Klauzál utca

1, Egy ajtón: "Ez nem Daewoo szerviz, nem is volt, és azt sem tudjuk, hol van."

2, Egy összeomlás szélén álló ház oldalán ragyogó, új, frissen felhelyzett gránittábla hirdeti, hogy az épület műemlék.

Ábrahám és a tíz

Nekem a kérés /nagy szégyen, /adjon úgy is,/ ha nem kérem, írtam Nagy László Adjon az Isten című versében. Kérdi-kérdezni sokan szégyennek érzik, nem nyomom rá a magam problémáját másra, nem zavarom meg más világát, nem nyomasztok mást a gondjaimmal - hangzik a filantrópiába csomagolt ideológia (holott csak a kényelemmel vegyes reménytelenség, avagy önzés szól belőle). Holott a kérés, a kérdés a másik iránti bizalomból fakad, jó példa erre Ábrahám, ahogy az Úrral alkudozott a szodomai retorzióról. Ötvenről tízre lealkudni a jók számát: pofátlanság. Ám észre kell vegyük, hogy az Úr csakis emiatt ad Szodomának haladékot. Értékeli Ábrahám viselkedését (akiről mondhatnánk persze, hogy hazabeszélt, félt, önmagát akarta menteni. Ennek megítélése már az Úr kompetenciája.) És ezért tanít Jézus minket is imádkozni, hogy merjünk kérni.
Hisz az élet nem természetes dolog, "az életnél nincs természetellenesebb. Az élet kegyelem." "az élet olyan megszokhatatlan, mint a bor vagy a nő vagy az Isten." Ezeket Hamvas Béla mondta, aki persze gyakran mondott túl nagyot, mert nagyon nagy hite volt.
Éljünk és kérjünk.

Ká ország, ká negyed

Az építészeben az a jó, hogy alkotásai kicsit tovább maradnak a helyükön, mint az átlagos tárgyak, így sokat mesélhetnek az utókornak. Lásd például a főváros 6. kerületének összeomló házait, amelyek szűk kis telkeken épültek, nyilván profitmaximalizálás miatt, azokon a pici, volt szőlőtermő területeken.

Újabb hírek jöttek a kormányzati negyedről, s lám "A TriGránitnak most is szerencséje volt, a tavaly lezajlott helykijelölő pályázaton kiderült, hogy az állam a WestEnd szomszédságában képzelte el az új kormányzati negyedet." Hihetetlen mázli, a riverrel feljön a nyerő lap, gondolom, Demjánék most indiánszökdelésben ugrálnak otthon.

Ne tessenek minket ennyire hülyének nézni.

A kormányzati negyed mostani helyével szinte csak gond van, ezt nem én mondom, hanem építészek. Nyilván nem véletlen a helyválasztás, a lobbizás persze nem tiltott szerencsejáték, s az egészből nyilván jól jön ki mindenki, emlékszünk, hogy a Művészetek Palotájának öntisztító, mise en abyme-ként is értelmezhető seggkinyaló vécéi is csak hármoszor annyiba kerültek, mint az az eredeti ajánlatban szerepelt (amúgy ez elég általános mentality idehaza, kijön a szerelő, előzőleg a telefonba mond valamit, de kiderül, hogy egy kicsit drágább lesz, kiment a düzniszelep színfoka).

De hát itt jön be az épített környezet úgymond nehézkessége: ahogy a Nemzeti Színház rákosan túlburjánzó nagypolgári-hányinger külseje-belseje is velünk marad még pár évtizedig, úgy a Demján-féle kormányzati negyed is pár dekádig hirdetni fogja a Köztársaság ezidejű állapotját. Szép mementó lesz, nyilván a Skála Kópé egy modernizált verziója lesz a kabalafigura, de milyen jóóóól kijövök, ha bemegyek.

Tömítőgyűrű

Jónapot - Jónapot
Szeretnék egy tömítőgyűrűt vásárolni, olyat, ami a szódás szifonba kell, hogy a patron becsavarásakor ne szökjön ki a széndioxid. - Tessék.
Ebből csak egy méret van? - Igen.
Jó, akkor egyet kérek - 22 forint.
Köszönöm szépen, a viszontlátásra - ...

Van egy kádárista hely (jaj, sok ilyen van...) - így akartam ezt kezdeni a szódaboltról, meg a hihetetlen kirakatról, az eladóról, blabla, retró izé, irónia, biztos zabálnák.

Aztán eszembe jutott, hogy ma a kádárizmus a legnagyobb szitokszó (én is sokat használom), ha a postás nem hozza fel az ajánlott levelet, kádárista csökevény; ha a Big Macben kevés a kecsöp, Kádár nemzete vagyunk; ha a GDP alig növekszik, persze; ha a macska nem eszi meg a marhás kitekatot stb. A kádárizmus a közéleti ördögűzés kedvelt tárgya, mindenki megragad egy ideológiai fokhagymát és keresztet, majd jajgatni kezd. Persze, értem én.

De hát mégiscsak éppenséggel azon vagyunk, hogy egy létező hagyományt tökéletesen megtagadjunk, elátkozásával kiirtsunk, végképp eltöröljünk. Az pedig eddig nem jött be, akárhányszor próbálkoztunk vele, de, inverz módon be kell lássuk, ez a törekvés remekül passzol a magyar eszmetörténetbe. Töröljük el a privilégiumokat, az igazságtalanságot, a szegénységet, szüntessük meg az uram-bátyám viszonyokat - rendben. De nem törölhetjük el a múltat.

A két törekvés között, mármint célok és történetiség között kicsinek tűnik a különbség, de nagyon más a két út végállomása. A múlt elfogadása, de az értékeinek tagadása - lehetséges ez?Nehéz ügy, de a rendszerváltás erre épülne. Elfogadom, hogy benne voltam, hogy éltem, hogy megéltem, hogy ezt vagy azt csináltam. Nem mindent tettem helyesen - hol vannak az ezt boncolgató hiteles és sikeres magyar filmek-könyvek-modernzenei operák-videoinstallációk?
S hogy ez az elfogadva elemző-megítélő attitűd mikor és hogy lesz elfogadott és sikeres? Itt? Kádár országában? Uggyan már, kéremszépen.

Azért nem baj, ha egy kicsit szivárog a tömítőgyűrű.

Breakfast in Tiffany's

New York, New York, a padló csillog, állítólag feltörték az ezt megelőző carrarai márványt, mert túlságosan csillogott. Feket lakáj mond gudmorningot, betérünk a kávézóba, ahol hajdan a Nyugat, oh, volt szerkesztve. Most szivarszoba van bőrfotellel, 14 000-es siglo 14-gyel.
Amúgy síri csend.
Megtudjuk, hova kell menni, néni áll, fekete ruha, kétféle reggelit kínál angolul, kontinentálisat és fullt. Utóbbi felvágottat is tartalmaz, illetve sósat. Előbbi édeset és savanyút. A kanálban ott a márka, luxusbérház luxusgangjára nézve esszük a szimbolikát. "Kintről jöttek" mondja a néni a séfnek hangosan, mert mi angolul beszélünk, tehát nem értjük ezt a barbár nyelvet. Aztán odaszól: "You can have more juice, come on!" - bevillan a Veri az ördög a feleségét.
Vége, kifele, kókadt az egész. A néni amúgy egy kínai ruhákat áruló olcsó butikban is simán elmenne. A mozzarella szarvasi, ízetlen.

Két lépés után fagyott gyrostömbök várnak kiolvadásra, ráncos asszony vár, hogy erőre kapjon, buhera-gsm üzlet, a blahán, a blahán.

Mecspojnt

Tenisz, két hír, eredmény: Bardóczky Kornél-Benjamin Balleret 7:6 (7-5), 7:5, 4:6, 0:6, 0:6 és Szávay (8.)-Müller (német, 2.) 6:0, 6:1

nem bírom a nemzetkarakterológiai morgásokat, meg a túlzott szimbolikát, álljon csak itt ez a két eredmény, az első miatt elvesztettük a Davis-kupás meccset, a másodikkal Szávay megnyerte az első WTA-tornáját. Az első végére Bardóczky, egy profi teniszjátékos 16 gémet vesztett sorozatban, a második végére Szávay bekerül valószínűleg a női első 40-be.

"Este már utazom is tovább, kedden a Bad Gastein-i tornán lépek pályára."
Bár nem értek hozzá, de van egy gyanúm, hogy valahogy az ilyen mondatok hiánya miatt sincs sok jó magyar teniszjátékos.

És még az idő is hűvösebb lett

népköltészet

Hexameter a Szentkirályi utcában, mobiltelefonba:
"...Jön fel a Kertész Zsolti a Rolling Stones-koncertre..."

