a művészet hatalmáról

egész fura élményem volt ma.

megnéztem délelőtt egy filmet, jól megcsinált hollywoodi történet volt, kosztümös sztori, angolok, kis polgárfiú (kispolgárfiú) bejut Oxfordba, igazából festő akar lenni, kapcsolatba kerül egy erősen katolikus arisztokrata családdal, fura kapcsolatba kerül a két gyerekkel (fiú és lány, mindkettőben van érzékiség is á la Utas és holdvilág), a végén persze fura gellert kap a sztori, elhazudja a maga végét, amúgy is, hollywoodian óvatos és mértéktartó az egész. Utolsó látogatás lesz a címe (két hét múlva mutatják be)

De egyrészt rengeteg dolgot juttat az eszembe, nem is feltétlenül a témába vágóan. Mostani magánéleti problémákon merengek, plusz persze a történet is izgat, eszembe jut, otthon, dvd-n nézve nem tudnék ennyire koncentrálni a dologra, nem tudnék ennyire a bűvkörébe kerülni ennek a jó közepes filmnek, amely kétségtelenül át van gondolva, kapott három jó színészt, és volt pénz a díszletek-helyszínek rendes kialakítására. Ez a film, meg amit velem csinált, jól bizonyítja, miért kell moziba menni megnézni egy filmet.

Mert aztán nemcsak a félig Szerb Antal-os, félig Tónió Krőger-es (illetve annak a lehetőségét is magában hordozó) dolognak jutottam a végére, a moziból kijövet azok az undok, magánéleti, gazdasági, ügyvédi pocsék események kapcsán is erőt kaptam, amelyek persze mostanság folyton ott ólálkodnak az agyamban. Sőt, egészen alapszinten támogatott meg ez az élmény - ismétlem, a film jó közepes, Ben Wishaw remek, Emma Thompson 90%, Hayley Atwell sem rossz, van benne humor, emberismeret, a vége van elcsalva, illetve sokszor szájbarágós az egész. A hibái nyilván abból fakadnak, hogy piacra készült, meg kellett szólítani a lehető legszélesebb réteget - ismét egy érv a piac mindenható hatalma ellen - ez a film nagyobb radikalizmussal sokkal tovább jutott volna, és engem, mint nézőt nem érdekel, hogy mire kellett tekintettel lennie a rendezőnek. (Bár ebbe most nem szeretnék mélyebben belemenni.)

Bár így sem jöttem ki rosszul az egész történetből.