Úgy kezdődött, hogy a piacgazdaság logikája járt a fejemben, mármint hogy idehaza a kapitalizmus valószínűleg azért sem működik, mert a társadalomból hiányzik az a mentalitás, amely érvényessé teheti a kapitalista törvényszerűségeket. Magyarul arra gondolok, hogy a szolgáltatások, áruk piacán a jobbnak akkor kell győznia, ha a népek elég öntudatosok ahhoz, hogy megköveteljék a pénzükért a minőséget, reklamáljanak, adott esetben szankcionáljanak. Így működne a szelekció.
Ám ez a polgári (avagy fogyasztói) öntudat még nem terjedt el. Az emberek közti kommunikáció még mindig a konfliktuskerülés és a megúszás-túlélés keretében él és virul: a főnökkel, hentessel, parkolóőrrel, pincérrel, portással (tehát akinek hatalma van) érdemes jóban lenni (ami nem jelent feltétlenül igazi barátkozást, csak egy bizonyos szintű jópofázást és bizalmaskodást). A világ ugyanis ellenséges, kemény terep, érdemes tehát harcostársakat gyűjteni a túléléshez.
Ez a program tehát nem az innovációra, hanem a megmaradásra épít. A túlélést nem segíti az állam sem - ez a pazarló szervezet, amely egyre több pénzt venne el tőlünk. "Az állam pénze"hallhatjuk sokszor.
Az állam és a társadalom közötti szakadék léte érthető, hisz az utolsó pár száz évben az államszervezetet mindig külső hatalmak alkották meg és tették a társadalom fejére. A rendszerváltás sem tudta megváltoztatni egy csapásra ezt az államképet, jóllehet oly rég óta először volt az állam a társadalom által választott emberekre bízva - addig sem volt más (egyebek mellett), mint a társadalom által bizonyos közfeladatokat ellátó szerv, ám politikai okokból nyilván hiteltelen, illegitim volt már régóta. Ám a rendszerváltással megváltozott a felállás. A feladat adott lehetett: fel kell építeni egy új államképet.
Ennek ezer módja van, és itt lép be a képbe a közszolgálatiság: egy jó közszolgálati tévé elsősorban nem a kereskedelmi tévékkel akar konkurrálni, nem minden korosztály és ízlés kiszolgálásában látja a feladatát, hanem mondjuk megpróbálja úgy formálni a közízlést, hogy az az ország mentális állapotára áldásos hatással legyen. Pl. csinál olyan sorozatokat, műsorokat, ahol a társadalom magára tud ismerni, vagy megpróbálja átalakítani a diktatúrában szocializálódott elmék fogalmait.
A kérdés ma is aktuális. Az országról, az állam működéséről, a jogaikról máig sokan alig tudnak valamit. Ám a köztévé ma inkább hasonlít egy néhol olcsóbb, néhol drágább szórakoztató csatornára, mint egy, az állam és a közügyek vagy akár a polgári (ön)tudat újragondolását szórakoztató módon felkínáló médiumra. Pedig ez utóbbi lenne a feladata - kreatívan, innovatívan, mégpedig azért, mert ráférne az országra .
2008. február 24., vasárnap
2008. február 21., csütörtök
hirtelennyébe
nincs időm keresgélni,
de hát Bokros az EU kapcsán áthangszerelte a szolidaritás fogalmát, nagyon érdekesen, erről írnia kéne a hozzáértőknek, mielőtt még én kezdek bele...
meg a kommandósok rajtütöttek a feketemunkásokon, mert a vám és pénzügyőrök nem tudtak behatolni a szállodába, a brutális intézkedés cáfolatát a videofelvételek jelentik, nekem inkább pro bizonyítékok, mármint hogy "meztelenül a földön feküdni", szól a avád, és a képen jé, egy ember félmeztelenül a földön fekszik (hajhúzás pedig nincs a képen ergo nem is volt), ami nyilván tök jó dolog, én is megkérem néha anyám, hogy üljön rám és üvöltsön torkaszakadtából. A bennem lakó demagóg penig még kontráz is, hogy hol voltak a kommandósok, amikor Princz Gé Bécsben kávézgatott és egyéb nagy értékű szökésben levések, s a feketemunkások ügyében indokolt-e egy ilyen mérvű intézkedés...
Bánó András meg indulatos és túlfűtött, amiért letiltást, büntetést kap, pedig nem ferences rendi apáca ő, hanem riporter (olyan, amilyen), aki adandó alkalommal érzelmileg is odatesz, de hát az ORTT már a kezdetektől fogva rendfőnöknőként érti félre magát, a példa azért sántít, mert az apácák csak ritkán szokták pénzért árulni a testüket...
de hát Bokros az EU kapcsán áthangszerelte a szolidaritás fogalmát, nagyon érdekesen, erről írnia kéne a hozzáértőknek, mielőtt még én kezdek bele...
meg a kommandósok rajtütöttek a feketemunkásokon, mert a vám és pénzügyőrök nem tudtak behatolni a szállodába, a brutális intézkedés cáfolatát a videofelvételek jelentik, nekem inkább pro bizonyítékok, mármint hogy "meztelenül a földön feküdni", szól a avád, és a képen jé, egy ember félmeztelenül a földön fekszik (hajhúzás pedig nincs a képen ergo nem is volt), ami nyilván tök jó dolog, én is megkérem néha anyám, hogy üljön rám és üvöltsön torkaszakadtából. A bennem lakó demagóg penig még kontráz is, hogy hol voltak a kommandósok, amikor Princz Gé Bécsben kávézgatott és egyéb nagy értékű szökésben levések, s a feketemunkások ügyében indokolt-e egy ilyen mérvű intézkedés...
Bánó András meg indulatos és túlfűtött, amiért letiltást, büntetést kap, pedig nem ferences rendi apáca ő, hanem riporter (olyan, amilyen), aki adandó alkalommal érzelmileg is odatesz, de hát az ORTT már a kezdetektől fogva rendfőnöknőként érti félre magát, a példa azért sántít, mert az apácák csak ritkán szokták pénzért árulni a testüket...
2008. február 9., szombat
gyépé
1992-t írtunk, érdeklődő, de gondolkodásra alig képes gimnazistaként valakik betuszkoltak egy esztétika nevű fakultációra, amiről csak sejtéseim voltak, hogy micsoda. Ott megjelent egy lázas tekintetű figura nagy karikás szemekkel, és olyan verbális szőnyegbombázást tartott, hogy aztán egész az érettségiig képtelen voltam megszólalni ezeken a heti szeánszokon, holott hihetetlen érdekes dolgokat tudtam meg a médakráciáról, a tömegkultúráról, meg egy csomó dologról, ami előadónk eszébe jutott (és aztán még évekig lebénültam, amikor véletlenül összefutottunk). Amúgy fura élmény volt esztétika címén a Twin Peaksről hallani, ugyanakkor kétlem, hogy oly sok mindent tudtunk volna kezdeni Hegel vagy Kant vonatkozó műveivel. Viszont jó kis intellektuális gyakorlat volt, még ha éreztem is, hogy számos vonásában idegen tőlem ennek az embernek a világa, aki minden második mondatában eldurrantotta a "szofisztikált" kifejezést, és öniróniába csavartan próbálta meg megszüntetve megőrizni az értelmiségi sznobériát.
Tanárunkat György Péternek hívták, és valóban tanár volt, magázott minket, és tőlünk is megkövetelte ezt, bár mi még csak nehezen tudtunk megbirkózni a "maga" szóval (már konkrétan én, mint mondtam, meg se szólaltam). Fura helyzet volt, egyszerre húzott fel minket ez a nehezen követhető, 90 perces verbális esszencia, ugyanakkor annyira nagy volt a különbség köztünk és közte felkészültség, kiérleltség terén, hogy az már agymosásnak tűnhetett. Nem az volt, bár nem véletlen, hogy a mi évfolyamunkkal indult kezdeményezés (ha jól emlékszem) 1-2 év múlva megszűnt.
Később tűnt csak fel, hogy György írásai mennyire kevésbé működnek az élő előadásaihoz képest, nagy svunggal induló, imponálóan kezdődő mondatai mennyire semmitmondó, közhelyes konklúzióba tudnak torkollani, politikai írásai nemegyszer hisztérikusak, médiakritikái is gyakran elhibázottak. Annak ellenére, hogy kritikai érzéke jó, ám a folyton túlzó vagy tendenciózus megállapításokba konkludál, s az is előfordult, hogy érthetetlen módon (pozitív vagy negatív) személyeskedésekbe kezdett.
