Erdélyország 1.

Volt egy pár nap külhonban, Erdély, sok mindenről lehetne írni, talán lesz más is, most az első napokról, még Magyarhonból: Tiszadobon zongorafesztivál volt, kedves dolgok, mindenki sürög-forog, a fél falu rendező, bár a kastély étterme nem remekel, ráadásul vacsora közben kétszer esik a hátamra egy dinnyemag nafgyságú és alakú bogár a mennyezetről. Másnap Tisza-holtág, algásodással is jó, kis törpeharcsák a sekély vízben, a paradicsomnak paradicsomíze van (mikor ezt megemlítem a szállásadómnak, szétröhögi magát "Komolyan?", mintha az Budapesten olyan természetes lenne). Aztán Tiszavasváriban megállunk egy kis boltnál, az ország egyik legkisebb városáról van szó, tehát város, bent fa rekeszekben 2-3 kilós fagyott csirkenyak-farhát tömbök kaphatóak, nyilván igény van rá (az egyik helyi lakos ki is akad, "de hát van rajta hús is" jön az indoklás), 100 forint kilója, a sor a pénztárnál fakultatíve halad, az öreg néni "úgysem siet, nem igaz?", családias gasztronómiai nyomor, igénytelenség.
Átlépünk az elmaradott Romániába, ahol a hipermarket választéka sokkal nagyobb, mint itthon (biztos nagyobb piac, más tradíciók és szokások, de hát azért a 80-as években tömegek éheztek, mi meg toltuk be a pörköltbe mártott vínersnicliket. Az ám, az utóbbi évek legsikeresebb magyar étele amúgy is az illatos csirkének nevezett rántotthúsrizzselvagykrumplivalbőolajbanvastagpanírral, erről ennyit), és állítólag ez egy elmaradott ország. Persze pénzük nincs, és az árak kb. mint az itthoniak (jó, azért inkább alacsonyabbak).
Szóval ennyit a kultúrfölényről meg a balkánozásainkról.