Később lesz a Nemzeti Vágta, Geszti Péter próbálkozása. Geszti már nem először próbálja meg a posztszoc Magyarországot kitalálni, érdekessége, hogy jól keveredik benne az új Magyarország minden íze. Geszti látja, hogy az ország nem működik jól bejáratott nyugati demokráciaként - a mindennapi élet szintjén. Nincsenek kulturális gyökerek, identitás, ezt már az ARC is sokszor meglovagolta. Nota bene utóbbi még erőltetései mellett is hozott pár jó pillanatot. Hogy a sienai Palio Hősök terére költöztetése mitől lenne ugyanolyan kulturális összekovácsolóerő, mint a toszkánai, erre nem jöttem még rá. (Toszkána, Siena és a középkor, pár száz év, ugyanakkor már a Hősök tere sem más, mint a diszkontinuitás heroikus emlékműve.) Fanyalgok? Némileg, nem minden arany huszár fénylik, avagy fénylő huszár arany? ebből már nem jövök ki jól, mindenesetre Geszti furcsa konzumnacionalizmusa, kapitalista patriotizmusa nekem túl erőltetett. Akkor már sokkal inkább a Zuboly, ahol jól működik a modern és régi keveredése, pozitív energiák keverednek és kavarognak, Chris Isaac és Rockenbauer Pál karon fogja egymást és elhullámzik DJ Busa beatboxozása (beatboxolása?) és Ágoston Béla melankolikus brácsázása segélyével.
Hogy a kettő nem "akkor már sokkal inkább" viszonyban áll? Ez majdnem igaz.

Lélekemelés

- Milyen volt az utazás?
- Milyen utazás.. Ja, jó volt, szép volt.
- Kezdődik már?
- Igen, Richter játszik, nagyon szép.
- Mozartot?
- Nem, Schubert-szonáták.
- Képeket csináltál?
- Mi? Ja, nem.

- Figyelj, beadtam a papírokat. Elég volt. Nem akarom tovább.
- Gould nekem néha túl sok, Beethovent is úgy játssza, hogy, jaj, csak nehogy kiderüljön, hogy nem vagyok olyan eredeti.
- Hallottad?
- Amíg valaki az alázatot nem fedezi fel, könnyen megreked egy felületes narcizmus fokán, legyen akármekkora tehetség.
- Nem figyelsz rám?
- Persze Bach más.

- Kezdődik?
- Igen, gyere már. Michelangelit olyan ritkán lehet hallani a rádióban. Na, ő sosem hibázott. Bár nyilván a hibák másodlagosak adott esetben, ha a koncepció elég meggyőző.
- Szép.
- A múltkor nem kirándulni mentem, hanem kórházba. Műtöttek, prosztata.
- Micsoda?! Miért nem mondtad?
- Rosszindulatú.
- De hogy képzeled, hogy minderről egy árva szót sem szólsz? Mégiscsak a feleséged vagyok!
- Micsoda lélek kell ehhez a perfekcionizmushoz! Rahmanyinov mondta, hogy ha egy napot nem gyakorol, már meghallja másnap.

- Visszakértem a válási papírokat. Hogy érzed magad?
- Alázat, igazi párbeszéd a művel, humanizmus, ezek nélkül nem lehet. Zengő érc, pengő cimbalom, pontosan, szó szerint. A művészethez szeretet kell, igazi szeretet.

Sólyom

Hebeg, próbálja mondani, II. János Károlyt idézi arról, milyen sok idő kell ahhoz, míg a király szándékait a nép megérti. Noha a spanyol király igazi demokrata, sokat köszönhet neki az országa, az elnök ne a király akaratához mérje magát. Értsék meg rögtön, derüljön ki, az igen legyen igen. A demokraták csak ezt engedhetik meg maguknak.
S az elit még mindig elvonatkoztatva teszi magát egy általa tételezett népi akarat letéteményesévé. Még mindig hiányzik a nép elfogadása. Az, hogy megértik, amit mondok, és az, hogy megértem, amit mondanak. Hogy nincs szakadék közöttünk, és nemcsak egy lealacsonyított és minimalizált nyelvi kódot értenek meg. Sólyom megtestesíti mindazt a zűrzavart, ami ma elit és populus, képviselő és képviselt, politikaformáló és politikalany között létezhet. A parlamenti demokrácia védelmezőjének szerepében csepüli a pártpolitikát, és a civil mozgalmakat propagálja. Rekedten, mereven mondja, néha rálel egy szóra, arcára rémes vigyor ül ki. A nép barátja, "rengeteget találkozom kisemberekkel", megvetvén a populizmust, a demagógiát populista és demagóg - elegánsan. Tökéletes szimbólum.

Benyitás

A következőkben lesz itt melegrekord, hőségriadó, szélsőségesen hülyék és normálisak, álmodozók, olyanok, akiknek sosem az jó, ami ott van előttük, elmélyülni vágyók, egók dögivel, valamiféle módosítószóhalmozás, a kötőszavak az élet megrontói. Lesz póker és pókember is, sőt szeptember és október. Sajtóhibák és szójátékok fából. Blogkád.