A közszolgálatiságrul

Úgy kezdődött, hogy a piacgazdaság logikája járt a fejemben, mármint hogy idehaza a kapitalizmus valószínűleg azért sem működik, mert a társadalomból hiányzik az a mentalitás, amely érvényessé teheti a kapitalista törvényszerűségeket. Magyarul arra gondolok, hogy a szolgáltatások, áruk piacán a jobbnak akkor kell győznia, ha a népek elég öntudatosok ahhoz, hogy megköveteljék a pénzükért a minőséget, reklamáljanak, adott esetben szankcionáljanak. Így működne a szelekció.

Ám ez a polgári (avagy fogyasztói) öntudat még nem terjedt el. Az emberek közti kommunikáció még mindig a konfliktuskerülés és a megúszás-túlélés keretében él és virul: a főnökkel, hentessel, parkolóőrrel, pincérrel, portással (tehát akinek hatalma van) érdemes jóban lenni (ami nem jelent feltétlenül igazi barátkozást, csak egy bizonyos szintű jópofázást és bizalmaskodást). A világ ugyanis ellenséges, kemény terep, érdemes tehát harcostársakat gyűjteni a túléléshez.
Ez a program tehát nem az innovációra, hanem a megmaradásra épít. A túlélést nem segíti az állam sem - ez a pazarló szervezet, amely egyre több pénzt venne el tőlünk. "Az állam pénze"hallhatjuk sokszor.

Az állam és a társadalom közötti szakadék léte érthető, hisz az utolsó pár száz évben az államszervezetet mindig külső hatalmak alkották meg és tették a társadalom fejére. A rendszerváltás sem tudta megváltoztatni egy csapásra ezt az államképet, jóllehet oly rég óta először volt az állam a társadalom által választott emberekre bízva - addig sem volt más (egyebek mellett), mint a társadalom által bizonyos közfeladatokat ellátó szerv, ám politikai okokból nyilván hiteltelen, illegitim volt már régóta. Ám a rendszerváltással megváltozott a felállás. A feladat adott lehetett: fel kell építeni egy új államképet.

Ennek ezer módja van, és itt lép be a képbe a közszolgálatiság: egy jó közszolgálati tévé elsősorban nem a kereskedelmi tévékkel akar konkurrálni, nem minden korosztály és ízlés kiszolgálásában látja a feladatát, hanem mondjuk megpróbálja úgy formálni a közízlést, hogy az az ország mentális állapotára áldásos hatással legyen. Pl. csinál olyan sorozatokat, műsorokat, ahol a társadalom magára tud ismerni, vagy megpróbálja átalakítani a diktatúrában szocializálódott elmék fogalmait.

A kérdés ma is aktuális. Az országról, az állam működéséről, a jogaikról máig sokan alig tudnak valamit. Ám a köztévé ma inkább hasonlít egy néhol olcsóbb, néhol drágább szórakoztató csatornára, mint egy, az állam és a közügyek vagy akár a polgári (ön)tudat újragondolását szórakoztató módon felkínáló médiumra. Pedig ez utóbbi lenne a feladata - kreatívan, innovatívan, mégpedig azért, mert ráférne az országra .

hirtelennyébe

nincs időm keresgélni,

de hát Bokros az EU kapcsán áthangszerelte a szolidaritás fogalmát, nagyon érdekesen, erről írnia kéne a hozzáértőknek, mielőtt még én kezdek bele...

meg a kommandósok rajtütöttek a feketemunkásokon, mert a vám és pénzügyőrök nem tudtak behatolni a szállodába, a brutális intézkedés cáfolatát a videofelvételek jelentik, nekem inkább pro bizonyítékok, mármint hogy "meztelenül a földön feküdni", szól a avád, és a képen jé, egy ember félmeztelenül a földön fekszik (hajhúzás pedig nincs a képen ergo nem is volt), ami nyilván tök jó dolog, én is megkérem néha anyám, hogy üljön rám és üvöltsön torkaszakadtából. A bennem lakó demagóg penig még kontráz is, hogy hol voltak a kommandósok, amikor Princz Gé Bécsben kávézgatott és egyéb nagy értékű szökésben levések, s a feketemunkások ügyében indokolt-e egy ilyen mérvű intézkedés...

Bánó András meg indulatos és túlfűtött, amiért letiltást, büntetést kap, pedig nem ferences rendi apáca ő, hanem riporter (olyan, amilyen), aki adandó alkalommal érzelmileg is odatesz, de hát az ORTT már a kezdetektől fogva rendfőnöknőként érti félre magát, a példa azért sántít, mert az apácák csak ritkán szokták pénzért árulni a testüket...

gyépé

1992-t írtunk, érdeklődő, de gondolkodásra alig képes gimnazistaként valakik betuszkoltak egy esztétika nevű fakultációra, amiről csak sejtéseim voltak, hogy micsoda. Ott megjelent egy lázas tekintetű figura nagy karikás szemekkel, és olyan verbális szőnyegbombázást tartott, hogy aztán egész az érettségiig képtelen voltam megszólalni ezeken a heti szeánszokon, holott hihetetlen érdekes dolgokat tudtam meg a médakráciáról, a tömegkultúráról, meg egy csomó dologról, ami előadónk eszébe jutott (és aztán még évekig lebénültam, amikor véletlenül összefutottunk). Amúgy fura élmény volt esztétika címén a Twin Peaksről hallani, ugyanakkor kétlem, hogy oly sok mindent tudtunk volna kezdeni Hegel vagy Kant vonatkozó műveivel. Viszont jó kis intellektuális gyakorlat volt, még ha éreztem is, hogy számos vonásában idegen tőlem ennek az embernek a világa, aki minden második mondatában eldurrantotta a "szofisztikált" kifejezést, és öniróniába csavartan próbálta meg megszüntetve megőrizni az értelmiségi sznobériát.

Tanárunkat György Péternek hívták, és valóban tanár volt, magázott minket, és tőlünk is megkövetelte ezt, bár mi még csak nehezen tudtunk megbirkózni a "maga" szóval (már konkrétan én, mint mondtam, meg se szólaltam). Fura helyzet volt, egyszerre húzott fel minket ez a nehezen követhető, 90 perces verbális esszencia, ugyanakkor annyira nagy volt a különbség köztünk és közte felkészültség, kiérleltség terén, hogy az már agymosásnak tűnhetett. Nem az volt, bár nem véletlen, hogy a mi évfolyamunkkal indult kezdeményezés (ha jól emlékszem) 1-2 év múlva megszűnt.

Később tűnt csak fel, hogy György írásai mennyire kevésbé működnek az élő előadásaihoz képest, nagy svunggal induló, imponálóan kezdődő mondatai mennyire semmitmondó, közhelyes konklúzióba tudnak torkollani, politikai írásai nemegyszer hisztérikusak, médiakritikái is gyakran elhibázottak. Annak ellenére, hogy kritikai érzéke jó, ám a folyton túlzó vagy tendenciózus megállapításokba konkludál, s az is előfordult, hogy érthetetlen módon (pozitív vagy negatív) személyeskedésekbe kezdett.

Ám aki volt már csak egy óráján-előadásán is, éreznie kellett azt az intellketuális energiát, ami megfelelő, kommunikatív közegben félelmetes dolgokra képes.

Mindezt csak azért gondoltam megemlíteni, mert a neokon-neolib. média György Péter személyében sikeresen megtalálta a főgonoszt, minden bajok okát. Nem kell persze Györggyel egyetérteni, de minden kádárizmus atyjának tartani túlzás. Tagadhatatlan, hogy György az egyetemi közegen-hagyományon kívüli (vagyis a szűken értelmezett európai kulturális hagyományt figyelmen hagyó) írástudói produktumokkal bizalmatlan, ám értetlen ellentábora a műveletlensége és faragatlansága mellett csak a falkaszellemét igazolja, amikor kórusban vonyítva gyépézik. (Persze érthető a rendszerváltás értelmiségével szembeni ellenszenv, csak akkor fel kéne mutatni valamit azon túl, hogy nagy hangon fikázunk. A megértés, az empátia e körökben még mindig a balekség szinonímája.)

György szakmai mukáját nem követtem, az Origónál, a Magyar Telekomnál, a BME-n stb. betöltött pozícióinak eredményeit sem ismerem. De amennyire látom, a rá fújó ifjútörökök tömegének is inkább a publikus megnyilatkozásai fájnak, s utána keserű hangon értetlenkednek a fenti pozíciók létjogosultsága felett.