Ám aki volt már csak egy óráján-előadásán is, éreznie kellett azt az intellketuális energiát, ami megfelelő, kommunikatív közegben félelmetes dolgokra képes.
Mindezt csak azért gondoltam megemlíteni, mert a neokon-neolib. média György Péter személyében sikeresen megtalálta a főgonoszt, minden bajok okát. Nem kell persze Györggyel egyetérteni, de minden kádárizmus atyjának tartani túlzás. Tagadhatatlan, hogy György az egyetemi közegen-hagyományon kívüli (vagyis a szűken értelmezett európai kulturális hagyományt figyelmen hagyó) írástudói produktumokkal bizalmatlan, ám értetlen ellentábora a műveletlensége és faragatlansága mellett csak a falkaszellemét igazolja, amikor kórusban vonyítva gyépézik. (Persze érthető a rendszerváltás értelmiségével szembeni ellenszenv, csak akkor fel kéne mutatni valamit azon túl, hogy nagy hangon fikázunk. A megértés, az empátia e körökben még mindig a balekség szinonímája.)
György szakmai mukáját nem követtem, az Origónál, a Magyar Telekomnál, a BME-n stb. betöltött pozícióinak eredményeit sem ismerem. De amennyire látom, a rá fújó ifjútörökök tömegének is inkább a publikus megnyilatkozásai fájnak, s utána keserű hangon értetlenkednek a fenti pozíciók létjogosultsága felett.
Tanárunkat György Péternek hívták, és valóban tanár volt, magázott minket, és tőlünk is megkövetelte ezt, bár mi még csak nehezen tudtunk megbirkózni a "maga" szóval (már konkrétan én, mint mondtam, meg se szólaltam). Fura helyzet volt, egyszerre húzott fel minket ez a nehezen követhető, 90 perces verbális esszencia, ugyanakkor annyira nagy volt a különbség köztünk és közte felkészültség, kiérleltség terén, hogy az már agymosásnak tűnhetett. Nem az volt, bár nem véletlen, hogy a mi évfolyamunkkal indult kezdeményezés (ha jól emlékszem) 1-2 év múlva megszűnt.
Később tűnt csak fel, hogy György írásai mennyire kevésbé működnek az élő előadásaihoz képest, nagy svunggal induló, imponálóan kezdődő mondatai mennyire semmitmondó, közhelyes konklúzióba tudnak torkollani, politikai írásai nemegyszer hisztérikusak, médiakritikái is gyakran elhibázottak. Annak ellenére, hogy kritikai érzéke jó, ám a folyton túlzó vagy tendenciózus megállapításokba konkludál, s az is előfordult, hogy érthetetlen módon (pozitív vagy negatív) személyeskedésekbe kezdett.
Ám aki volt már csak egy óráján-előadásán is, éreznie kellett azt az intellketuális energiát, ami megfelelő, kommunikatív közegben félelmetes dolgokra képes.
Mindezt csak azért gondoltam megemlíteni, mert a neokon-neolib. média György Péter személyében sikeresen megtalálta a főgonoszt, minden bajok okát. Nem kell persze Györggyel egyetérteni, de minden kádárizmus atyjának tartani túlzás. Tagadhatatlan, hogy György az egyetemi közegen-hagyományon kívüli (vagyis a szűken értelmezett európai kulturális hagyományt figyelmen hagyó) írástudói produktumokkal bizalmatlan, ám értetlen ellentábora a műveletlensége és faragatlansága mellett csak a falkaszellemét igazolja, amikor kórusban vonyítva gyépézik. (Persze érthető a rendszerváltás értelmiségével szembeni ellenszenv, csak akkor fel kéne mutatni valamit azon túl, hogy nagy hangon fikázunk. A megértés, az empátia e körökben még mindig a balekség szinonímája.)
György szakmai mukáját nem követtem, az Origónál, a Magyar Telekomnál, a BME-n stb. betöltött pozícióinak eredményeit sem ismerem. De amennyire látom, a rá fújó ifjútörökök tömegének is inkább a publikus megnyilatkozásai fájnak, s utána keserű hangon értetlenkednek a fenti pozíciók létjogosultsága felett.
2008. január 28., hétfő
Demszky, a véres kubikos
Ahogy egy magát már kicsit is komolyan vevő alak morális okokból nem olvas el egyetlen cikket, nem néz meg egy videót sem Britney Spearsről (elvégre egy totálisan összetört ember tettein nem rötyögünk), úgy Demszkyn sem köszörüli a nyelvét - a nagy szintézis már megszületett majd' három évvel ezelőtt. Ám mégsem lehet elmenni a Mancs interjúja mellett, amely főleg a 4-es metró építése körül motoszkál (egyelőre linkek nincsenek, ezért Bonfini után (Reneszánsz Év van!) hűséges krónikásként tájpolok legott).
A politikus népszerűségére jellemző, hogy az efféle közéleti nagyinterjúkat rendre címlapra tevő Mancs most Seress Zoltánt, a Bárka Színház új igazgatóját látta érdemesnek előre tenni.
Demszky a növekvő költségekről annyit mond, nem lehetett őket előre látni. Majd kifejti, hogy a felszín rendezése miatt állomásonként 43 milliárd forint a többletköltség, mivel "A szovjet típusú metró az állomásokkal együtt lényegében egy föld alatti cső, bunkerszerű állomásokkal." (a 3-as metró állomásai mintha nem ilyenek lennének) és a 4-es metrónak nagy föld alatti csarnokok lesznek az állomásai. És a felszínt is rendezni kell több helyen így is úgy is, így érdemes összekötni a metróberuházással (amihez nyilván az EU-nak is lesz egy-két szava). "Terveztek az építészek, és ennyi lett." vázolja fel Demszky a költségkalkulációt, s ez a mondat szerintem az utóbbi 17 év politikusi mentalitásának esszenciája - cinizmus, nemtörődömség, gőg csöpög belőle, szerintem javarészt öntudatlanul.
Demszky kiemeli, hogy lényegében tapasztalatlanul vágott bele a főváros a projektbe, "A nyugati szakemberek nagyon drágák, nem tudjuk alkalmazni őket." " Érdekes, a tervezők csak tervezzenek nyugodtan, ám azok, akik talán ésszerűsíthették volna az egész beruházást, túl dárágan bizonyultak (amúgy ha valaki megtakarít 2 milliárdot, nem éri meg alkalmazni akármiylen fizetésért?).
M. László Ferenc rátér a gazdaságosság, a megtérülés problémájára. Demszky szerint az első ütemről már lehet tudni, mennyibe kerül, és az adatok alapján gazdaságos a beruházás. "A második szakaszt valamilyen formában újra kell gondolni, ezt jelzi a csökkentési szándék is. Tehát arra számítunk, hogy a Keleti és a Bosnáyk tér közötti ütemnél csökkenthetőek a kiadások." Ez tiszta beszéd, a második ütem drága, ezért a gazdaságosság miatt olcsóbbá kell tenni. De mi lenne, ha meg sem épülne? Hagyó Miklósnak is eszébe jutott ez a megoldás, azonban mára letett erről, "mert rendkívüli mértékben lerontaná a megtérülési mutatókat." Hogy? A drága második ütem olcsóbban gazdaságos, megtérül, még olcsóbban (fel sem építvén) viszont nem? Nekem ez önellentmondás.
Az interjú végén Demszky kifejti, hogy amúgy az uniós fővárosi támogatások (melyeknek a felét a metró viszi el) közül a Kohéziós Alapokból 2010 végéig igényelhetünk (milyen jó ötlet ezt akkor földalatti csarnokok építésére fordítani).
Ennyi. "A főpolgármester szemében hideg fény villan, utolsó erejével engedélyezi a szombati ingyenes parkolást (már megint a zsidók jártak jól), fogai közt elroppantja a szelektív hulladékgyűjtés eredményeit tartalmazó mikrokapszulát. 'Humanizálni kell a Moszkva teret' nyögi, és utolsó erejével igényel egy szociális bérlakást Fifi nevű palotapincsijének, akit néhány perccel korábban főpolgármester-helyettessé nevezett ki."
A politikus népszerűségére jellemző, hogy az efféle közéleti nagyinterjúkat rendre címlapra tevő Mancs most Seress Zoltánt, a Bárka Színház új igazgatóját látta érdemesnek előre tenni.
