három vicces

Egy hete játszott a Milan a magyar ligaválogatttal, 4-2-re nyert, szép gólok. A meccs közben a kommentátorok arról beszélnek - épp vezettünk -, hogy ez milyen jó, meg hogy a magyar csapat megfordította a hangulatot, mível a közönség a Milan miatt jött ki a stadionba.
Kedveseim,
az ilyen bemutató meccseken ez már csak így van, a közönség szép focit akar látni, gólokat, sztárokat, másodlagos a szurkolás, a végeredmény - nem kell erősködni akkor, ha sikerül gólt rúgnunk.

Aztán a felfoghatatlanul nagyszerű, ma a legszimpatikusabb, legtöbbet fejlődött, hihetetlenül nagyot alkotó magyar sportcsapat, a hokiválogatott első meccse, a Szlovákia elleni bravúros 3-4 után a stúdió kommentátora azt kérdezi a vége előtt 13 másodperccel bekapott gól után a többiektől, nem ugyanezt érezhették-e az emberek az 1954-es berni döntő után. Atyaég, hogy jön az ide? Akkor papíron és a valóságban messze mi voltunk a legjobbak, 2-0-ról elbuktuk a döntőt. Most papíron mi vagyunk a leggyengébbek, leglassabbak, átlag 40 lövést kapunk egy meccsen, a sok szerencsétlen szituáció dacára szerencsénk is van, plusz a csapat szíve - egy ilyen fantasztikus vereség épp hogy nem olyan érthetetlen, irracionális, megmagyarázhatatlan, mint a berni döntő, hanem az az érthetelen stb., hogy hogy nem kaptunk ki jobban, mikor egy-egy kanadai sztárjátékos éves fizetése a magyar hokiszövetség éves költségvetésének 64-szorosa, mikor Kanadában annyi fedett jégcsarnok van, mint ahány igazolt játékos itthon és a többi.

Végül a Lőrinc pap téren Budapesten áll egy jezsuita templom, épp most lett 100 éves, az ünneplés csúcspontja egy vasárnap esti mise, a templom tömve, a plébános érezhetően boldog, remeg a hangja, de a szentbeszédet egy meghívott potentát tartja, gondolom, helyi jezsuita boss.
Van itt minden.
Ünnepeljünk, de... terjedő individualizmus, lopakodó ateizmus réme, 100 szülésre 70 abortusz jut, a szekularizált, liberális állam ateizmust akar terjeszteni (!) - őrületes butaságok keverednek olyan életunt, megkeseredett stílussal, aminek meglehet a létjogosultsága, de hát tán nem egy százéves születésnapon és nem így kéne elmondani.
Mert miben is áll a keresztények feladata? Követni Jézust, lehetőleg úgy, hogy az látszódjon rajtuk, és ehhez hit kell, bizalom és önbizalom, szeretet, nem pedig félelem, savanyúság. Jezsuita bossunk szövege bármelyik netes fórumon elment volna, sirámok és jajszavak mindenünnen. Holott épp egy paptól várná el az ember, hogy máshova téve a hangsúlyokat, máshogyan látván a világot, a hitével átitatva erőt adjon. Nem idióta, infantilis ünneplésre vágyom arcra fagyott 54-es IQ-jú mosollyal, hanem komolyan vehető, de bízó, pozitív és aktív hitre.
A plébános aztán próbálta a szentbeszéd utáni könyörgésekben kiünnepelni magát, azok tényleg szép mondatok voltak.

a Gyurcsány-mítosz

ezt az írást egy Mancs-cikk nyomán írtam, de jó lesz ide is. (Tessék egy kedves részlet)

Búr-Baky Miklós írásával számos ponton egyetértek, mégis más végkövetkeztetésre jutottam. Láthatóan konzisztens és megalapozott világképe szerint Gyurcsány és Antall volt a rendszerváltás utáni Magyarország két valódi államférfija, ami azért érdekes, mert ennek ellenére az Antall utáni éra máig Orbán Viktorról szól, az ő vezetői habitusa, stílusa, érdekei hatnak leginkább a magyar politikai életre. Gyurcsány is Orbán köpönyegéből bújt elő, a szocialisták már rég szerettek volna egy olyan vezetőt, akik képes levetkőzni a szocialista nyelvi paneleket, és nem csak a lakóssági fórumok népe előtt képes hódítani. Gyurcsány erre alkalmasnak tűnt, bár kétségtelenül épp ez a néptribuni szerepe a legkevésbé hiteles – megnyilatkozásai, szóbeli stílusa olyan műanyag, mint egy 80-as évekbeli kék iskolaköpeny.

