Lélekemelés

- Milyen volt az utazás?
- Milyen utazás.. Ja, jó volt, szép volt.
- Kezdődik már?
- Igen, Richter játszik, nagyon szép.
- Mozartot?
- Nem, Schubert-szonáták.
- Képeket csináltál?
- Mi? Ja, nem.

- Figyelj, beadtam a papírokat. Elég volt. Nem akarom tovább.
- Gould nekem néha túl sok, Beethovent is úgy játssza, hogy, jaj, csak nehogy kiderüljön, hogy nem vagyok olyan eredeti.
- Hallottad?
- Amíg valaki az alázatot nem fedezi fel, könnyen megreked egy felületes narcizmus fokán, legyen akármekkora tehetség.
- Nem figyelsz rám?
- Persze Bach más.

- Kezdődik?
- Igen, gyere már. Michelangelit olyan ritkán lehet hallani a rádióban. Na, ő sosem hibázott. Bár nyilván a hibák másodlagosak adott esetben, ha a koncepció elég meggyőző.
- Szép.
- A múltkor nem kirándulni mentem, hanem kórházba. Műtöttek, prosztata.
- Micsoda?! Miért nem mondtad?
- Rosszindulatú.
- De hogy képzeled, hogy minderről egy árva szót sem szólsz? Mégiscsak a feleséged vagyok!
- Micsoda lélek kell ehhez a perfekcionizmushoz! Rahmanyinov mondta, hogy ha egy napot nem gyakorol, már meghallja másnap.

- Visszakértem a válási papírokat. Hogy érzed magad?
- Alázat, igazi párbeszéd a művel, humanizmus, ezek nélkül nem lehet. Zengő érc, pengő cimbalom, pontosan, szó szerint. A művészethez szeretet kell, igazi szeretet.