a leírás szintjén, de ugyanolyan empátiát nélkülöző eljárás, mint a "fogyatékos nemzet" gáncsoskodásai, rosszindulatú lépései (pl. amikor a szomszédban fogyatékos otthont akar valaki nyitni). Állam és népe egyaránt fogyatékos: "De vajon ki a fogyatékos? Azok a valós fogyatékkal élő emberek, akik nap mint nap vívnak harcot az élhető életért egy ellenséges, toleranciahiányos, őket a költségvetésen keresztül európai értelemben véve kisemmiző társadalommal szemben, vagy az ilyen társadalom? Azt mondják, hogy azt nem szeretjük másokban, amit magunkban nem szeretünk. Nem tudunk mit kezdeni a fogyatékos embertársainkkal, mert a saját fogyatékosságainkat nem tudjuk feldolgozni?"
És Jaksity? Mit gondolna egy olyan valakiről, aki erkölcsi prédikációt tartana a fogyatékosoknak? Márpedig ő ugyanezt teszi - empátia helyett elítélően beszél, megértés és szeretet helyett kioktatás és frusztráció uralja a mondandóját. A kör bezárult.
2008. június 8., vasárnap
írott malaszt
Torgyán to power
Dübörög a pannon Bársony! A kormány trükkösen mozdítja elő a reformokat, megszüntetéssel, reformdühvel, Kádár-simogatással, überbefosással. Előre az 5%-os választási részvételért! Az ország meg majcsakellesz. Grazie, akkor inkább gyüjjenek mások, ezt a szintet még Torgyán doktor is tudná hozni.
2008. június 7., szombat
olvasóska
Most megint halálozós időben vagyunk, Fejtő (98), Sánta (81), Mezei (78), YSL (72), foci-EB van, meg Roland Garros-döntő lesz, és találtam egy jó kis oldalt, amit tessék olvasni, hisz a politika nem kétmondatos büfizésekből áll.
Hogy miből is áll a politika, az a romániai helyhetválasztások is igazolták, jó, Erdély, Románia, Kelet-Európa csak most húzott el tőlünk gazdasági értelemben, szellemileg már rég fölöttünk van (Klebersberg gróf rotál 1000-rel)
máskor többet
Hogy miből is áll a politika, az a romániai helyhetválasztások is igazolták, jó, Erdély, Románia, Kelet-Európa csak most húzott el tőlünk gazdasági értelemben, szellemileg már rég fölöttünk van (Klebersberg gróf rotál 1000-rel)
máskor többet
2008. május 19., hétfő
A köz szolgái pro és kontra
Kis populizmus lesz itt most, az indexen el is sikkadt volna, ha nem teszi ki Szabózé ehetijében: "Sízsák, televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyő, bőr vagy fa kormány, betétek, 220 lóerő, tízmillió forintos vételár. Ezek az elvárások a nagykanizsai polgármester autójára kiírt közbeszerzési eljárásban." és "A luxusigényekkel kapcsolatos kérdésre kitérő választ adott, mondván nem ismeri a kiírást. "Öreg vagyok már, szeretem a biztonságot és szeretem a kényelmet" - mondta."
Annyira szép ez, mert minden részlete mutatja kicsiben a dolgokat. Az is, hogy Nagykanizsa hitelállománya nagy (jó, ez önmagában még nem jelent semmit), az is, hogy Marton István "nem ismeri a kiírást", hülyének nézi főnökeit, t. i. az istenadta népfölséget.
Ami viszont nagyszerű, hogy történt: kertészkedés (ez úgyis közel áll a szívhez, műveljük, műveljük) a Krúdyban és a környéken. Maradjon is így, tessék vigyázni rája. Jó volt látni amúgy, hogy tetkós-ellenszenves-parkolótkisajátítós-cionbölcseitolvasós pizzeriatulajdonos meg kortárs galériás meg nyugdíjas meg akvariszta meg optikus meg mindenki együtt nyomta.
kösz
Annyira szép ez, mert minden részlete mutatja kicsiben a dolgokat. Az is, hogy Nagykanizsa hitelállománya nagy (jó, ez önmagában még nem jelent semmit), az is, hogy Marton István "nem ismeri a kiírást", hülyének nézi főnökeit, t. i. az istenadta népfölséget.
Ami viszont nagyszerű, hogy történt: kertészkedés (ez úgyis közel áll a szívhez, műveljük, műveljük) a Krúdyban és a környéken. Maradjon is így, tessék vigyázni rája. Jó volt látni amúgy, hogy tetkós-ellenszenves-parkolótkisajátítós-cionbölcseitolvasós pizzeriatulajdonos meg kortárs galériás meg nyugdíjas meg akvariszta meg optikus meg mindenki együtt nyomta.
kösz
2008. április 27., vasárnap
posta, művtöri
Hülyeséggel kevert pofátlanság: postásunk, aki csak és kizárólag a hozott lé kedvéért hajlandó tértivevényes (jelentsen ez a szó bármit is) dolgokat kihozni, bedobott egy cédulkát a postaládánkba, amely a barátnőmnek érkezett nagyalakú csomag érkezését pótolta, majd mi szépen elbaktatunk érte, mivelhogy "nem volt kiírva a neve a csengőkre", ami igaz is, de hát akkor a cédulát miért tudta bedobni a postaládába?? Mert arra már ki volt írva a neve.
Hogy akkor talán meg lehetett volna próbálni feljönni vele az ún. liften.
naszóval ez a cetli mostantól szimbolikus bizonyíték, emlékmű lesz, a hülyeségé tunniillik. Legalább a personal művészettörténet nyert vele.
Hogy akkor talán meg lehetett volna próbálni feljönni vele az ún. liften.
naszóval ez a cetli mostantól szimbolikus bizonyíték, emlékmű lesz, a hülyeségé tunniillik. Legalább a personal művészettörténet nyert vele.
2008. április 26., szombat
álárösers
most épp huzat van, az dolgok repülnek elfele, nem is tudom (dehogynem), mi késztet írásra,
mondjuk az, hogy már megint valaki le tudta írni nyilvánosságra szánt, egészen pontosan reklámnak volt az kitalálva, e-bolt, megrendelés, és hát tényleg, kafa, hogy a camambert csak ennyi meg annyi. Camamber akkor már, lájt, esetleg máj, fájör
Ami meg még eszembe jutott, az egy cikk a filmhu-n, Moritz Bleibtreu-jal, interjú. A német filmről beszél, kifejt, ismerős, de mintha két lépéssel előttünk járna: "szerintem Németországban még mindig nagyon érződik, hogy sérült az identitásunk a világháború miatt. Egyik nemzedék szembenállt a másikkal, hiszen a szüleik még harcoltak a háborúban és ezért ez a generáció harcolt a saját szülei ellen. Akkor erre volt szükség, így a németek nem tanulták meg szeretni és értékelni a saját hazájuk művészetét. Amikor 16-17 éves voltam utáltam a hazámat egy csomó mindenért. Török gyerekekkel nőttem fel, nem hallgattam német zenét, nem néztem német filmeket. Külföldön tanultam meg szeretni és értékelni a hazámat. Itthon nem cool németnek lenni, de ez már szerencsére változik. Az emberek most jutottak el abba az állapotba, hogy már ki tudják fejezni az érzéseiket, régebben senki nem beszélt Németországban érzésekről. Sikítoztak az amerikai sztárokat látva, de a sajátjaikat látva nem. A mi generációnk már felfedezte az identitását, mi már nyitottabban és őszintébben tudunk történeteket mesélni. Mi már nem azzal foglakozunk, hogy milyen is a német film, hanem a sztorira koncentrálunk, és ez segít a német filmnek."
kiemelés tőlem, tőlem akár tényleg, de tényleg: ilyen egyszerű (is)
Aztán ÉS is volt, a Michnik-cikk (nem hangutánzó, hangfestő), ha ilyen szinten állna a magyar közéleti stílus, világbekerítés, ha ennyire el tudnánk mélyülni a közügyek kapcsán (volt ilyen idő, tessék olvasni A halacska csodálatos életét, nem semmi művészet, megszűnt aztán az ilyen), hát az nagyon jó lenne.
Meg épp TGM is jó, mert nem szerepelni akar.
lassan folyik tovább a dolog, én is kisiklom, meglehet, hogy nexttájm már atlétatrikóban, hajhálóval a fejemen (á dehogy, le vagyok maradva pár brossúrával, tehát: wink tornacipőben, rövidre vágott hajjal, viszonylag modern mobillal és polifónikus csengőhanggal, Tesco-katalógust böngészve, subba.hu-t olvasgatva) jelentkezem, kisujjamat eltartom a Hofbrau sörösdoboztól, és egy szelet chipsszel mártogatok, az íz felidézi agglegényéletem, felcsapok egy spirálfüzetet, és nekiülök körmondatokat fogalmazni dutamperdü.
mondjuk az, hogy már megint valaki le tudta írni nyilvánosságra szánt, egészen pontosan reklámnak volt az kitalálva, e-bolt, megrendelés, és hát tényleg, kafa, hogy a camambert csak ennyi meg annyi. Camamber akkor már, lájt, esetleg máj, fájör
Ami meg még eszembe jutott, az egy cikk a filmhu-n, Moritz Bleibtreu-jal, interjú. A német filmről beszél, kifejt, ismerős, de mintha két lépéssel előttünk járna: "szerintem Németországban még mindig nagyon érződik, hogy sérült az identitásunk a világháború miatt. Egyik nemzedék szembenállt a másikkal, hiszen a szüleik még harcoltak a háborúban és ezért ez a generáció harcolt a saját szülei ellen. Akkor erre volt szükség, így a németek nem tanulták meg szeretni és értékelni a saját hazájuk művészetét. Amikor 16-17 éves voltam utáltam a hazámat egy csomó mindenért. Török gyerekekkel nőttem fel, nem hallgattam német zenét, nem néztem német filmeket. Külföldön tanultam meg szeretni és értékelni a hazámat. Itthon nem cool németnek lenni, de ez már szerencsére változik. Az emberek most jutottak el abba az állapotba, hogy már ki tudják fejezni az érzéseiket, régebben senki nem beszélt Németországban érzésekről. Sikítoztak az amerikai sztárokat látva, de a sajátjaikat látva nem. A mi generációnk már felfedezte az identitását, mi már nyitottabban és őszintébben tudunk történeteket mesélni. Mi már nem azzal foglakozunk, hogy milyen is a német film, hanem a sztorira koncentrálunk, és ez segít a német filmnek."
kiemelés tőlem, tőlem akár tényleg, de tényleg: ilyen egyszerű (is)
Aztán ÉS is volt, a Michnik-cikk (nem hangutánzó, hangfestő), ha ilyen szinten állna a magyar közéleti stílus, világbekerítés, ha ennyire el tudnánk mélyülni a közügyek kapcsán (volt ilyen idő, tessék olvasni A halacska csodálatos életét, nem semmi művészet, megszűnt aztán az ilyen), hát az nagyon jó lenne.
Meg épp TGM is jó, mert nem szerepelni akar.
lassan folyik tovább a dolog, én is kisiklom, meglehet, hogy nexttájm már atlétatrikóban, hajhálóval a fejemen (á dehogy, le vagyok maradva pár brossúrával, tehát: wink tornacipőben, rövidre vágott hajjal, viszonylag modern mobillal és polifónikus csengőhanggal, Tesco-katalógust böngészve, subba.hu-t olvasgatva) jelentkezem, kisujjamat eltartom a Hofbrau sörösdoboztól, és egy szelet chipsszel mártogatok, az íz felidézi agglegényéletem, felcsapok egy spirálfüzetet, és nekiülök körmondatokat fogalmazni dutamperdü.
2008. április 4., péntek
a munka világa (négysorosok)
amikor multinál dolgoztam,
a kávét mindenki maga vette
el kellett mosogatnunk magunk után
hetente találkoztunk este a takarítókkal
amióta közpénzből finanszírozott helyen dolgozom
a kávé ingyen van
mindenki ott hagyja a mosatlant
még senki nem találkozott a takarítóval
a kávét mindenki maga vette
el kellett mosogatnunk magunk után
hetente találkoztunk este a takarítókkal
amióta közpénzből finanszírozott helyen dolgozom
a kávé ingyen van
mindenki ott hagyja a mosatlant
még senki nem találkozott a takarítóval
2008. március 28., péntek
Rosszkedvünk tavasza
"Ki gondolta volna? Szétesik a koalíció hamarost, új választások (lássuk, Uram, mire megyünk ketten) vagy kisebbségi kormányzás (plüsshuzatú ülések az államtitkári kocsikban), végül is mindegy. Le fog zárulni egy korszak a magyar demokrácia történetében, és valami ismeretlen jön. Nem lehet büntetlenül hülyének nézni a társadalmat, nem lehet cinikusan és felelőtlenül működtetni az országot. Persze akárki is nyer egy új választáson (a Fidesz fog), neki is változni kell. Lehet, hogy Kis Jánosnak lesz igaza, és megjelenik egy populista 3. erő? Vagy csak eszmeileg jelenik meg, lelkületében, és a meglévő pártok fognak igazodni hozzá? A népszavazás felszínre hozta a nép démoni erejét, ami mindig is félelelmmel töltötte el a magyar pártokat. A májam... gyalázatos."
(Részlet Sz. F. Naplójából)
(Részlet Sz. F. Naplójából)
2008. március 25., kedd
örökérvény
1999 volt, már hivatkoztam rá itt is, Orbán Ottó a Fideszről írta - mára egyetemes érvénnyel igaz a politikai életre (most épp a széthulló szadeszről jutott az eszembe).
a többi name a csend
A dán királyi fôszámvevô jelentése a
Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról
- az a legleverôbb hogy lehetett volna belôlük akár egy jó kezdôcsapat is
- jó idôben született újszülöttek
- egy új történet elsô mondatai
- a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
- nem lettek sem azok sem ezek
- rókafiak nyomakodtak elô a rókalyukakból
- rókaagyakba való eszmékkel
- hogy a történelmet gólra játszák
- a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
- akkor legalább nem sokat pofázik
- rendôrállamban nôttek föl
- szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendôr nekik tiszteleg
- a néprôl meg azt hogy vasreszelék
- melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
- a fiatalság mindig a menny küldötte
- kivéve azt amikor nem
- kivéve azt amikor az ördög megvakítja
- hogy ne lásson mást a folyó vizében
- csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
- Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
- az államgép rohad valami bûzlik
- valami elveszett a vissza nem térô esély
- polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
- a szellem páncélja új a módszer a régi
- ahogy a végkifejlet is
- szerteszét a színen hullák számolatlanul
- gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok
a többi name a csend
2008. március 12., szerda
A nép ódiuma
iszonyat jó cím, legközelebb kerekítek alá egy kis bejegyzést a konfliktusoktól való irtózásunk és a hazaszeretet meg a demokrácia kapcsolatáról. Ha elmúlik a fejfájásom.
2008. február 24., vasárnap
A közszolgálatiságrul
Úgy kezdődött, hogy a piacgazdaság logikája járt a fejemben, mármint hogy idehaza a kapitalizmus valószínűleg azért sem működik, mert a társadalomból hiányzik az a mentalitás, amely érvényessé teheti a kapitalista törvényszerűségeket. Magyarul arra gondolok, hogy a szolgáltatások, áruk piacán a jobbnak akkor kell győznia, ha a népek elég öntudatosok ahhoz, hogy megköveteljék a pénzükért a minőséget, reklamáljanak, adott esetben szankcionáljanak. Így működne a szelekció.
Ám ez a polgári (avagy fogyasztói) öntudat még nem terjedt el. Az emberek közti kommunikáció még mindig a konfliktuskerülés és a megúszás-túlélés keretében él és virul: a főnökkel, hentessel, parkolóőrrel, pincérrel, portással (tehát akinek hatalma van) érdemes jóban lenni (ami nem jelent feltétlenül igazi barátkozást, csak egy bizonyos szintű jópofázást és bizalmaskodást). A világ ugyanis ellenséges, kemény terep, érdemes tehát harcostársakat gyűjteni a túléléshez.
Ez a program tehát nem az innovációra, hanem a megmaradásra épít. A túlélést nem segíti az állam sem - ez a pazarló szervezet, amely egyre több pénzt venne el tőlünk. "Az állam pénze"hallhatjuk sokszor.
Az állam és a társadalom közötti szakadék léte érthető, hisz az utolsó pár száz évben az államszervezetet mindig külső hatalmak alkották meg és tették a társadalom fejére. A rendszerváltás sem tudta megváltoztatni egy csapásra ezt az államképet, jóllehet oly rég óta először volt az állam a társadalom által választott emberekre bízva - addig sem volt más (egyebek mellett), mint a társadalom által bizonyos közfeladatokat ellátó szerv, ám politikai okokból nyilván hiteltelen, illegitim volt már régóta. Ám a rendszerváltással megváltozott a felállás. A feladat adott lehetett: fel kell építeni egy új államképet.
Ennek ezer módja van, és itt lép be a képbe a közszolgálatiság: egy jó közszolgálati tévé elsősorban nem a kereskedelmi tévékkel akar konkurrálni, nem minden korosztály és ízlés kiszolgálásában látja a feladatát, hanem mondjuk megpróbálja úgy formálni a közízlést, hogy az az ország mentális állapotára áldásos hatással legyen. Pl. csinál olyan sorozatokat, műsorokat, ahol a társadalom magára tud ismerni, vagy megpróbálja átalakítani a diktatúrában szocializálódott elmék fogalmait.
A kérdés ma is aktuális. Az országról, az állam működéséről, a jogaikról máig sokan alig tudnak valamit. Ám a köztévé ma inkább hasonlít egy néhol olcsóbb, néhol drágább szórakoztató csatornára, mint egy, az állam és a közügyek vagy akár a polgári (ön)tudat újragondolását szórakoztató módon felkínáló médiumra. Pedig ez utóbbi lenne a feladata - kreatívan, innovatívan, mégpedig azért, mert ráférne az országra .
Ám ez a polgári (avagy fogyasztói) öntudat még nem terjedt el. Az emberek közti kommunikáció még mindig a konfliktuskerülés és a megúszás-túlélés keretében él és virul: a főnökkel, hentessel, parkolóőrrel, pincérrel, portással (tehát akinek hatalma van) érdemes jóban lenni (ami nem jelent feltétlenül igazi barátkozást, csak egy bizonyos szintű jópofázást és bizalmaskodást). A világ ugyanis ellenséges, kemény terep, érdemes tehát harcostársakat gyűjteni a túléléshez.
Ez a program tehát nem az innovációra, hanem a megmaradásra épít. A túlélést nem segíti az állam sem - ez a pazarló szervezet, amely egyre több pénzt venne el tőlünk. "Az állam pénze"hallhatjuk sokszor.
Az állam és a társadalom közötti szakadék léte érthető, hisz az utolsó pár száz évben az államszervezetet mindig külső hatalmak alkották meg és tették a társadalom fejére. A rendszerváltás sem tudta megváltoztatni egy csapásra ezt az államképet, jóllehet oly rég óta először volt az állam a társadalom által választott emberekre bízva - addig sem volt más (egyebek mellett), mint a társadalom által bizonyos közfeladatokat ellátó szerv, ám politikai okokból nyilván hiteltelen, illegitim volt már régóta. Ám a rendszerváltással megváltozott a felállás. A feladat adott lehetett: fel kell építeni egy új államképet.
Ennek ezer módja van, és itt lép be a képbe a közszolgálatiság: egy jó közszolgálati tévé elsősorban nem a kereskedelmi tévékkel akar konkurrálni, nem minden korosztály és ízlés kiszolgálásában látja a feladatát, hanem mondjuk megpróbálja úgy formálni a közízlést, hogy az az ország mentális állapotára áldásos hatással legyen. Pl. csinál olyan sorozatokat, műsorokat, ahol a társadalom magára tud ismerni, vagy megpróbálja átalakítani a diktatúrában szocializálódott elmék fogalmait.
A kérdés ma is aktuális. Az országról, az állam működéséről, a jogaikról máig sokan alig tudnak valamit. Ám a köztévé ma inkább hasonlít egy néhol olcsóbb, néhol drágább szórakoztató csatornára, mint egy, az állam és a közügyek vagy akár a polgári (ön)tudat újragondolását szórakoztató módon felkínáló médiumra. Pedig ez utóbbi lenne a feladata - kreatívan, innovatívan, mégpedig azért, mert ráférne az országra .
2008. február 21., csütörtök
hirtelennyébe
nincs időm keresgélni,
de hát Bokros az EU kapcsán áthangszerelte a szolidaritás fogalmát, nagyon érdekesen, erről írnia kéne a hozzáértőknek, mielőtt még én kezdek bele...
meg a kommandósok rajtütöttek a feketemunkásokon, mert a vám és pénzügyőrök nem tudtak behatolni a szállodába, a brutális intézkedés cáfolatát a videofelvételek jelentik, nekem inkább pro bizonyítékok, mármint hogy "meztelenül a földön feküdni", szól a avád, és a képen jé, egy ember félmeztelenül a földön fekszik (hajhúzás pedig nincs a képen ergo nem is volt), ami nyilván tök jó dolog, én is megkérem néha anyám, hogy üljön rám és üvöltsön torkaszakadtából. A bennem lakó demagóg penig még kontráz is, hogy hol voltak a kommandósok, amikor Princz Gé Bécsben kávézgatott és egyéb nagy értékű szökésben levések, s a feketemunkások ügyében indokolt-e egy ilyen mérvű intézkedés...
Bánó András meg indulatos és túlfűtött, amiért letiltást, büntetést kap, pedig nem ferences rendi apáca ő, hanem riporter (olyan, amilyen), aki adandó alkalommal érzelmileg is odatesz, de hát az ORTT már a kezdetektől fogva rendfőnöknőként érti félre magát, a példa azért sántít, mert az apácák csak ritkán szokták pénzért árulni a testüket...
de hát Bokros az EU kapcsán áthangszerelte a szolidaritás fogalmát, nagyon érdekesen, erről írnia kéne a hozzáértőknek, mielőtt még én kezdek bele...
meg a kommandósok rajtütöttek a feketemunkásokon, mert a vám és pénzügyőrök nem tudtak behatolni a szállodába, a brutális intézkedés cáfolatát a videofelvételek jelentik, nekem inkább pro bizonyítékok, mármint hogy "meztelenül a földön feküdni", szól a avád, és a képen jé, egy ember félmeztelenül a földön fekszik (hajhúzás pedig nincs a képen ergo nem is volt), ami nyilván tök jó dolog, én is megkérem néha anyám, hogy üljön rám és üvöltsön torkaszakadtából. A bennem lakó demagóg penig még kontráz is, hogy hol voltak a kommandósok, amikor Princz Gé Bécsben kávézgatott és egyéb nagy értékű szökésben levések, s a feketemunkások ügyében indokolt-e egy ilyen mérvű intézkedés...
Bánó András meg indulatos és túlfűtött, amiért letiltást, büntetést kap, pedig nem ferences rendi apáca ő, hanem riporter (olyan, amilyen), aki adandó alkalommal érzelmileg is odatesz, de hát az ORTT már a kezdetektől fogva rendfőnöknőként érti félre magát, a példa azért sántít, mert az apácák csak ritkán szokták pénzért árulni a testüket...
2008. február 9., szombat
gyépé
1992-t írtunk, érdeklődő, de gondolkodásra alig képes gimnazistaként valakik betuszkoltak egy esztétika nevű fakultációra, amiről csak sejtéseim voltak, hogy micsoda. Ott megjelent egy lázas tekintetű figura nagy karikás szemekkel, és olyan verbális szőnyegbombázást tartott, hogy aztán egész az érettségiig képtelen voltam megszólalni ezeken a heti szeánszokon, holott hihetetlen érdekes dolgokat tudtam meg a médakráciáról, a tömegkultúráról, meg egy csomó dologról, ami előadónk eszébe jutott (és aztán még évekig lebénültam, amikor véletlenül összefutottunk). Amúgy fura élmény volt esztétika címén a Twin Peaksről hallani, ugyanakkor kétlem, hogy oly sok mindent tudtunk volna kezdeni Hegel vagy Kant vonatkozó műveivel. Viszont jó kis intellektuális gyakorlat volt, még ha éreztem is, hogy számos vonásában idegen tőlem ennek az embernek a világa, aki minden második mondatában eldurrantotta a "szofisztikált" kifejezést, és öniróniába csavartan próbálta meg megszüntetve megőrizni az értelmiségi sznobériát.
Tanárunkat György Péternek hívták, és valóban tanár volt, magázott minket, és tőlünk is megkövetelte ezt, bár mi még csak nehezen tudtunk megbirkózni a "maga" szóval (már konkrétan én, mint mondtam, meg se szólaltam). Fura helyzet volt, egyszerre húzott fel minket ez a nehezen követhető, 90 perces verbális esszencia, ugyanakkor annyira nagy volt a különbség köztünk és közte felkészültség, kiérleltség terén, hogy az már agymosásnak tűnhetett. Nem az volt, bár nem véletlen, hogy a mi évfolyamunkkal indult kezdeményezés (ha jól emlékszem) 1-2 év múlva megszűnt.
Később tűnt csak fel, hogy György írásai mennyire kevésbé működnek az élő előadásaihoz képest, nagy svunggal induló, imponálóan kezdődő mondatai mennyire semmitmondó, közhelyes konklúzióba tudnak torkollani, politikai írásai nemegyszer hisztérikusak, médiakritikái is gyakran elhibázottak. Annak ellenére, hogy kritikai érzéke jó, ám a folyton túlzó vagy tendenciózus megállapításokba konkludál, s az is előfordult, hogy érthetetlen módon (pozitív vagy negatív) személyeskedésekbe kezdett.
Ám aki volt már csak egy óráján-előadásán is, éreznie kellett azt az intellketuális energiát, ami megfelelő, kommunikatív közegben félelmetes dolgokra képes.
Mindezt csak azért gondoltam megemlíteni, mert a neokon-neolib. média György Péter személyében sikeresen megtalálta a főgonoszt, minden bajok okát. Nem kell persze Györggyel egyetérteni, de minden kádárizmus atyjának tartani túlzás. Tagadhatatlan, hogy György az egyetemi közegen-hagyományon kívüli (vagyis a szűken értelmezett európai kulturális hagyományt figyelmen hagyó) írástudói produktumokkal bizalmatlan, ám értetlen ellentábora a műveletlensége és faragatlansága mellett csak a falkaszellemét igazolja, amikor kórusban vonyítva gyépézik. (Persze érthető a rendszerváltás értelmiségével szembeni ellenszenv, csak akkor fel kéne mutatni valamit azon túl, hogy nagy hangon fikázunk. A megértés, az empátia e körökben még mindig a balekség szinonímája.)
György szakmai mukáját nem követtem, az Origónál, a Magyar Telekomnál, a BME-n stb. betöltött pozícióinak eredményeit sem ismerem. De amennyire látom, a rá fújó ifjútörökök tömegének is inkább a publikus megnyilatkozásai fájnak, s utána keserű hangon értetlenkednek a fenti pozíciók létjogosultsága felett.
Tanárunkat György Péternek hívták, és valóban tanár volt, magázott minket, és tőlünk is megkövetelte ezt, bár mi még csak nehezen tudtunk megbirkózni a "maga" szóval (már konkrétan én, mint mondtam, meg se szólaltam). Fura helyzet volt, egyszerre húzott fel minket ez a nehezen követhető, 90 perces verbális esszencia, ugyanakkor annyira nagy volt a különbség köztünk és közte felkészültség, kiérleltség terén, hogy az már agymosásnak tűnhetett. Nem az volt, bár nem véletlen, hogy a mi évfolyamunkkal indult kezdeményezés (ha jól emlékszem) 1-2 év múlva megszűnt.
Később tűnt csak fel, hogy György írásai mennyire kevésbé működnek az élő előadásaihoz képest, nagy svunggal induló, imponálóan kezdődő mondatai mennyire semmitmondó, közhelyes konklúzióba tudnak torkollani, politikai írásai nemegyszer hisztérikusak, médiakritikái is gyakran elhibázottak. Annak ellenére, hogy kritikai érzéke jó, ám a folyton túlzó vagy tendenciózus megállapításokba konkludál, s az is előfordult, hogy érthetetlen módon (pozitív vagy negatív) személyeskedésekbe kezdett.
Ám aki volt már csak egy óráján-előadásán is, éreznie kellett azt az intellketuális energiát, ami megfelelő, kommunikatív közegben félelmetes dolgokra képes.
Mindezt csak azért gondoltam megemlíteni, mert a neokon-neolib. média György Péter személyében sikeresen megtalálta a főgonoszt, minden bajok okát. Nem kell persze Györggyel egyetérteni, de minden kádárizmus atyjának tartani túlzás. Tagadhatatlan, hogy György az egyetemi közegen-hagyományon kívüli (vagyis a szűken értelmezett európai kulturális hagyományt figyelmen hagyó) írástudói produktumokkal bizalmatlan, ám értetlen ellentábora a műveletlensége és faragatlansága mellett csak a falkaszellemét igazolja, amikor kórusban vonyítva gyépézik. (Persze érthető a rendszerváltás értelmiségével szembeni ellenszenv, csak akkor fel kéne mutatni valamit azon túl, hogy nagy hangon fikázunk. A megértés, az empátia e körökben még mindig a balekség szinonímája.)
György szakmai mukáját nem követtem, az Origónál, a Magyar Telekomnál, a BME-n stb. betöltött pozícióinak eredményeit sem ismerem. De amennyire látom, a rá fújó ifjútörökök tömegének is inkább a publikus megnyilatkozásai fájnak, s utána keserű hangon értetlenkednek a fenti pozíciók létjogosultsága felett.
2008. január 28., hétfő
Demszky, a véres kubikos
Ahogy egy magát már kicsit is komolyan vevő alak morális okokból nem olvas el egyetlen cikket, nem néz meg egy videót sem Britney Spearsről (elvégre egy totálisan összetört ember tettein nem rötyögünk), úgy Demszkyn sem köszörüli a nyelvét - a nagy szintézis már megszületett majd' három évvel ezelőtt. Ám mégsem lehet elmenni a Mancs interjúja mellett, amely főleg a 4-es metró építése körül motoszkál (egyelőre linkek nincsenek, ezért Bonfini után (Reneszánsz Év van!) hűséges krónikásként tájpolok legott).
A politikus népszerűségére jellemző, hogy az efféle közéleti nagyinterjúkat rendre címlapra tevő Mancs most Seress Zoltánt, a Bárka Színház új igazgatóját látta érdemesnek előre tenni.
Demszky a növekvő költségekről annyit mond, nem lehetett őket előre látni. Majd kifejti, hogy a felszín rendezése miatt állomásonként 43 milliárd forint a többletköltség, mivel "A szovjet típusú metró az állomásokkal együtt lényegében egy föld alatti cső, bunkerszerű állomásokkal." (a 3-as metró állomásai mintha nem ilyenek lennének) és a 4-es metrónak nagy föld alatti csarnokok lesznek az állomásai. És a felszínt is rendezni kell több helyen így is úgy is, így érdemes összekötni a metróberuházással (amihez nyilván az EU-nak is lesz egy-két szava). "Terveztek az építészek, és ennyi lett." vázolja fel Demszky a költségkalkulációt, s ez a mondat szerintem az utóbbi 17 év politikusi mentalitásának esszenciája - cinizmus, nemtörődömség, gőg csöpög belőle, szerintem javarészt öntudatlanul.
Demszky kiemeli, hogy lényegében tapasztalatlanul vágott bele a főváros a projektbe, "A nyugati szakemberek nagyon drágák, nem tudjuk alkalmazni őket." " Érdekes, a tervezők csak tervezzenek nyugodtan, ám azok, akik talán ésszerűsíthették volna az egész beruházást, túl dárágan bizonyultak (amúgy ha valaki megtakarít 2 milliárdot, nem éri meg alkalmazni akármiylen fizetésért?).
M. László Ferenc rátér a gazdaságosság, a megtérülés problémájára. Demszky szerint az első ütemről már lehet tudni, mennyibe kerül, és az adatok alapján gazdaságos a beruházás. "A második szakaszt valamilyen formában újra kell gondolni, ezt jelzi a csökkentési szándék is. Tehát arra számítunk, hogy a Keleti és a Bosnáyk tér közötti ütemnél csökkenthetőek a kiadások." Ez tiszta beszéd, a második ütem drága, ezért a gazdaságosság miatt olcsóbbá kell tenni. De mi lenne, ha meg sem épülne? Hagyó Miklósnak is eszébe jutott ez a megoldás, azonban mára letett erről, "mert rendkívüli mértékben lerontaná a megtérülési mutatókat." Hogy? A drága második ütem olcsóbban gazdaságos, megtérül, még olcsóbban (fel sem építvén) viszont nem? Nekem ez önellentmondás.
