Mondhatni, aki ma az MSZP-vel viccelődik, folyamatosan hullagyaláz egy elhunyt oroszlánt, de most, hogy az Osztapenko-szobornak is fel van ajánlva a miniszterelnöki poszt (állítólag nem vállalja), eszembe jut a magyar fociválogatott analógiája: egy időben az NB I-ben több volt a válogatott, mint a kimaradó játékos. Kb. mint a magyar kitüntetettek, lovagi középkereszt bronz fokozat, réz paszomány a Hranulák Elek Színház másodkönyvelőjének és még 200 társa.
Nagyvonalúság, jut eszembe hatalomhz való ragaszkodás (MSZP) és válságkezelés (FIDESZ) kapcsán, utóbbi abban a vicces helyzetben van, hogy most azért utasítja el a (mondjuk) Surányit, hogy később (amikor minden hét számít, hát persze) ő nevezhesse ki az ő Surányiját, egy pártokon felül álló satöbbit, aki eltakarítja a romhalmazt, letolja a torkokon a slagot a gyomormosáshoz, hgy utána Viktor darálja belénk a narancsot. A magyar közélet grandezzája.
2009. március 27., péntek
2009. március 5., csütörtök
Nemzeti egység
Szóval,
lassan minden egyértelművé válik, itten kész, egy dolgot lehet csinálni - amit amúgy még senki nem akar, de hát ez nem akarat kérdése - tudjuk, nyugdíjasstop, mínusz 3000 milliárd, maximumíz, minőség.
Namármost ha ez a választási lehetőség, de még így is külső körülményektől függ , hogy jegyrendszer lesz-e vagy sem, minden szimbolikus lépésnek súlya van.
Európában politikailag kétféle reakciót váltott ki a válság: nemzeti összefogást, illetve kormányválságot. Mivel nálunk az egyik legrosszabb a helyzet, azt gondolom, egy kormányváltás tovább mélyítené a bizonytalanságot, főleg mivel a Fidesz gazdasági elképzeléseiről olyan hihetetlenül sokat tudni. Most pedig arra végképp nincs idő, hogy egy "nem tuttuk, mi a pontos hejzet, de most, hogy láttyuk, hát nem tudunk micsinálni"-szerű szövegbozótost is bejárjunk.
Ellenben jó üzenete lenne egy szükségállapotban szokásos összeborulásnak - aminek pontos technikájáról még nincs elképzelésem.
Bár.
Épp tegnap láttam a Puskás-filmet, és Tischler János kiváló cikke a lengyel rendszerváltásról is ugyanazt a dolgot erősített meg bennem: "Jaruzelski javára írható, hogy amikor 1988 táján választania kellett az ismételt erőszak vagy az ellenzékkel való párbeszéd között, ez utóbbit tette, s ezzel - akarva- akaratlanul - elsőként mutatott példát a lehetséges politikai átalakulás irányába. Kádár erre sohasem lett volna képes." A pitiánerség, a kisszerűség kultúrájáról mintha nem értekeznénk annyit - amikor Puskás elhagyja az országot '56-ban, még nem biztos benne, hogy kint marad vagy nem. Amikor meglátja a róla írt mocskolódó, pártrendelésre írt gyalázatos cikkeket, dönti el, kint marad. Ugyanaz a rendszer fosztott meg minket Puskástól, amely előbb korrumpálta azzal, hogy ahelyett, hogy rendes fizetést adott volna neki (és az egész aranycsapatnak), hagyta, hogy harisnyát, órát egyebeket büntetlenül csempészhessen a külföldi túráiról. Nem tudom, átérezzük-e ennek a súlyát: nem a teljesítmény honorálása a cél, hanem a tettestárssá tétel, a morális lezüllesztés, a korrupció (jut eszembe, amikor NATO-csúcs volt Budapesten, a BKV akkori vezére sem egy napos ingyenes közlekedést hirdetett a lezárások miatt megbénult városnak, hanem azt, hogy az ellenőrzés majd "kevésbé lesz hatékony". Esterházy Péter joggal háborodott fel ezen, majd elindult buszjegyeket osztani a városba.)
