Ma a Klubrádióban elcsíptem a Beszéljük meg! hörögde legfrissebb epizódját. Az elején Bolgár György először ismertette a tárgyalandókat, majd gyütt az első betelefonáló. Már akkor röhögtem, amikor a flódni-gate szóba került, Bolgár a következőket olvasta fel: "Az államfő kockákra vágatta fel a süteményt, majd szétosztotta a delegáció tagjai között. Mindenki jóízűen evett, végül Sólyom László jelezte, pár darabot még feleségének is szeretne hazavinni. A köztársasági elnök kijelentette, hogy a flódni finom volt." - az idézőjelek dacára nem betűhív, inkább spirituálisan hű az idézet.
Miután Kádár János tehát megkóstolta az izraelita munkásság által sütött almás-diós-mákos süteményt (kispolgári nevén flódnit), kifejtette, a krumplileves nem viheti a vadászpuskát.
Következett az első hozzászóló. Érveléssel nem fárasztotta magát, költőien rögtön a lényegre tért, mely szerint az elhangzottakból is kitűnik, hogy Sólyom mennyire cinikus. Ekkor kellett elzárnom a rádiót.
(oké, idemásolom az eredeti sajtónyilatkozatot is, maradjon meg emléknek: "„A süteményt, kérésemre, kis kockákra felszeletelték, és a gondosan előkészített ebéd desszertjéhez minden kedves vendégünk részére felszolgálták, amit jóízűen fogyasztottunk el” – tárta fel a flódni végső sorsát. Azt is elárulta, hogy finomnak tartotta a süteményt, és hogy egy szeletet hazavitt estére a családjának is.")
Mi lehet az oka, hogy itthon a gondolkodás és a beszélgetés fárasztó tevékenységnek minősül, míg máshol az emberek élvezik, az életük részének tekintik, felismerik önmaguk artikulálásának jótékony, kellemesen bizsergető ízét stb.?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése