Egy kultúrafelfogás vége

A most következőkben Báron György rádiós állapotokat taglaló cikkéből kiindulva szeretnék érinteni pár kérdést főleg az értelmiségi állapotokról. Báron György Such György rádióelnöki intézkedéseit ítéli el, amely szerinte feladja a közszolgálatiságot, és a kereskedelmi média elveit alkalmazná a Magyar Rádióban. Such csökkenti a rádiósok számát, hogy ezzel pénzt takarítson meg, ugyanakkor fiatalítja a műsorstruktúrát: megszűnt sok régi műsor, mint a Jó ebédhez szól a nóta, vagy a Szabó család, s csökkent számos kevésbé hallgatott rétegműsor adásideje is. Báron visszautal Vásárhelyi Mária cikkére is, amely az elbocsájtotások hátteréül politikai alkut vázol fel.

Báron nagyjából azt állítja:
1, Suchnak nincs koncepciója illetve "Lehet, létezik ilyen elképzelés, de azt akkor ismertetni kéne és vitára bocsátani, mint azt Vásárhelyi Mária joggal kéri számon".

2, Csak szervezeti kérdést lát a rádió működtetésében - "koncentráljunk magára az érvelésre. Nevezetesen, hogy egy fontos szellemi műhely önállóságának felszámolását pusztán szervezeti-piaci kérdésnek fogja fel."

3, Állami pénzből akar kereskedelmi médiát csinálni "...elsősorban azt próbálnám meghatározni, mire kell költenem az adófizetők pénzét. Ugyanarra, amit a kereskedelmi rádiók ingyen is nyújtanak (sőt, nettó befizetők a közös kasszába)? Aligha." ill. "Mert minek közpénzt adni arra, amit máshol ingyen megkaphatok?"

4, Szerinte Such "folyvást a szervezetről, a hallgatottságról és a korösszetételről szónokol."

5, A rádióelnök racionalizál, ugyanakkor nem teremti meg a feltételeket a kisebb létszámú munkához: "Ahhoz ugyanis, hogy a munkatársak napi nyolc órában a Magyar Rádiónak mint fő munkahelyüknek dolgozzanak, meg kellene teremteni az anyagi és tárgyi feltételeket."

6, Fejtegeti a költségcsökkentő tételek elhúzódó negatív hatását.

Ezek mögött egy sokkal nagyobb konfliktus körvonalazódik. Előtte azonban el kell mondjam, hogy a Such-féle átalakítást céljaiban érteni vélem, eszközeiben azonban nem ismerem. A cikkek alapján azonban úgy tűnik, ugyanolyan messianisztikus hévvel végzett erőszakos népboldogítással állunk szemben, mint a Gyurcsány-féle doktrína értelmében. Ahogy a miniszterelnök is soha nem látott módon központosította a hatalmat a kezében a reformok kierőszakolása érdekében, úgy vagdalkozik Such is a rádiós reform kapcsán. Kompromisszumok nélkül és gyanakvással tele.

A fő kérdés tehát az, hogy mit jelent ma a közszolgálatiság, és milyen a mai magyar értelmiség kulturális beállítódása.
Báron György filmesztéta, azon generáció tagja, akik a 60-as, 70-es években kezdték pályájukat, s akikre egy alapvetően a felvilágosodás elveit valló, elitista kultúrafelfogás jellemző. Ez a magaskulturális hozzáállás bizonyos keretek között képviselhető volt a Kádár-korszakban, elég belepillantanunk egy útikönyvbe, hogy lássuk, mennyire más sztenderdek voltak akkoriban, mint ma. A popkultúra ekkoriban szigorúan elkülönült a magaskultúrától. Báron aztán később sem revideálta hozzáállását: óráin sokszor jelentette ki túlozva, hogy 1968 után nem készült érdemleges filmalkotás.
A magyar értelmiség ezen hozzáállása a rendszerváltás után sem változott, jóllehet a magaskultúra privilegizált helyzete megszűnt: megszűnt, illetve egyre gyengült az államilag dotált könyvkiadás, és az állami művészetpártolás is egyre kisebb lett. Elindult számos vita arról, hogy vajon teljesen a piaci viszonyok között kéne-e elgondolni a művészetet is, avagy bizonyos állami részvétel mindig szükséges lesz-e. Mára kialakult az a helyzet, hogy még mindig az egyes ágazatok érdekérvényesítőképességén áll az állami részvétel mértéke, ugyanakkor sok helyen nagyfokú piacosodás ment végbe.
Így aztán az értelmiség máig ellenségesen tekint a popkultúrára, a kereskedelmi média pedig igen alacsony színvonalon teljesít.
A rádióátalakítás egy olyan felfogáson alapul, amely nem tekinti ellentmondásnak a hallgatottságot és az értéket. Ha valaki látott már tévéműsort a BBC Prime tévécsatornán, pontosan tudja, hogy ez a felfogás legitim. Rengeteg kultúrát lehet közvetíteni, úgy nevezett magaskultúrát is és úgy nevezett popkultúrát is - "úgy nevezett", mert a kettéosztás rögvest mesterkéltté vált. Báron nem ismeri a popkultúrát, ezért mindent nem-magaskulturális jelenséget könnyen fogyaszthatónak vél, pontosabban a népszerűt igénytelennek. Ezért keverheti össze Such törekvését a kereskedelmi rádiók "választékával", holott utóbiak a profittermelés miatt re ngeteg kevésbé populáris dolgot nem sugározhatnak, nem kockáztathatnak. Ez a kockázatkerülő magatartás azonban az állami rádióadóra nem lehet érvényes.
Báron nem érti a popkultúrát, ami hiba, nem érti az internetet (ilyeneket ír: "(...)egy-két órát elszörfölget a neten (a jé betűnél), aztán üti-vágja a témát" - mintha a net egy nagy enciklopédia lenne, ugyanakkor a net lenézése arról is tanúskodik, hogy nem érti a tendenciát, mint kerülnek a rétegspecifikus tartalmak egyre nagyobb számban a netre), nem érti a rendszerváltás aspektusait (">>Elkerülhetetlen a mai piaci körülmények között, a hatékony működés érdekében a változtatás, ha úgy tetszik, a rendszerváltás ezen a területen is.<< (mondja Such - M)" Most tekintsünk el annak groteszk bájától, hogy Konrádot, Csoórit, Jancsót, Sárát és a többieket egy Such nevű ember próbál felvilágosítani a rendszerváltás szükségességéről, s koncentráljunk magára az érvelésre. Nevezetesen, hogy egy fontos szellemi műhely önállóságának felszámolását pusztán szervezeti-piaci kérdésnek fogja fel.") - mintha a felsoroltak ellenzékisége érdemben jelentene valamit egy kulturális struktúraváltás esetében.

A Báron-féle közszolgálatiság-fogalomról is beszéni kell. "A tapasztalatok szerint egyetlen olyan terület van, amely nem fér a kereskedelmi rádiók profitorientált profiljába: az igényes zene, a hosszú, elmélyült beszélgetések, vallomások, irodalmi szövegek, elemzések, rádiójátékok, novellák, versek, vagyis a magyar és egyetemes kultúra (értve ezen az összes művészetet, a társadalom- és természettudományokat is). A Magyar Rádió azért kap közpénzt, hogy olyan fontos tartalmakat 'szolgáltasson', amelyek nem piacképesek, de nélkülözhetetlenek (beleértve, mondjuk, a vallási, idegen nyelvű és nemzetiségi adásokat is)." Ha abban egyetértünk, hogy a közszolgálatiság értékeket, nem piacképes, de nélkülözhetetlen értékeket közvetít, a fentiekből látszik, hogy ehhez nélkülözhetetlen megérteni a piac működését. A köz szolgálata tehát értékek képviselete, de ezek az értékek valamilyen módon mégis visszacsatolhatóvá kell, hogy váljanak, vagyis hozzá kell igazítani őket a befogadás normáihoz, magyarán közelíteni kell őket a szórakoztatáshoz. Ez a BBC példáját tekintve nemcsak megoldható, de kötelező feladat is, elvégre a köz fogalma nem szakadhat el az emberektől, vagyis nem beszélhetünk közről hallgatottság és nézettség hiányában - a "nélkülözhetetlen értékek" enélkül eltűnnek. Furcsán is veszi ki magát Báron felháborodása az állami pénzen történő popularizálás ügyében; neki sokkal etikusabb a közpénzek elitista szemléletű elköltése ("szürke, fantáziátlan végrehajtók jöttek, akiket nem érdekelt már se politika, se ideológia, se kultúra, se közszolgálat, csak pozicionáltság, prájm tájm, drájv tájm, rícs, tájmsít és tartalomszolgáltatás").

Az, hogy Such elképzelései ilyen fordulatról szólnának-e, nem tudni. De az, hogy a magaskultúra mesterségesen privilegizált helyzetének megszűnésével kezdeni mit sem tudó értelmiségiek erre az adaptációra nem hajlanak, a Báron-cikk a bizonyíték. Utolsó mondata különösen érzékletes: "A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket? A helyzet ennél rosszabb: a gyereket kiöntötték, ám a koszos fürdővizet megtartották, az utolsó cseppig." - nos, amíg valakinek a populáris kultúra csakis "koszos" lehet, tényleg nehéz mást tenni, mint alkalmatlannak nyilvánítani a köz szolgálatára.