Szóval nem várok csodát a Fidesztől sem, majd alkalmasint átsomolygok kenyérjeggyel a kezemben a mögöttem sorban álló Pokorni Zoltánra.
(És még valami: az állam korrumpálása, a szavazatok indirekt (?) vásárlása képében továbbra is folyik: ahogy Krémer Balázs Mancs-os publicisztikája az állami családtámogatási rendszerről jól levezeti, a középosztály körében végzett gyes-propaganda törés nélkül folytatja a kádári módszereket állam és nép között.)
lassan minden egyértelművé válik, itten kész, egy dolgot lehet csinálni - amit amúgy még senki nem akar, de hát ez nem akarat kérdése - tudjuk, nyugdíjasstop, mínusz 3000 milliárd, maximumíz, minőség.
Namármost ha ez a választási lehetőség, de még így is külső körülményektől függ , hogy jegyrendszer lesz-e vagy sem, minden szimbolikus lépésnek súlya van.
Európában politikailag kétféle reakciót váltott ki a válság: nemzeti összefogást, illetve kormányválságot. Mivel nálunk az egyik legrosszabb a helyzet, azt gondolom, egy kormányváltás tovább mélyítené a bizonytalanságot, főleg mivel a Fidesz gazdasági elképzeléseiről olyan hihetetlenül sokat tudni. Most pedig arra végképp nincs idő, hogy egy "nem tuttuk, mi a pontos hejzet, de most, hogy láttyuk, hát nem tudunk micsinálni"-szerű szövegbozótost is bejárjunk.
Ellenben jó üzenete lenne egy szükségállapotban szokásos összeborulásnak - aminek pontos technikájáról még nincs elképzelésem.
Bár.
Épp tegnap láttam a Puskás-filmet, és Tischler János kiváló cikke a lengyel rendszerváltásról is ugyanazt a dolgot erősített meg bennem: "Jaruzelski javára írható, hogy amikor 1988 táján választania kellett az ismételt erőszak vagy az ellenzékkel való párbeszéd között, ez utóbbit tette, s ezzel - akarva- akaratlanul - elsőként mutatott példát a lehetséges politikai átalakulás irányába. Kádár erre sohasem lett volna képes." A pitiánerség, a kisszerűség kultúrájáról mintha nem értekeznénk annyit - amikor Puskás elhagyja az országot '56-ban, még nem biztos benne, hogy kint marad vagy nem. Amikor meglátja a róla írt mocskolódó, pártrendelésre írt gyalázatos cikkeket, dönti el, kint marad. Ugyanaz a rendszer fosztott meg minket Puskástól, amely előbb korrumpálta azzal, hogy ahelyett, hogy rendes fizetést adott volna neki (és az egész aranycsapatnak), hagyta, hogy harisnyát, órát egyebeket büntetlenül csempészhessen a külföldi túráiról. Nem tudom, átérezzük-e ennek a súlyát: nem a teljesítmény honorálása a cél, hanem a tettestárssá tétel, a morális lezüllesztés, a korrupció (jut eszembe, amikor NATO-csúcs volt Budapesten, a BKV akkori vezére sem egy napos ingyenes közlekedést hirdetett a lezárások miatt megbénult városnak, hanem azt, hogy az ellenőrzés majd "kevésbé lesz hatékony". Esterházy Péter joggal háborodott fel ezen, majd elindult buszjegyeket osztani a városba.)
Szóval nem várok csodát a Fidesztől sem, majd alkalmasint átsomolygok kenyérjeggyel a kezemben a mögöttem sorban álló Pokorni Zoltánra.
(És még valami: az állam korrumpálása, a szavazatok indirekt (?) vásárlása képében továbbra is folyik: ahogy Krémer Balázs Mancs-os publicisztikája az állami családtámogatási rendszerről jól levezeti, a középosztály körében végzett gyes-propaganda törés nélkül folytatja a kádári módszereket állam és nép között.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