De kétségtelenül neki volt bármiféle elképzelése a szocialista párt, a szocialista gondolat jövőjét illetően. Orbán országlása után az MSZP megindította a permanens kampányt, Medgyessy és Kovács jobb híján osztogatással próbálták megnyerni négyéves kampányuk. Ennél Gyurcsány többet ígért, nem véletlenül volt képes a maga mögé állítani a pártot Medgyessy leváltásakor.

Ígért és ígért – és eleinte komolyan is lehetett venni az ígéreteit. Az őszödi beszéd is reménykeltő volt a maga nyerseségével, szókimondásával, igazságával, mindazonáltal egy ilyen beszéden rajtakapott politikus szerintem lemond egy komoly országban. Miért? Akármennyire is retorikai, meggyőzés céljából van az a szöveg faragva, egy ilyen mondatot, hogy „nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”, „trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni” nem lehet megúszni. De nem is az ország komolyságáról van szó. Hanem a saját elveiről. Gyurcsány azzal tagadta meg hangoztatott elveit, hogy nem mondott le – nem lett következménye az őszödi beszédnek sem.

Kiderült, hogy az őszödi beszéd elmondója sem óhajt leszámolni a magyar politikai élet legnagyobb hazugságával, a szekértáborok logikájával. Ez az Orbán által újrafelhasznált, felélesztett kettéosztottság, mint mindenki tudja, igen egyszerű, kis mentális befektetést igénylő honpolgári viselkedésbe torkollik: vannak ők és mi, minden eszköz megengedett a részünkről, hogy az ő visszatérésüket megakadályozzuk, mert az maga lenne a borzalom, dögvész, honhalál. Így aztán nem kell lapozgatni politikai programokat, elemző cikkeket olvasni, egyáltalán nem kell fárasztani magunkat – dichotómia van, azt szevasz. Gyurcsánynak ezen a hazugságon is túl kellett volna lépni, nem sikerült.

De rendben, lendüljünk túl a dolgon, elvégre ez a beszéd taktikai fogás volt. És működött is, nosza, akkor tehát jöjjenek azok a bizonyos reformok, mert ugye „Reform vagy bukás, nincs más.”

Aztán kiderült, hogy van. Ekkor kellett volna Gyurcsánynak másodszor lemondania. Amikor elhozta a bársonyos reformok korát, amikor megbélyegezte a(z őszödön rá oly jellemző, és reménykeltő) „reformdühöt”. Helyette jött a pótcselekvés, sok-sok programocska, semmi nem lett belőlük, esetleg az egyik felülírta a másikat.

Búr-Baky szerint mindezekért a jobboldalt és az SZDSZ-t terheli a felelősség, Gyurcsány csak alkalmazkodott a helyzethez. De mégis ő volt hatalmon, hát miért nem gondolt arra, hogy felálljon, ne adja a nevét a vállalhatatlan lépésekhez? Mert az vereség lett volna? Mihez volt elengedhetetlen Gyurcsány személye? A kisebbségi lavírozáshoz? Hol van már az őszödi Gyurcsány? A reformok képviselője? Hol van a Búr-Baky által emlegetett grandezza?

Gyurcsány legnagyobb hibája az volt, hogy hiteltelen lett őszödi önmagához. Ki is szavazzon ekkor rá? S egyszerre úgy tűnik, a baloldal formátumos embere szerepekbe szorult politikus.

Végül a szocialista párt: igen, valóban a párt tűnik a reformok és Gyurcsány legnagyobb ellenfelének. De miért kellett akkor Gyurcsánynak a vezetői szerep akkor, amikor már esélye sem volt a reformokra? Miben bízott? Búr-Baky összekeveri a dolgokat: ha az MSZP megijedt a változásoktól, és gúzsba kötötte a miniszterelnöke kezét, az miért ragaszkodott a hatalmához?

Volt tehát egy felvilágosult abszolutista miniszterelnökünk, aki mert nagyot álmodni, de a jobboldal, a koalíciós partner és a saját pártja ellenében nem tudott sikeres lenni. Ha így is van (bár elég abszurdul hangzik), az ő felelőssége, hogy a végére teljesen kiüresedett, hiteltelen figurának tűnve távozott. Hogy az örökké harcos attitűd a megalkuvásévá vált. Hogy őrá is visszahullt, igaz lett saját mondata: „Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.”