megmondom őszintén

Megmondom őszintén, szokták kezdeni mondataikat a magyarfoci aktív résztvevői (játékosoknak hívni őket talán túlzás volna), hogy aztán vagy egy közhelyet, és/vagy egy ordas hazugságot odamakogjanak a mikrofonba.
Ismét szent a béke az Üllői úton, ahogy olvashatjuk, muszáj idemásolni, hogy a felek megállapodtak "abban is, hogy a jövőben együtt tesznek meg mindent a sportág szakmai fejlesztése, a magyar labdarúgás általános megítélésének kedvezőbbé tétele és a futballt körülvevő közhangulat javítása érdekében" - értsd egy teljesen kiismerhetetlenül és rendre jogsértő módon működő szakmai szervezet és egy megszűnés határán álló klub az előbbi mondat két alanya, röhej, mintha Zalatnay Cini és Kelemen Anna megállapodnának, hogy eztán mindent elkövetnek az erkölcsi nevelés és az női öntudat fokozásáért.
Az FTC a ma már eltűnt Ináncsy Miklós elnökké választásával kezdte meg szánalms haláltusáját, amelyet alibibeavatkozásnak tekinthető tenderkiírások lennének hivatva elfedni: ha kifizeted a klub 2,5 milliárdos adósságát, szépen eltartod azokat, akik ezt a helyzetet szépen újratermelnék, felépítesz egy új stadiont, kedves vagy az ügyvezető tacskójához, na, akkor tiéd lehet a jegybevétel, érezd megtisztelve magad, kedves dollárpapa.
De hát ma már (egyáltalán nem tisztelet a kivételnek) nincs cuculizmus, ilyen mennyiségű pénz tekintetében pedig bizonyosan nincs, úgyhogy a Fradi vagy kiír egy rendes tendert (vagyis lefejezi önmagát, amire nincs sok esély), vagy szépen összeomlik.
"A szocializmus kivonult a magyar labdarúgásból, de a magyar labdarúgás nem akar kivonulni a szocializmusból" - ha a labdarúgás helyére beírnánk egy X-et, bizony rengeteg magyar főnevet be lehetne szépen helyettesíteni. Nincs tulajdonos, de mindenki pénzt akar: tipikus probléma, ami simán következik a mi reformnemzedékes, '68-as új gazdasági mechanistáink mentalitásából: lehet itt némi profitérdekeltség, de kockázat nélkül. Gebinezőink állami anyagból voltak sikeres vállalkozók, a balatoni lángos állami lisztből sült, ez ám a felhasználóbarát, stresszmentes kapitalizmosz.
Vagy vegyük példának a kicsiny fűszál helyett a rendszerváltás utáni tömegközlekedési gyakorlatot. Életre szóló tanulsága volt a történetnek: este 8 után a fővárosi autóbuszok első ajtajánál kellett felszállni, s vagy a bérletet bemutatni a vezetőnek, vagy jegyet kezelni. Aztán idővel a sofőrök elszoktak a felelősséggel és adott esetben konfliktussal járó gyakorlattól, bárki felszállhatott ("engem nem érdekel, rohadjon meg, fizessenek meg jobban"), ámde az ajtók csak elöl nyíltak ki, hisz, ahogy Szipák úr odasúgta Pelikán József gátőrnek az amúgy bűnrossz Megint tanúban, a hatalom még a dugásnál is édesebb.
De elég a defetista beszélyekből, öröljünk annak, hogy két romhalmaz együtt munkálkodik a szebb jövőn - remélhetőleg minél kevesebb sikerrel.