gyépé

1992-t írtunk, érdeklődő, de gondolkodásra alig képes gimnazistaként valakik betuszkoltak egy esztétika nevű fakultációra, amiről csak sejtéseim voltak, hogy micsoda. Ott megjelent egy lázas tekintetű figura nagy karikás szemekkel, és olyan verbális szőnyegbombázást tartott, hogy aztán egész az érettségiig képtelen voltam megszólalni ezeken a heti szeánszokon, holott hihetetlen érdekes dolgokat tudtam meg a médakráciáról, a tömegkultúráról, meg egy csomó dologról, ami előadónk eszébe jutott (és aztán még évekig lebénültam, amikor véletlenül összefutottunk). Amúgy fura élmény volt esztétika címén a Twin Peaksről hallani, ugyanakkor kétlem, hogy oly sok mindent tudtunk volna kezdeni Hegel vagy Kant vonatkozó műveivel. Viszont jó kis intellektuális gyakorlat volt, még ha éreztem is, hogy számos vonásában idegen tőlem ennek az embernek a világa, aki minden második mondatában eldurrantotta a "szofisztikált" kifejezést, és öniróniába csavartan próbálta meg megszüntetve megőrizni az értelmiségi sznobériát.

Tanárunkat György Péternek hívták, és valóban tanár volt, magázott minket, és tőlünk is megkövetelte ezt, bár mi még csak nehezen tudtunk megbirkózni a "maga" szóval (már konkrétan én, mint mondtam, meg se szólaltam). Fura helyzet volt, egyszerre húzott fel minket ez a nehezen követhető, 90 perces verbális esszencia, ugyanakkor annyira nagy volt a különbség köztünk és közte felkészültség, kiérleltség terén, hogy az már agymosásnak tűnhetett. Nem az volt, bár nem véletlen, hogy a mi évfolyamunkkal indult kezdeményezés (ha jól emlékszem) 1-2 év múlva megszűnt.

Később tűnt csak fel, hogy György írásai mennyire kevésbé működnek az élő előadásaihoz képest, nagy svunggal induló, imponálóan kezdődő mondatai mennyire semmitmondó, közhelyes konklúzióba tudnak torkollani, politikai írásai nemegyszer hisztérikusak, médiakritikái is gyakran elhibázottak. Annak ellenére, hogy kritikai érzéke jó, ám a folyton túlzó vagy tendenciózus megállapításokba konkludál, s az is előfordult, hogy érthetetlen módon (pozitív vagy negatív) személyeskedésekbe kezdett.

Ám aki volt már csak egy óráján-előadásán is, éreznie kellett azt az intellketuális energiát, ami megfelelő, kommunikatív közegben félelmetes dolgokra képes.

Mindezt csak azért gondoltam megemlíteni, mert a neokon-neolib. média György Péter személyében sikeresen megtalálta a főgonoszt, minden bajok okát. Nem kell persze Györggyel egyetérteni, de minden kádárizmus atyjának tartani túlzás. Tagadhatatlan, hogy György az egyetemi közegen-hagyományon kívüli (vagyis a szűken értelmezett európai kulturális hagyományt figyelmen hagyó) írástudói produktumokkal bizalmatlan, ám értetlen ellentábora a műveletlensége és faragatlansága mellett csak a falkaszellemét igazolja, amikor kórusban vonyítva gyépézik. (Persze érthető a rendszerváltás értelmiségével szembeni ellenszenv, csak akkor fel kéne mutatni valamit azon túl, hogy nagy hangon fikázunk. A megértés, az empátia e körökben még mindig a balekség szinonímája.)

György szakmai mukáját nem követtem, az Origónál, a Magyar Telekomnál, a BME-n stb. betöltött pozícióinak eredményeit sem ismerem. De amennyire látom, a rá fújó ifjútörökök tömegének is inkább a publikus megnyilatkozásai fájnak, s utána keserű hangon értetlenkednek a fenti pozíciók létjogosultsága felett.