Mostanság van egy kis nosztalgia a rendszerváltás idején dívó hurráhangulatnak, emelkedettségnek. A Mancsban Köszeg Ferenc írja a K. történetei egotripben, hogy amikor Lengyelországban járt a 80-as években, és beszélt a Szolidaritás vezetőivel, kiderült, hogy amíg ott a rendszerellenes értelmiségiek mögött az állandó sztrájkkészültségben ott állt a munkásság, itthon ennek nyom sem volt (link nincs, mert a Mancs elég hülyén online). Ha kint bárkit letartóztattak (volna), jött (volna)a sztrájk.
Itthon meg nyilván más volt a helyzet, egyrészt a 80-as évek magyar szocializmusa is fogatlanabb oroszlán volt, de ami fontosabb, a régóta tátongó szakadékok a társadalmi rétegek, csoportok között a mai napig megvannak, sőt, épp mostanában kezdnek elviselhetetlenül nagyok lenni. A túl tagolt társadalom így kicsit pszeudoként működik, mindenki gondol valakit a túlparton ácsorgó, távoli figuráról, kommunikálni már régóta nem tud/akar/mer vele.
És akkor a következő kérdés a rendszerváltás valódi támogatottsága, ki mit értett alatta, és a többi.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése