2010. március 21., vasárnap

a házasságtörő asszony és a kő

A mai vasárnapon a házasságtörő asszony története volt soron, a templomunkban előbb egy irdatlan akcentussal beszélő pap felolvasta - missziós terület Magyarország, mindenhonnan welcome gli parocchi -, majd egy másik jobb, de szintén hibás magyarsággal értelmezte a történteket a szentbeszéd keretei közt. Az asszonyt a zsidók azért vezették, Jézus elé, mert házasságtörő volt, és meg akarták kövezni, de azért kikérték a mester véleményét is, aki azt válaszolta, az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül él közületek (részletesebben és pontosabban lásd itt ).

A pap enyhén szólva sem használta ki a ziccereket, mondom így léhán, azaz nem érintette meg a híveket, akik amúgy nehezen léptek túl azon, hogy nem értették a szövegeket (amúgy a Bibliát csak tetszik annyira ismerni, hogy két szóból is felismerhető egy történet, nemdebár, tisztelt hívek), holott most, "ezekben az időkben" több dolgot is kiemelhetnénk. nőnk.

Az egyik a választás és a közhangulat - amennyiben lett volna némi spiritusz a papban, esetleg megkérdezhette volna a híveket, tegyék fel a kezüket, ha úgy gondolják, ők bizony nem kövezték volna meg az asszonyt. Nehéz kérdés, mert a tömeggel együtt haladni mindig csábító, sőt felemelő érzés volt, még ha a tömeg épp lincselni megy is, mert amúgy a tömegnek a törvény (de legalább is a szokásjog) szerint igaza volt, és nyilván a megvetett polgártársak kiiktatását széles egyetértés övezte. Épp erről van szó tehát most is, fordított volna a pap mit spiritus , ne azon elmélkedjünk, mit tettünk volna akkor és ott Jézussal a hátunk mögött, hanem mit tennénk ma, ha elénk dobnénak egy Gyurcsányt, Zuschlágot, Veres Jánost, Hagyó Miklóst stb. - ma, amikor minden párt elszámoltatást liheg, a magát kereszténynek mondó párt is megtorlást sürget, szóval ha ilyen helyzetbe kerülnénk, megvédenénk-e egy népharagnak áldozatul esni készülő Hagyót, vagy nem - ez ennek a történetnek a tesztje. (Figyelem, Jézus szavai a következőek voltak a nőhöz: "Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!", csak hogy tiszta legyen bűn és bűnös kettéválasztása)

Mindjárt jön a másik aspektus is, csak előtte még a szentbeszédről és a könyörgésekről két szó, miután a pap kiemelte, hogy mindenkinek megbocsájtónak kell lennie, arról beszélt, a fiatal papok milyen idealisták, de aztán ráébrednek a "valóságra", és mer nincsenek olyan nagyra törő terveik, megalkusznak, hisz az "emberek sem annyira szentek körülöttük", őket is sok kritika éri, ráébrednek korlátaikra. Márpedig, mondom én, vagy egy priest with spirit, ez tévedés, ha Teréz anya így gondolkodott volna, Calcutta sokkal rosszabb hely lenne a földön, és még sok-sok szenttel és boldoggal kevesebbünk lenne - when you're 16, you think you'll change the world, sometimes sure right, mondja egy eléggé utált énekes, és igaza van. A keresztényeknek nem szabad realistának lenniük.

És ezután jöttek a könyörgések, idézet következik: Add, Uram, hogy az igazságszolgáltatás a megbocsátás és a bűntől eltántorítás céljának megfelelően működjön, halgasmegurunk, mire én és egy sp. p.: atyaég, mit keres Bárándy György és Petrocelli a mise szövegében? Nem Bizáncban vagyunk, a mise személyes dolog, világi hatalomnak nincs relevanciája a szertartás szövegében.

No, mindezekkel jól összefügg a Vatikán és a német (ír, amerikai stb.) egyházak pedofilbotránya - erről is beszélhetett volna a pap -, amivel kapcsolatban bírálatok érték Vatikánt: "A SNAP szerint kevés, amit a pápa tesz, mert 'cselekedetekre, nem pedig egy levélre van szükség'. A szervezet, amely saját állítása szerint kilencezer tagot számlál, azt közölte, hogy a pápa 'még egyetlen bűnöst sem büntetett meg, egyetlen ragadozót sem zárt ki az egyházból, és egyetlen áldozat sem kapott semmiféle kézzelfogható egyházi segítséget'." A SNAP a papi pedifília áldozatainak szervezete. Teljesen érthető, hogy megtorlást, kizárást, büntetést kívánnak, és az sem vitás, hogy a papi hivatással történő visszaélés bármilyen, de főleg ilyen gyalázatos példája elfogadhatatlan, hatalmas, égbekiáltó bűn.
De.
A keresztény vallás szervezetei nem úgy működnek, mint az európai kultúra szekuláris, világi szerveződései, ahol demokratikus működés, átláthatóság, komoly PR-megfontolások tesznek arról - most persze főleg nyugatról beszélek -, hogy a felszínre került bűnök és bűnösök leválasztódjanak a szervezetről. A kereszténység, a katolikus egyház nem ilyen. Én nagy barátja vagyok az egyházi szembenézésnek és önkritikának, de azzal is tisztában vagyok, hogy az az egyház, amelynek Istene emberi megtestesülésében olyan történeket részese és alakítója volt, mint a házasságtörő asszonyé, az az egyház, ahol a megbocsájtásnak és a bűntudatnak ekkora szerepe van, az az egyház nem fogja könnyedén kiátkozni a(z akár reverendát viselő) bűnösöket, és ne is tegye. Ez az egyház nem demokratikus, nem transzparens, (haha) nem szekuláris, ez az egyház jó esetben Istent idézi meg (vö. "ha hárman összegyűltök a nevemben, ott megjelenek köztetek"), és ilyen megfontolások mellett kell döntenie. Ez az egyház, amely tanítása szerint az Isten fia a legnagyobb gazemberekkel vacsorázott és beszélgetett, a ragadozók felé is szeretettel kell forduljon - ha nem így tenne, ha meglovagolva a közhangulatot, megragadná a köveket, olyan meghasonlott szervezetté válna, amely joggal érett meg a pusztulásra.

aztán

Jó, nyer a Fidesz, elkezd kormányozni (mindegy, hogy hány harmad), két irány van 1, megszorít, MSZP-re tol mindent, megutálják, 2, kicsit költekezik, nem reformál, felél, előbb-utóbb csőd, megutálják - na és akkor mi lesz. Akkor Jobbik lesz, amelynek úgy kell az ellenzékiség, mint egy falat kenyér, és akkor pár éven belül nem lesz más erős párt,
hacsak
a baloldal meg nem újul. De arra azért nem építenék oly nagyon.
Szóval a nagy kijózanodásnak (amit én vártam, mármint hogy véget vessen a két nagy párt hülyítő-populista örökkampányának)most épp a Jobbik lenne a győztese, és ez egy darabig még így lesz.
baloldal, tessen felébredni, különben az ország elég csúnyán maga alá szarik.

2010. március 14., vasárnap

Márczius 15dike

A kormány még egy utolsót alakít, itt van március idusa, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén verset mond egy befutott színész, iskoláscsoportok lengetik a zászlócskákat, a Honvéd Táncegyüttes koreográfiát mutat be. Most - viharos széllökések várhatóak - hatalmas nemzetiszín lepedők feszülnek az oszlopok közt, mindegy, a lényeg, hogy a műsor Széchenyi köré fonódik, "integratív figura", mondja a rendező, igen, a kormány megint tart a markáns véleményektől, olvasatában Széchenyi fontolva halad, integrál, oldja a feszültséget, megbékél, kicsit Kádárra is hasonlít sötétben.

De.

Emeljük csak le a polcról a legnagyobb magyar naplóját, melyben mindennap rettegésről, rémálmokról számol be, a forradalom iszonya tölti el, Kossuthot és Batthiányt okolja, eszelősöknek tartja, és miközben iszonyú kétségek közt elvállalja a felajánlott posztokat, harcol a napi politikai és diplomáciai térben, építi a Lánchidat, és remegve hallja a híreket. Folyamatosan attól fél, nem, nem az osztrák intervenciótól, bár kétségkívül őrültségnek tartja a forradalmat, hanem a néptől.

Attól fél, hogy lámpavason végzi a családjával.

Cresence és a gyerekek evakuálását megszervezi, folyamatosan fizikai fájdalomra panaszkodik felfűtött, szaggatott, nagyszerű romantikus, töredezett prózájában, melyben több a csonka, hiányos mondat, mint a lezárt, lekerekített. Majd egyszercsak megszakad a napló, összeomlik a gróf, és nem is kezdi újra, csak a forr. és szabharc után.

Integratív figura? Ma tán annak tűnik. Akkor és ott inkább egy a jövőtől rettegő, sodródó, neurotikus politikus. Mint a kormánypárt.

A harag és amit utána jön

A nép választani fog, és ebbéli akcióit leginkább a becstelenség elleni harag fogja befolyásolni. A lib-szoc uralom alatti kiábrándulás most épp a becstelenség, a korrupció bázisán jegecesedett ki, olyannyira, hogy a megtorlás érzése egyre erősebb, és minden mást elnyom. Ezért nem kell, hogy a Fidesz programja túlságosan sokat bíbelődjön a hogyanokkal - ez most nem pozitív választás, hanem az elmúlt 20 év "legprotesztebb" aktusa, a szociális népszavazás epébe és vitriolba mártott, véresebb kivitele.

Az igazságszolgáltatás vágya immár a múlté (ha valaha is ez fűtötte az istenadtát), most a "loptak - börtönbe/kötélre/lámpavasra" kevéssé szofisztikált krédőja vezeti majd a golyóstollakat a "szavazófülke magányában". A vizitdíjellenes örömködéshez képest persze az a különbség, hogy a Jobbik feltűnt konkurensként - de nem is erről akarok beszélni, bár kétségtelen, hogy a Jobbik megtestesíti azt a frusztrált haragot, ami a Fidesz-barát oldalon általában "de az MSZP..." kezdetű indoklásba fúl, ha valaki esetleg érdeklődne a minden bizonnyal győztes párt tennivalói iránt.

Frusztrált harag - köszönjük MSZP és SZDSZ, bár kétségtelen, hogy egy tolvajkorruptszemétstb. hatalmi struktúra ellenében különböző válaszok adhatóak. Lehet Jobbik-féle választ adni zsigerből, de lehet LMP-félét is, amely azért másról szól. Ma a terítéken két párt is van, amely nem folytatja azt a populista, kádári gyakorlatot, amely következtében hamar megépül a Magyarország-Görögország-sztráda. Ennek ellenére - a felmérések alapján - kevés ember választja a rögösebb utat, sokkal több dönt egyrészt a paradox antielitista elit, illetve a nemzeti pántlikás mellébeszélés mellett (úgy 40%).

Egyék meg a pártok, amit főztek? Oké, de miért kell nekem is ebből enni.

2010. március 9., kedd

a reprodukciórúl

Semmi nagy spanyolviaszk, csak eszembe jutott reggel a fürdőszobában (másoltam fájlokat előtte), hogy a reprodukálhatóság miről is szól, és mennyire beássa magát a lelkünkbe.

Másolni annyit jelent, mint megszüntetni az egyediséget. Egy dal, film, könyv ettől még persze hat, de a sokszorosíthatósága megszünteti az egyediséget. Ez azt jelenti, hogy nem múlik el. Ha nincs elmúlás, nincs veszteség sem. A másolhatóság a tragédia ellen hat. Ha nincs tragédia, veszteség, nincs kellemetlen érzés sem.

Ám az életben vannak dolgok, amik óhatatlan elmúlnak - tkp. minden végeredményében, de ez egy másik perspektíva -, ezért ez ellen tenni kell. Mit lehet tenni? A folyamatokban a minőségbiztosítást, és tipikus reprodukcionista válasz az időre a klónozás is. A fogyasztás nem egyszerű kényelmi gyakorlat, enyhítő válasz a metafizikai nyugtalanságra. A buddhizmus másik oldala.

A digitális világ tehát a tragédia ellen nyújt menedéket. Emberi, igencsak emberi.

2009. december 8., kedd

Miért nem szeretem az István, a királyt

Nem is tudom (tényleg nem), hogy jutott eszembe az egykor és ma oly közkedvelt rockopera, de elkezdtem egy régi gondolatot továbbgondolni. Régi bajom nekem az István, a királlyal, hogy nincs benne rossz oldal, akárki mellé is áll a befogadó, csak nyerhet - István, ugye, a szent király, a keresztény király, a Nyugathoz csatoló vezető, a történelmi alak. Koppány pedig a lehetőségeket képviseli, "Rákóczi világot hódít", ő a dicső potenciál. (Nem osztom tehát azt a, Tamás Gáspár Miklósnál olvasott olvasatot, hogy Koppány=Nagy Imre, István=Kádár - legalább is nem így.)

Jó, akkor leszek az ördög ügyvédje: épp az a jó a műben, hogy nem osztja fel a világot jókra-rosszakra, inkább arról beszél, hogy mi, magyarok folyton széthúzunk, hatalom- és bírvágyból eredően széthúzunk, és ez aztán jól tönkreteszi az országot.

De várjámá, előbb gondoljuk végig az első premisszát. Ha nincsenek erkölcsi minőséget képviselő oldalak, miért van háború? Miért kell a két félnek megmérkőznie egymástól? István ezek szerint puszta báb, akit környezete, anyja és a főurak taszítanak bele az öldöklésbe, aminek ő, amúgy elég explicit módon ellene lenne? Elég dehonesztáló ez első, szent uralkodónkra nézve (az ördög ügyvédje nods: deheroizáció), meg hát benne van egy jó adag Kádár-apológia is, aminek gyökere a népmesei hit, miszerint királyaink oly nemesek és jók, csak az udvar ármánykodói viszik rosszra őket.

Ám ha István mégse báb, hanem ugyan fiatal, de király, nosza, lemondhatott volna a trónjáról Koppány javára. Nem tette, ennyiben kötötte a történelem az alkotók kezét. Így viszont van egy értelmetlen háború, ahol az ország magát rántja a romlásba, ártatlan katonák ezrei ontják vérüket, adják életüket sat., mindez miért? A széthúzás és egyéb rossz emberi tulajdonságok miatt.

Ami így első olvasatra még rendben is volna. Ám idehaza a széthúzás, az értelmetlen civódás emlegetése az apolitizálás arcvonala, nem mellesleg az értelmetlen és kreált viták maguk is műbalhék szoktak lenni, elvonandó a figyelmet másról, gumicsont és mézesmadzag. Az István, a király tipikusan kettős játékot űz - ennyiben tökéletesen kora terméke -, radikalizmust próbál mutatni, de opportunista, a választások nehézségeiről beszél, de egyáltalán nem kínál választást, értékelvűségről próbál énekelni, de relativizál.

Ennyiben ma is érvényes. Nem véletlenül népszerű.

2009. november 20., péntek

a nép ópiuma

Bár nem szeretem az Esti Showdert, tegnap mégis megnéztem, mert láttam, hogy a Nagy Rádiós Botrány (azaz a Sláger-Danubius-paktum) "áldozatai" is fellépnek, azaz a Boomeráng és a Pirítós sztárjai.

Az áldozatok persze erős ídézőjelek közt azok, Speak emlematikus videoklipjének-dalának vendégművészei után nincsenek illúzióim a magyar szórakoztatóipar finnyásságát illetően: nemsoká viszontlátjuk/halljuk Sebestyén Balázsékat, Bochkoréket máshol, a szolidaritás vörös és kék szalagja bekerül a fiókba. Nem mintha annyira fájna a nemrég még szintén mutyival meghosszabbított életű két rádióért a szívem. A közönség csak kedvenceit fájlalja, a Pajzán szerda női hangját, aki oly ismerős hentesmódra tud csak a szexről beszélni, a délutáni kibeszélőshow-k és kész átverések médiagenyóját, Sebestyén Balázst, a nap alpári alaphangját reggel megadó Bochkorékat. Ezt szereti a magyar nép, nyilván megkapja máshol, máshogy, esetleg másokkal. (Update: perszehogy, ugyanazokkal, a fél Danubius Class-os lesz)

No de nem is ez az érdekes, hanem maga a Showder, amely elébb a magyar nyelv gazdagságát a fanszőrzetbe ragadt ürülék megnevezéseivel illusztrálja, majd egy premier plán libatömést prezentál, megfelelő jogszabályi bebiztosítással. Közben folyamatos reklámszpotok nyomják, jönnek a nagy rádiós botrány szenvedő alanyai.

És jönnek. Hát akkor tán essen pár szó arról, mi is történt itt - a hajlíthatatlan, piaci légy, autonóm, a hatalomnak folyton odamondogató Fábrynak biztos lesz egy-két keresetlen szava a nagy pártok cinikus összefogásához.

hát nem

A lényeg nem hallható. A két rádióadó elhallgatásának esetét jobb nem bolygatni, beszéljünk inkább arról, Bocsi hánykor kel, Geszti Péter mamája mennyire jó fej, Vadon Jani milyen alacsony.

Ebben a pillanatban teljesedik be a politikai elit már a médiatörvény óta tudható akarata. Ami mellesleg a magyar televíziózás legrégibb hagyománya, az etetésé. A szocializmus bornírt szórakoztatóipara az örökifjú Honthy Hannával ("mit tegyek, a cicavízióba nem hívtak"), az operettek altatói ugyanúgy hatnak, most épp a vulgárisabb-cigányozó-nőket becsmérlő verziója dívik, de a lényeg a tömegek apolitizálása. Amikor Pongó Orbán Viktort szidta a Big Brotherben, a nagy testvér tényleg leszólt neki, ha jót akar, erről hallgasson, maradjon csak meg a testnedveinél.

A Gyurcsányt köpködő, kritikus Fábry pedig mindehhez asszisztál.

További jó rádiózást mindenkinek.