Nekem a kérés /nagy szégyen, /adjon úgy is,/ ha nem kérem, írtam Nagy László Adjon az Isten című versében. Kérdi-kérdezni sokan szégyennek érzik, nem nyomom rá a magam problémáját másra, nem zavarom meg más világát, nem nyomasztok mást a gondjaimmal - hangzik a filantrópiába csomagolt ideológia (holott csak a kényelemmel vegyes reménytelenség, avagy önzés szól belőle). Holott a kérés, a kérdés a másik iránti bizalomból fakad, jó példa erre Ábrahám, ahogy az Úrral alkudozott a szodomai retorzióról. Ötvenről tízre lealkudni a jók számát: pofátlanság. Ám észre kell vegyük, hogy az Úr csakis emiatt ad Szodomának haladékot. Értékeli Ábrahám viselkedését (akiről mondhatnánk persze, hogy hazabeszélt, félt, önmagát akarta menteni. Ennek megítélése már az Úr kompetenciája.) És ezért tanít Jézus minket is imádkozni, hogy merjünk kérni.
Hisz az élet nem természetes dolog, "az életnél nincs természetellenesebb. Az élet kegyelem." "az élet olyan megszokhatatlan, mint a bor vagy a nő vagy az Isten." Ezeket Hamvas Béla mondta, aki persze gyakran mondott túl nagyot, mert nagyon nagy hite volt.
Éljünk és kérjünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
nem kekeckedés, csak nekem hiányzik a mondatból:
Ötvenről tízre lealkudni _a város le nem rombolásához elégséges_ jók számát: pofátlanság.
---
különben pedig: most ezen gondolkodhatok jó hosszan... de kicsit összemosod ezt / nem egészen ugyanaz, hogy Istentől merünk -e kérni, mint hogy az emberektől
Kedves Kertész Agátha!
(még nem jöttem rá erre az anagrammára, bár okozott nekem néhány álmatlan éjszakát)
Remek! Tényleg, én a magam részéről mindig valami ilyesmit várok tőled. Sokszor kell csalódnom, de amikor már csüggednék, mindig virítasz (dobsz, terítesz...na most már elég) egy spirituális royal flush-t. Remélem ez alkotói koncepció, persze ez esetben akkor egy kicsit szemét dolog is. De légyszi, ne csak egyszerűen lökd ide nekünk a víziódat, úgy ,ahogy exponáltad. Összeáll egy gondolat és te külsővel idecsűröd? Nahát tessék szépen megadni a módját! Tudom hogy az sms korában élünk, nehéz a feladat: 160 karakterben jól írni, én nem értek hozzá, de old meg valahogy, szerintem kicsit már megcsonkított ez a sok formai korlátozás. Na hagyd magad! Még kinőhetnek a levagdalt kezecskéid és lábacskáid, de azt neked is akarnod kell. A tömörítés meg aztán annyi csúsztatáshoz vezet mint a pártszlogenek, és olyan szabadon lehet őket értelmezni is, piha, inkább írj olyan szépen, hogy ne legyen választásom, amikor olvasom...
Kérés, bizalommal...igen, azt hiszem tényleg az egón múlik a dolog, mármint, hogy amíg nagyon ragaszkodunk hozzá (szépen szálkásra kigyúrt egónkhoz), akkor nehézkes az alázat, de van egónk, azt is "kaptuk" és kaptuk vele a dilemmát is. Azt hiszem, ha felütném a Bibliát, egy csomó olyan részt találnék benne, ahol Ábrahám semmit sem kér. A lényeg: tudott kérni amikor kellett. Akkor már: éljünk és kérjünk, amikor itt az ideje.!
Kedves b!
Minden amerikai középiskolás gyerek tudja, hogy Jézus ott van mindenkiben, de még a reggeli pohár kakaóban is, mi több, a pohár is meg a kakaó is maga Jézus! (Nem saját gondolat, én is olvastam valahol) Hogy ez így van azt nem tudom, mindenesetre azért lehet így szemlélni. Próbáld ki néha. A másik meg az, hogy szó sem volt róla, hogy "merünk" e kérni, arról van szó, hogy tudunk e...vagy szoktunk e, ilyesmi
T
kedves bt!
a műgondot nem nekem találták ki, ettől függetleneül valami minimumra kéne törekedni.
az isteni és az emberi kommunikáció nincs meg egymás nélkül, a kettő nemhogy kiegészíti egymást, de kötelezően egymásra van utalva. Ezért lehet etikailag is viszonyulni a kereszténységben.
Ábrahám biztos sokszor nem kért, itt viszont igen, mégpedig arcátlanul. Tudta, hogy mit kockáztat, mert meg van szeppenve eléggé.
és még egy, reggeli kakaóilag: http://bitsandpieces1.blogspot.com/2006/01/childrens-letters-to-god.html
http://bitsandpieces1.blogspot.com/2006/01/
childrens-letters-to-god.html
Megjegyzés küldése