Timon

Felgyülemlett megint az írnivaló, Athén és Görögország elvett egy csipetnyi időt, persze megérte. Nem kezdem az obligatorische fanyalgással a hazatérés kapcsán, csak jelzem, hogy az első magyar nyelvű poén, amit meghallottam, az volt, hogy "Cicília", nem vagyok hajlandó magyarázni. Azon persze el lehet mélázni, hogy ez a furcsa szorongásérzés miért él oly sokakban, amikor hazatérni szándékozik valahonnan, azt hiszem részben csak a hagyományos magyarhoni közérzet a hibás. Pontosabban a közérzet bennünk élő oroszlánrészére kevésbé gondolunk ilyenkor: a mísz és undok önrésztől félünk, hogy beülünk az autónkba, és suttyó vezetők leszünk; hogy a villamoson összetorlódott tömegen "átverekedni' akarjuk magunkat, nem megkérni őket, hogy legyenek szívesen átengedni minket stb.
De hát itthon vagyunk, olvassuk az újságokat a neten, az index.hu mára teljesen olvashatatlan lett, koszos lesz a képernyő, ha beírom az url-t. Műbalhék és érdektelen baromságok tételezik a közbeszédet. Görögországban tűz van-volt, a lapok, a tévék csak ezzel foglalkoztak, állami tévék alakultak át hírcsatornává. Természetesen tüntetés és az anarchistáknak köszönhetően összecsapások is voltak a tűz kapcsán. Az emberek foglalkoznak magukkal.
Athén is érdekes volt, most kicsit rothadóbb és szétesőbb, mint általában. A Plaka, az Akropolisz alatti kis történelmi-kisvárosias rész nagyszerű hely, ott a legjobb frappét inni, de nem lenne az igazi az utcán ülő, csóró, politizáló figurák, vagy a leomló múlt századi villák nélkül (sose értettem, hogy az állandó lakáshiánnyal és a folyton emelkedő ingatlanárakkal jellemzett városban hogyan lehetséges ez, de számos oka lehet, örökség körüli mizéria pl.) , hamisan éneklő rózsaszín hajú punkok, stílusosan modortalan pincérek nélkül. A nap szénné égeti nappal, este a kabócák és a csótányok ciripelik össze. Brutális monstrum épül Akropolisz Múzeum gyanánt, az előtte álló, így magára az Akropoliszra nyíló kilátást eltakaró 19. századi szépséges házakat a városvezetés elbontaná, hogy a múzeum a tárgyával "dialógusba kerüljön". Azóta erről vitázik az egész város. Élő város, a macskák autók tetején ülnek stílusban-színben illően.
Az emberek egymásra néznek beszéd közben.
A másik dolog: Praxitelész. Mivel épp volt róla egy kiállítás, megnéztük, és érdekes dolgokat tudtunk meg. Egy óriási hatású szobrászról van szó, akinek szinte csak a hatását ismerjük, eredeti szobrai nem maradtak ránk. Hét hiteles talapzat maradt fent utána, a többi mind másolat, illetve az ő szobrait imitáló későbbi, római művek. Ez a negatív, árnyékéletmű óriási dolog, nem is értem, hogyhogy nem született még erről poszmodern regény (persze születhetett simán, csak nem tudok róla). A hamis szignatúrájú maradék három talapzat már csak hab a tortán. Nagyon kis kompakt metafora kultúra, kulturális tudás, időbeliség témakörökben.