Az interjú végén Demszky kifejti, hogy amúgy az uniós fővárosi támogatások (melyeknek a felét a metró viszi el) közül a Kohéziós Alapokból 2010 végéig igényelhetünk (milyen jó ötlet ezt akkor földalatti csarnokok építésére fordítani).
Ennyi. "A főpolgármester szemében hideg fény villan, utolsó erejével engedélyezi a szombati ingyenes parkolást (már megint a zsidók jártak jól), fogai közt elroppantja a szelektív hulladékgyűjtés eredményeit tartalmazó mikrokapszulát. 'Humanizálni kell a Moszkva teret' nyögi, és utolsó erejével igényel egy szociális bérlakást Fifi nevű palotapincsijének, akit néhány perccel korábban főpolgármester-helyettessé nevezett ki."
A politikus népszerűségére jellemző, hogy az efféle közéleti nagyinterjúkat rendre címlapra tevő Mancs most Seress Zoltánt, a Bárka Színház új igazgatóját látta érdemesnek előre tenni.
Demszky a növekvő költségekről annyit mond, nem lehetett őket előre látni. Majd kifejti, hogy a felszín rendezése miatt állomásonként 43 milliárd forint a többletköltség, mivel "A szovjet típusú metró az állomásokkal együtt lényegében egy föld alatti cső, bunkerszerű állomásokkal." (a 3-as metró állomásai mintha nem ilyenek lennének) és a 4-es metrónak nagy föld alatti csarnokok lesznek az állomásai. És a felszínt is rendezni kell több helyen így is úgy is, így érdemes összekötni a metróberuházással (amihez nyilván az EU-nak is lesz egy-két szava). "Terveztek az építészek, és ennyi lett." vázolja fel Demszky a költségkalkulációt, s ez a mondat szerintem az utóbbi 17 év politikusi mentalitásának esszenciája - cinizmus, nemtörődömség, gőg csöpög belőle, szerintem javarészt öntudatlanul.
Demszky kiemeli, hogy lényegében tapasztalatlanul vágott bele a főváros a projektbe, "A nyugati szakemberek nagyon drágák, nem tudjuk alkalmazni őket." " Érdekes, a tervezők csak tervezzenek nyugodtan, ám azok, akik talán ésszerűsíthették volna az egész beruházást, túl dárágan bizonyultak (amúgy ha valaki megtakarít 2 milliárdot, nem éri meg alkalmazni akármiylen fizetésért?).
M. László Ferenc rátér a gazdaságosság, a megtérülés problémájára. Demszky szerint az első ütemről már lehet tudni, mennyibe kerül, és az adatok alapján gazdaságos a beruházás. "A második szakaszt valamilyen formában újra kell gondolni, ezt jelzi a csökkentési szándék is. Tehát arra számítunk, hogy a Keleti és a Bosnáyk tér közötti ütemnél csökkenthetőek a kiadások." Ez tiszta beszéd, a második ütem drága, ezért a gazdaságosság miatt olcsóbbá kell tenni. De mi lenne, ha meg sem épülne? Hagyó Miklósnak is eszébe jutott ez a megoldás, azonban mára letett erről, "mert rendkívüli mértékben lerontaná a megtérülési mutatókat." Hogy? A drága második ütem olcsóbban gazdaságos, megtérül, még olcsóbban (fel sem építvén) viszont nem? Nekem ez önellentmondás.
Az interjú végén Demszky kifejti, hogy amúgy az uniós fővárosi támogatások (melyeknek a felét a metró viszi el) közül a Kohéziós Alapokból 2010 végéig igényelhetünk (milyen jó ötlet ezt akkor földalatti csarnokok építésére fordítani).
Ennyi. "A főpolgármester szemében hideg fény villan, utolsó erejével engedélyezi a szombati ingyenes parkolást (már megint a zsidók jártak jól), fogai közt elroppantja a szelektív hulladékgyűjtés eredményeit tartalmazó mikrokapszulát. 'Humanizálni kell a Moszkva teret' nyögi, és utolsó erejével igényel egy szociális bérlakást Fifi nevű palotapincsijének, akit néhány perccel korábban főpolgármester-helyettessé nevezett ki."
2008. január 26., szombat
gázok és gőzök - rendszer és egyén
Volt a Konzervatóriumon egy bejegyzés az elitváltás mítoszáról (feltehetően Publius Hungaricus és Bereznay András elemzése (utóbbit azóta elnyelte a webköd) is az ihletők közt volt), amiről eszembe jutott Majthényi László cikke, amit Sólyom László védelmében írt az ÉS-be. Utóbbinak az alcíme is érdekes: Sólyom és kritikusai. Fontos és jó írásnak tartom (sok mindennel nem értve egyet), mert hangvétele nem tipikus, és pozíciójától fogva képes olyan jelenségekre reflektálni, amire egy átlagos publicisztika nem szokott. Ugynakkor érdekesek a cikk azon implikációi, melyek szintén az elittel kapcsolatban állítanak ki nem mondva dolgokat.
A Konzervatórium cikke (szerzője a beszélő nevű egyiketsem) viszonylag szokásos terméke az oldalnak: próbál leásni olyan mélyre, amilyenre csak lehet, hogy afféle tudományos, kristálytiszta érvelést konstruáljon az állításainak, vagyis annak, hogy az elit nem személyében felelős a kontraprodukcióért, hanem a rendszer (de)formálja az elitpozícióba kerülőket ilyenné. Ergo a rendszeren kell változtatni, vagyis az egyéni diszpozíciókon, mentális struktúrákon, algoritmusokon. "A társadalomalakító képességtől függően különböző mértében, de mind osztozunk a felelősségen." mondja egyiketsem, majd rátér a gázmolekulák mozgásának fizikájára. Az érdekes síkváltás azt feltételezi, hogy a rendszer önmozgása fizikai jellegű - nos, ebbe inkább nem másznék bele, a morális töltetű gázmolekulákat az ifjú konzervatívok kissé görcsös igyekezetének tudom be, de ez inkább stilisztikai kérdés (ami persze nem kis dolog, tessék elemezni embertelenségileg a szélsőségesek ideológiai szövegeit, a metaforákat, a szóképeket, a hasonlatokat, átjön a szellemiség. Érdekelne pl., hogy egyiketsem gázrészecskének tekinti-e magát?). Az elitet tehát mi termeljük ki, oké, ezt már hallottuk párszor, az elitváltás mítosza pedig csak egy populista szöveg. "Egy dologban vagyok biztos - ezt (t.i. a rendszer váltását - én) csak kívülről jött, új, és sokak által elfogadott szereplő képes - egyáltalán akarhatja - végigvinni." vonja meg a konklúziót a szerző. Érdekesen, mert eddig végig a rendszer bedarálási potenciálját taglalta. Nem érzi, hogy ez a folyamat nem hirtelen történik, nem lehet egyszemélyes játék, hisz az efféle messiások (legyenek akármilyen elfogadottak is), épp egy ilyen torz rendszer termékei (lásd pl. Gyurcsány Ferenc avagy Orbán Viktor - pozicionálisan mindketten megmentők, tábornokok, próféták). A személyes felelősség eltartására szolgáló vezérek sosem fogják a passzív, végső soron önpusztító, tisztelet- és méltósághiányos gyermekdedlétet felszámolni.
Utóbbiról beszél Majthényi is. Kifejti, hogy a köztársasági elnök vörös posztó mindenki szemében, holott ő leginkább csupán saját elveihez hű. Mindeközben Majthényi megállás nélkül sorozza a ballib sajtót, amit jó látni, főleg Őszöd után, hisz akkor nagyon tisztán látszódott, mennyire szervilis a társaság zöme. "A magyar közélet első maximája: semmi méltányosságot senkinek. A második: büszkén ragaszkodjunk kudarcainkhoz. A harmadik: aki nincs benne a seftben, az lúzer." ilyen passzusokat olvashatunk, és egyrészt örül a szívünk, hisz nyilván a közéletünk, a közbeszédünk saját szellemi életünk lenyomata. Olyan az elitünk/médiánk/közlekedésünk/stb., amilyet megérdemlünk. Másrészt Majthényi elkezdi eltlni a hangsúlyok arányát. Egyre kevésbé védi Sólyomot, egyre inkább ostorozza szatirikusan a közéletet. Végső soron ez a cikk, nagyon kis százalékos fölénnyel inkább valami ellen szól, mint mellett, de legalább is döntetlen a két töltés aránya. Majthényi végül is egy Sólyom-szerű pozícióból érvel: kritizálja az elit általános színvonalát (sajtó, politika, pártok), és az ezzel (mármint mentalitásban, színvonalban, következetességben) szemben található megnyilvánulásokat dicséri. Vagyis Majthényi szintén az elitellenesség pozíciójából beszél, mint Sólyom, aki az amúgy/elméletileg legdemokratikusabb, a társadalmi érdekeket leghűbben képviselő pártokkal szemben a nem-választott, nem-reprezentatív civil mozgalmakból érkezett. Olyan furcsa arisztokratizmus ez, amely bármennyire is jogos hiányokból fakad, a demokratikus attitűd hiányára mutat rá.
Arra, hogy tudniillik a társadalom a pártokon keresztül kell, hogy megvívja ideológiai, a közös ügyekkel kapcsolatos csatáit. És ha éppenséggel a pártok nem működnek jól, tenni kell valamit: beléjük kell lépni, vagy tüntetni kell stb. Ehhez nyilván kéne egy együvétartozási érzés, egy olyan közös nevező, amelyben a tisztelet és méltóság is kötelezően jelen van, s ami egyesíti a választópolgárokat egy (a legtágabban értett) politikai közösségben. Jelenleg ez nincs így, igaz, nagyon régen volt ez így legutoljára. Momentán gázrészecskék vannak a posványban.
A Konzervatórium cikke (szerzője a beszélő nevű egyiketsem) viszonylag szokásos terméke az oldalnak: próbál leásni olyan mélyre, amilyenre csak lehet, hogy afféle tudományos, kristálytiszta érvelést konstruáljon az állításainak, vagyis annak, hogy az elit nem személyében felelős a kontraprodukcióért, hanem a rendszer (de)formálja az elitpozícióba kerülőket ilyenné. Ergo a rendszeren kell változtatni, vagyis az egyéni diszpozíciókon, mentális struktúrákon, algoritmusokon. "A társadalomalakító képességtől függően különböző mértében, de mind osztozunk a felelősségen." mondja egyiketsem, majd rátér a gázmolekulák mozgásának fizikájára. Az érdekes síkváltás azt feltételezi, hogy a rendszer önmozgása fizikai jellegű - nos, ebbe inkább nem másznék bele, a morális töltetű gázmolekulákat az ifjú konzervatívok kissé görcsös igyekezetének tudom be, de ez inkább stilisztikai kérdés (ami persze nem kis dolog, tessék elemezni embertelenségileg a szélsőségesek ideológiai szövegeit, a metaforákat, a szóképeket, a hasonlatokat, átjön a szellemiség. Érdekelne pl., hogy egyiketsem gázrészecskének tekinti-e magát?). Az elitet tehát mi termeljük ki, oké, ezt már hallottuk párszor, az elitváltás mítosza pedig csak egy populista szöveg. "Egy dologban vagyok biztos - ezt (t.i. a rendszer váltását - én) csak kívülről jött, új, és sokak által elfogadott szereplő képes - egyáltalán akarhatja - végigvinni." vonja meg a konklúziót a szerző. Érdekesen, mert eddig végig a rendszer bedarálási potenciálját taglalta. Nem érzi, hogy ez a folyamat nem hirtelen történik, nem lehet egyszemélyes játék, hisz az efféle messiások (legyenek akármilyen elfogadottak is), épp egy ilyen torz rendszer termékei (lásd pl. Gyurcsány Ferenc avagy Orbán Viktor - pozicionálisan mindketten megmentők, tábornokok, próféták). A személyes felelősség eltartására szolgáló vezérek sosem fogják a passzív, végső soron önpusztító, tisztelet- és méltósághiányos gyermekdedlétet felszámolni.
Utóbbiról beszél Majthényi is. Kifejti, hogy a köztársasági elnök vörös posztó mindenki szemében, holott ő leginkább csupán saját elveihez hű. Mindeközben Majthényi megállás nélkül sorozza a ballib sajtót, amit jó látni, főleg Őszöd után, hisz akkor nagyon tisztán látszódott, mennyire szervilis a társaság zöme. "A magyar közélet első maximája: semmi méltányosságot senkinek. A második: büszkén ragaszkodjunk kudarcainkhoz. A harmadik: aki nincs benne a seftben, az lúzer." ilyen passzusokat olvashatunk, és egyrészt örül a szívünk, hisz nyilván a közéletünk, a közbeszédünk saját szellemi életünk lenyomata. Olyan az elitünk/médiánk/közlekedésünk/stb., amilyet megérdemlünk. Másrészt Majthényi elkezdi eltlni a hangsúlyok arányát. Egyre kevésbé védi Sólyomot, egyre inkább ostorozza szatirikusan a közéletet. Végső soron ez a cikk, nagyon kis százalékos fölénnyel inkább valami ellen szól, mint mellett, de legalább is döntetlen a két töltés aránya. Majthényi végül is egy Sólyom-szerű pozícióból érvel: kritizálja az elit általános színvonalát (sajtó, politika, pártok), és az ezzel (mármint mentalitásban, színvonalban, következetességben) szemben található megnyilvánulásokat dicséri. Vagyis Majthényi szintén az elitellenesség pozíciójából beszél, mint Sólyom, aki az amúgy/elméletileg legdemokratikusabb, a társadalmi érdekeket leghűbben képviselő pártokkal szemben a nem-választott, nem-reprezentatív civil mozgalmakból érkezett. Olyan furcsa arisztokratizmus ez, amely bármennyire is jogos hiányokból fakad, a demokratikus attitűd hiányára mutat rá.
Arra, hogy tudniillik a társadalom a pártokon keresztül kell, hogy megvívja ideológiai, a közös ügyekkel kapcsolatos csatáit. És ha éppenséggel a pártok nem működnek jól, tenni kell valamit: beléjük kell lépni, vagy tüntetni kell stb. Ehhez nyilván kéne egy együvétartozási érzés, egy olyan közös nevező, amelyben a tisztelet és méltóság is kötelezően jelen van, s ami egyesíti a választópolgárokat egy (a legtágabban értett) politikai közösségben. Jelenleg ez nincs így, igaz, nagyon régen volt ez így legutoljára. Momentán gázrészecskék vannak a posványban.
2008. január 22., kedd
szövkap és a fudbal
Csak röviden most (mintha nem ihlenék olyan hévvel, de ami késik, nem moolick), miután Gazda gazda megírta, hát, neki is kell a betevő, penzum van, azért kiötölhetett vón valami elmésebbet is, mármint hogy ki kezdi el ma 1954-től enumerálni a magyar foci kudarcait ögen? Gazda értetlenkedése (miér szereti Várhidit a lakósság, aki amúgy is viccesen néz ki, ki látott má ilyet), az újrakezdések meg a bernátozás - baromság. Várhidit csak azért lenne értelme a helyén hagyni, hogy folytassa, amit elkezdett. Amit elért (nem sok, de valami), igazolja. Nyilván (kéne ide fettelés, kurzív, aláhúzás, gothic century, minden) senki sem várt tőle aranylabdás játékost az idény végére, meg világranglista-első helyet. Csak valamit, amit az utóbbi X (X= nagyon-nagyon sok) kapitánytól nem láttunk. Tőle meg igen, Jé, hát akkor legyen ő a kapitány.
Persze lehet Albertbe-Göröcsbe-Puskásba-Sárosiba-Schlosserba hümmögni, "Ha nem használ, nem is árt."-ozni. Csak akkor ne tessék sírni, hogy ebbeaországbaaztánsemmiseműködikrendesen-vaéletbe. A rendes működés az kb. ez lenne. De hát az MLSZ elnöke, és akkor itt most zárjuk is le.
Persze lehet Albertbe-Göröcsbe-Puskásba-Sárosiba-Schlosserba hümmögni, "Ha nem használ, nem is árt."-ozni. Csak akkor ne tessék sírni, hogy ebbeaországbaaztánsemmiseműködikrendesen-vaéletbe. A rendes működés az kb. ez lenne. De hát az MLSZ elnöke, és akkor itt most zárjuk is le.
2008. január 2., szerda
Szerény javaslat
Véreim!
Az az ötletem támadt, hogy szedjük össze azokat a mondatokat-félmondatokat-vélekedéseket, amelyek a mai politikai diskurzusban a legtöbbször és a legtöbbek szájából elhangoznak (nem csak a politikusok gondolok, a publicisták, megmondóemberek, főhörgők is számítanak, legyenek emberszámba véve). Az olyan buta és féligaz panelekre gondolok, mint a "Végre össze kéne fogni" vagy "Még két emberöltő kell, hogy ebből az országból legyen valami".
Nosza hát, induljon a nagy össznépi ki-beírás! Írjuk ki magunkból a naponta felgyülemlő bornírtságot!
Az az ötletem támadt, hogy szedjük össze azokat a mondatokat-félmondatokat-vélekedéseket, amelyek a mai politikai diskurzusban a legtöbbször és a legtöbbek szájából elhangoznak (nem csak a politikusok gondolok, a publicisták, megmondóemberek, főhörgők is számítanak, legyenek emberszámba véve). Az olyan buta és féligaz panelekre gondolok, mint a "Végre össze kéne fogni" vagy "Még két emberöltő kell, hogy ebből az országból legyen valami".
Nosza hát, induljon a nagy össznépi ki-beírás! Írjuk ki magunkból a naponta felgyülemlő bornírtságot!
2008. január 1., kedd
Dupla szám
Ég a pokol, így a legmélyebb bugyrok forrongása közepette belekapaszkodván a legvastagabb köteg papírba bódult fejjel megpróbálkozunk némi konfabulációval és részleges ismertetésbe kezdünk - tárgyunk penig vala az év végi ÉS duplaszáma.
Amely határozottan az "év közben leadott, de nem túl érdekes anyagok" díszkiadásának tűnik, bár van benne egynéhány, a kivételt erősítő nagyszerű cikk (és számos befogdasáráa még nem volt alkalom a bejgli- és stílenahtterhes időben).
...György Péter ismét nagy harcot vív olvasmányélményeivel, szintézisének fő csapásiránya a határozott vélemény kinyilvánításának szigorú kerülése. Úgy tűnik, hogy vélemény plasztikus kinyilvánítását többen összekeverik a sommás és elhamarkodott ítélkezéssel. Azt írja: "A helyzet az, hogy meg kell tanulnunk a lehetetlennek nem tűnő, de tagadhatatlanul bonyolult megoldásokkal élni: amelyek mögött nem lesz feltétlen egységes, konzisztens rendszer, ellenben az a felismerés munkál, hogy minden egyes elmélet historikus és territoriális egyszerre - s bizony, adandó alkalommal ennek az ellenkezőjét is vallanunk kell." Tehát mindent és annak ellenkezőjét is érdemes magunkévá tennünk, így mulat egy magyar véleményformáló. A sok balítélet és helytelen narratív eljárásmód közötti lavírozás közt a bábák a fürdővízzel kiöntik az elveszett gyermeket, végül nagy enumerációval csattogva közhelyek és lapos igazságok fövenyét sikerül annektálni. Great...
...Kis János háromkolumnás anyaga bő lére eresztve szervírozza fel a bal- és jobboldal ideológiai hagyományairól már százszor elmondott összetevőket, majd végül arra a meghökkentő végkövetkeztétsre jut, hogy a két nagy oldal és párt megegyezése elsősorban azért fontos, mert a következő választásokon ennek hiányában bizonyosan megjelenik egy popularizmustól terhes harmadik nagy párt, ami után a katasztrófa sötét tónusai sejlenek fel a történelmi horizonton. Kis érvelése igazán a meglepő (hogy konkrétan jól sejti-e a jövőt vagy nem, meddő kérdés, bár félelme egy új formációtól nekem meglepő vonás), mert ő is tudja, hogy a politikai hisztéria ((c) Bibó), tehát a racionalizálhatatlan politikai indulatok és ellenségképkeresés a mai politikai helyzet meghatározói - érdemes-e mindezt kivetíteni a jövőbe is? Vagy Kis ökonómikusan nem a mai beállítódások felülvizsgálását kívánná, csak az ágyúcsövek átirányítását más célpontra? Érdekes...
Amely határozottan az "év közben leadott, de nem túl érdekes anyagok" díszkiadásának tűnik, bár van benne egynéhány, a kivételt erősítő nagyszerű cikk (és számos befogdasáráa még nem volt alkalom a bejgli- és stílenahtterhes időben).
...György Péter ismét nagy harcot vív olvasmányélményeivel, szintézisének fő csapásiránya a határozott vélemény kinyilvánításának szigorú kerülése. Úgy tűnik, hogy vélemény plasztikus kinyilvánítását többen összekeverik a sommás és elhamarkodott ítélkezéssel. Azt írja: "A helyzet az, hogy meg kell tanulnunk a lehetetlennek nem tűnő, de tagadhatatlanul bonyolult megoldásokkal élni: amelyek mögött nem lesz feltétlen egységes, konzisztens rendszer, ellenben az a felismerés munkál, hogy minden egyes elmélet historikus és territoriális egyszerre - s bizony, adandó alkalommal ennek az ellenkezőjét is vallanunk kell." Tehát mindent és annak ellenkezőjét is érdemes magunkévá tennünk, így mulat egy magyar véleményformáló. A sok balítélet és helytelen narratív eljárásmód közötti lavírozás közt a bábák a fürdővízzel kiöntik az elveszett gyermeket, végül nagy enumerációval csattogva közhelyek és lapos igazságok fövenyét sikerül annektálni. Great...
...Kis János háromkolumnás anyaga bő lére eresztve szervírozza fel a bal- és jobboldal ideológiai hagyományairól már százszor elmondott összetevőket, majd végül arra a meghökkentő végkövetkeztétsre jut, hogy a két nagy oldal és párt megegyezése elsősorban azért fontos, mert a következő választásokon ennek hiányában bizonyosan megjelenik egy popularizmustól terhes harmadik nagy párt, ami után a katasztrófa sötét tónusai sejlenek fel a történelmi horizonton. Kis érvelése igazán a meglepő (hogy konkrétan jól sejti-e a jövőt vagy nem, meddő kérdés, bár félelme egy új formációtól nekem meglepő vonás), mert ő is tudja, hogy a politikai hisztéria ((c) Bibó), tehát a racionalizálhatatlan politikai indulatok és ellenségképkeresés a mai politikai helyzet meghatározói - érdemes-e mindezt kivetíteni a jövőbe is? Vagy Kis ökonómikusan nem a mai beállítódások felülvizsgálását kívánná, csak az ágyúcsövek átirányítását más célpontra? Érdekes...
...Ungvári Tamás írása a legsötétebb ballib hagyományokat idézi. Kezdi TGM dicshimnuszaival, illetve Victor Serge munkásságának ismertetésével, pár villanásig ideidézi Susan Sontagot azt mondja "Susan Sontagot Németországban érte az ikertornyok elleni muzulmán-fasiszta támadás. Ökörséget nyilatkozott a New Yorkernek. A vele vitatkozók mégsem pergették vissza minden bűnét a szexuális orientációtól egy balul sikerült vietnami látogatásig. A gyalázkodás kívül rekedt a politikai diskurzuson.", majd a TGM elleni hadjáratról ír ("Benne keressem a hibát? Az egyenlegnek inkább a másik felével foglalkozom."), kiderül, hogy a mai magyar sajtó velejéig jobboldali, sőt protonáci, majd megkezdődik a közelmúlt szelektív felidézése: "Emlékszünk még az Apák és fiúk című rágalomra, amely hetedíziglen vezényelt riadót a zsigeri utálatnak?" tényleg, emlékszünk rá? vagy csak azok az Ungvárihoz hasonlóak emlékeznek rá, akik képtelenek voltak elfogadni az új demokratikus légkör nyerseségét? Akik mindig visszalapoznak, visszapergetik a bűnöket, akiknek az irracionális politikai dikurzus a lételemük? Nem vitatom az irracionalitás, az indulatok esetenkénti szükségességét, de ha valaki túl sokszor horgad föl, az gyanús. "Rádió: Egy őrült szembemegy a forgalommal az autópályán! - vezető: Egy? Száz!"
Ungvári ekkor rátér a Magyar Gárdára. "Másfél évtizednél is hosszabb története során a "Kulturkampf" egylényegűvé gyúrta össze a jobboldalt." Egy ilyen indítás után nem nehéz kitalálni a tételmondatot: a mai magyar jobboldal en bloc fassizta. Ungvári a Gárda megjelenésében nem a baloldali ideológia kudarcát látja (pontosabban nem látja azt), hanem a jobboldalt démonizálja - ahogy tette ezt eddig is a ballib (Ungvári szerint tehát jobboldali) sajtó. Amellett, hogy a fasizmus elítélendő és tolerálhatatlan dolog (by the way hol vannak/voltak a Gárda-ellenes párhuzamos tüntetések?), csak egy mondatot idéznék fel az Ungvári által felmagasztosított TGM munkásságából (na jó, kettőt): "Értsük meg a fasisztákat? Igen: értsük meg a fasisztákat." (Szegény náci gyermekeink, ÉS, 48 évf./40.szám, modnernebbül itt ). Még egy citátum: "Ha vannak füleink a hallásra, szegény náci gyermekeink szólnak hozzánk, a rendszerváltás nemzedékéhez. Beszélnek hozzánk, és mi nem halljuk őket, nem figyelünk, nem vesszük észre, hogy nem jókedvükben lettek ők félig-meddig, úgy-ahogy neonácik, újfasiszták." De Ungvárinál már nincs visszaút, Debereczenitől Sólyomig mindenki titkos náci, és TGM meghurcoltatása is dekódolt zsidózás. Tanítani kéne ezt a cikket a benne foglalt önellentmondások és monomániás logika miatt. Olyan passzusok találkoznak benne, mint "A demokrata nem fél, a legkevésbé a félelemtől. A múlttal szembenézés a rettegés birodalmába vezet, a mélységes mély kutak alvilágába, ahonnan a katartikus őszinteség emelhet ki." és "Tetszettek volna jóhiszemű rendszerváltást csinálni, olyat, amelyikben senki sem csempészi vissza a célzatos beszédet, s annak örvén a 'zsidókérdést'." Ungvári nem látja, hogy a valóban katartikus múlttal való szembenézésnek ő (nyilván nem személyében, hanem az általa képviselt beszűkült mentalitás) az egyik legfőbb akadálya, s hogy a rendszerváltáskor (is) elsikkasztott szembenézések okozták Csurkáék akkori sikerét? Mi az, hogy jóhiszemű rendszerváltás? Az érkező szabadsággal a palackból kiszabaduló politikai balítéletek, bűnök és elfojtott traumák konfliktusait kezelni kell, de ehhez, úgy tűnik, rengeteg alapvető beállítódáson kell változtatni...
...Jöjjenek a jó cikkek: Rádai Eszter Békesi-interjújától nem sokat vártam a Mancs-béli hasonszőr után, ám remek lett, mélyebbre ásott, a nagyszerű Békesi gazdasági liberalizmusa elegáns és konzisztens rendszert alkot.
... Széky János a maga monomániájával most jót írt a mai magyar sajtó helyzetéről, mentális kereteiről, az index.hu bulvármanierizmusa is kap egy bal csapottat, naggyon helyes.
... Kőszeg Ferenc egyre szebbeket ír, mostanság a Mancsban is jó nagyon, meg ez a B. Nagy László emlékére írt cikk is. Ráadásul Kőszeg minden írása szembenézés egykori önmagával, múltfeltárás és múltelemzés. S mindezt katartikusan téve.
...EP írása rutinmunka, más kérdés, hogy tőle a rutinmunka is jóféle. De azért tessék igyekezni.
...kíváncsi vagyok még nagyon az Oravecz-interjúra, bár előbb a könyvet kéne elolvasni (már megvan...), az ilyen késleltetett befogadást nagyon kedvelem, amikor egy cikket hónapokig tartogatunk, paskolgatjuk, hümmögünk felette, úgyhogy erről majd annak idején...
Hát akkor búék. Megyek mowing to the doom, igyekszem az idén is maradni tisztelettel
kutjaházi kertész
Ungvári ekkor rátér a Magyar Gárdára. "Másfél évtizednél is hosszabb története során a "Kulturkampf" egylényegűvé gyúrta össze a jobboldalt." Egy ilyen indítás után nem nehéz kitalálni a tételmondatot: a mai magyar jobboldal en bloc fassizta. Ungvári a Gárda megjelenésében nem a baloldali ideológia kudarcát látja (pontosabban nem látja azt), hanem a jobboldalt démonizálja - ahogy tette ezt eddig is a ballib (Ungvári szerint tehát jobboldali) sajtó. Amellett, hogy a fasizmus elítélendő és tolerálhatatlan dolog (by the way hol vannak/voltak a Gárda-ellenes párhuzamos tüntetések?), csak egy mondatot idéznék fel az Ungvári által felmagasztosított TGM munkásságából (na jó, kettőt): "Értsük meg a fasisztákat? Igen: értsük meg a fasisztákat." (Szegény náci gyermekeink, ÉS, 48 évf./40.szám, modnernebbül itt ). Még egy citátum: "Ha vannak füleink a hallásra, szegény náci gyermekeink szólnak hozzánk, a rendszerváltás nemzedékéhez. Beszélnek hozzánk, és mi nem halljuk őket, nem figyelünk, nem vesszük észre, hogy nem jókedvükben lettek ők félig-meddig, úgy-ahogy neonácik, újfasiszták." De Ungvárinál már nincs visszaút, Debereczenitől Sólyomig mindenki titkos náci, és TGM meghurcoltatása is dekódolt zsidózás. Tanítani kéne ezt a cikket a benne foglalt önellentmondások és monomániás logika miatt. Olyan passzusok találkoznak benne, mint "A demokrata nem fél, a legkevésbé a félelemtől. A múlttal szembenézés a rettegés birodalmába vezet, a mélységes mély kutak alvilágába, ahonnan a katartikus őszinteség emelhet ki." és "Tetszettek volna jóhiszemű rendszerváltást csinálni, olyat, amelyikben senki sem csempészi vissza a célzatos beszédet, s annak örvén a 'zsidókérdést'." Ungvári nem látja, hogy a valóban katartikus múlttal való szembenézésnek ő (nyilván nem személyében, hanem az általa képviselt beszűkült mentalitás) az egyik legfőbb akadálya, s hogy a rendszerváltáskor (is) elsikkasztott szembenézések okozták Csurkáék akkori sikerét? Mi az, hogy jóhiszemű rendszerváltás? Az érkező szabadsággal a palackból kiszabaduló politikai balítéletek, bűnök és elfojtott traumák konfliktusait kezelni kell, de ehhez, úgy tűnik, rengeteg alapvető beállítódáson kell változtatni...
...Jöjjenek a jó cikkek: Rádai Eszter Békesi-interjújától nem sokat vártam a Mancs-béli hasonszőr után, ám remek lett, mélyebbre ásott, a nagyszerű Békesi gazdasági liberalizmusa elegáns és konzisztens rendszert alkot.
... Széky János a maga monomániájával most jót írt a mai magyar sajtó helyzetéről, mentális kereteiről, az index.hu bulvármanierizmusa is kap egy bal csapottat, naggyon helyes.
... Kőszeg Ferenc egyre szebbeket ír, mostanság a Mancsban is jó nagyon, meg ez a B. Nagy László emlékére írt cikk is. Ráadásul Kőszeg minden írása szembenézés egykori önmagával, múltfeltárás és múltelemzés. S mindezt katartikusan téve.
...EP írása rutinmunka, más kérdés, hogy tőle a rutinmunka is jóféle. De azért tessék igyekezni.
...kíváncsi vagyok még nagyon az Oravecz-interjúra, bár előbb a könyvet kéne elolvasni (már megvan...), az ilyen késleltetett befogadást nagyon kedvelem, amikor egy cikket hónapokig tartogatunk, paskolgatjuk, hümmögünk felette, úgyhogy erről majd annak idején...
Hát akkor búék. Megyek mowing to the doom, igyekszem az idén is maradni tisztelettel
kutjaházi kertész
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
