Pápisták on the road

Lent zajok vannak, valami színházasdi, könyvesbolt, játék, meg a Mikszáth tér felől is szűrődnek a jelek. Nyitott templomok vannak most, éjszaka, nyitva, meg katolikusok az utcán.
Nem tudom, mi lesz ebből, kinek mi, mennyi, ki fog fanyalogni, ki fog lelkendezni. Egyelőre úgy tűnik, hogy több száz éve először megint eszébe jutott valami a katolikusoknak - ki volt az ötletgazda? - talán itt kiderül, mindenesetre a magyarországi róm.kat. egyház, amelynek a II. vatikáni zsinat eszmeiségét sem sikerült maradéktalanul magáévá tennie, magáévá tett egy modern és igencsak aktuális ötletet, amiben semmi extra nincs.
Csak arról van szó, ugyebár, hogy aki keresztény, az éljen úgy, hogy ez látszódjék rajta, és lehetőleg nem a méteres keresztről a nyakában, meg a mai magyar keresztények jelentős részén csüngő többi, általában politikai szimbólumairól. Hanem a viselkedésükről.
Apropó politika, nyilván nem véletlen, hogy a katolikusok a jobboldalhoz csapódtak a rendszerváltás után (s ennek nemcsak történelmi okai vannak). A kereszténységgel alapvetően, az egyén szintjén nyilván többféle politikai állásfoglalás (a hatalom már más tészta) is összepasszintható - hol vannak ma a baloldali és liberális keresztények? - , de hogy visszatáncoljak az eredti gondolathoz, a (magyar) történelem szelektív és hazug olvasata is segítette az említett politikai irály és a rómkategyh. platformjának közösülését. Ez a történelemszemlélet egy paternalista, az egyént gyengének és irányítandónak feltételező szemlélet. Holott már rég az egyéni döntések és választások fontosságát kéne hangsúlyozni, azt, hogy kereszténynek lenni döntés, méghozzá gyakran naponta, óránként, cselekedetről cselekedetre. Nem pedig egy államtól, egy intézményrendszertől erőltetve. (Az örökölt-nevelt hagyományok egy más szintet jelentenek, de most nem fogok a szabadságról értekezni.) Katolikusnak lenni tehát tényleg kimenni az utcára és lépni (nem gigászi kereszteket állítgatni by the way). Remélem, a városmissziót az Úr áldása kíséri.