Demszky a növekvő költségekről annyit mond, nem lehetett őket előre látni. Majd kifejti, hogy a felszín rendezése miatt állomásonként 43 milliárd forint a többletköltség, mivel "A szovjet típusú metró az állomásokkal együtt lényegében egy föld alatti cső, bunkerszerű állomásokkal." (a 3-as metró állomásai mintha nem ilyenek lennének) és a 4-es metrónak nagy föld alatti csarnokok lesznek az állomásai. És a felszínt is rendezni kell több helyen így is úgy is, így érdemes összekötni a metróberuházással (amihez nyilván az EU-nak is lesz egy-két szava). "Terveztek az építészek, és ennyi lett." vázolja fel Demszky a költségkalkulációt, s ez a mondat szerintem az utóbbi 17 év politikusi mentalitásának esszenciája - cinizmus, nemtörődömség, gőg csöpög belőle, szerintem javarészt öntudatlanul.
Demszky kiemeli, hogy lényegében tapasztalatlanul vágott bele a főváros a projektbe, "A nyugati szakemberek nagyon drágák, nem tudjuk alkalmazni őket." " Érdekes, a tervezők csak tervezzenek nyugodtan, ám azok, akik talán ésszerűsíthették volna az egész beruházást, túl dárágan bizonyultak (amúgy ha valaki megtakarít 2 milliárdot, nem éri meg alkalmazni akármiylen fizetésért?).
M. László Ferenc rátér a gazdaságosság, a megtérülés problémájára. Demszky szerint az első ütemről már lehet tudni, mennyibe kerül, és az adatok alapján gazdaságos a beruházás. "A második szakaszt valamilyen formában újra kell gondolni, ezt jelzi a csökkentési szándék is. Tehát arra számítunk, hogy a Keleti és a Bosnáyk tér közötti ütemnél csökkenthetőek a kiadások." Ez tiszta beszéd, a második ütem drága, ezért a gazdaságosság miatt olcsóbbá kell tenni. De mi lenne, ha meg sem épülne? Hagyó Miklósnak is eszébe jutott ez a megoldás, azonban mára letett erről, "mert rendkívüli mértékben lerontaná a megtérülési mutatókat." Hogy? A drága második ütem olcsóbban gazdaságos, megtérül, még olcsóbban (fel sem építvén) viszont nem? Nekem ez önellentmondás.
Az interjú végén Demszky kifejti, hogy amúgy az uniós fővárosi támogatások (melyeknek a felét a metró viszi el) közül a Kohéziós Alapokból 2010 végéig igényelhetünk (milyen jó ötlet ezt akkor földalatti csarnokok építésére fordítani).
Ennyi. "A főpolgármester szemében hideg fény villan, utolsó erejével engedélyezi a szombati ingyenes parkolást (már megint a zsidók jártak jól), fogai közt elroppantja a szelektív hulladékgyűjtés eredményeit tartalmazó mikrokapszulát. 'Humanizálni kell a Moszkva teret' nyögi, és utolsó erejével igényel egy szociális bérlakást Fifi nevű palotapincsijének, akit néhány perccel korábban főpolgármester-helyettessé nevezett ki."
2008. január 26., szombat
gázok és gőzök - rendszer és egyén
Volt a Konzervatóriumon egy bejegyzés az elitváltás mítoszáról (feltehetően Publius Hungaricus és Bereznay András elemzése (utóbbit azóta elnyelte a webköd) is az ihletők közt volt), amiről eszembe jutott Majthényi László cikke, amit Sólyom László védelmében írt az ÉS-be. Utóbbinak az alcíme is érdekes: Sólyom és kritikusai. Fontos és jó írásnak tartom (sok mindennel nem értve egyet), mert hangvétele nem tipikus, és pozíciójától fogva képes olyan jelenségekre reflektálni, amire egy átlagos publicisztika nem szokott. Ugynakkor érdekesek a cikk azon implikációi, melyek szintén az elittel kapcsolatban állítanak ki nem mondva dolgokat.
A Konzervatórium cikke (szerzője a beszélő nevű egyiketsem) viszonylag szokásos terméke az oldalnak: próbál leásni olyan mélyre, amilyenre csak lehet, hogy afféle tudományos, kristálytiszta érvelést konstruáljon az állításainak, vagyis annak, hogy az elit nem személyében felelős a kontraprodukcióért, hanem a rendszer (de)formálja az elitpozícióba kerülőket ilyenné. Ergo a rendszeren kell változtatni, vagyis az egyéni diszpozíciókon, mentális struktúrákon, algoritmusokon. "A társadalomalakító képességtől függően különböző mértében, de mind osztozunk a felelősségen." mondja egyiketsem, majd rátér a gázmolekulák mozgásának fizikájára. Az érdekes síkváltás azt feltételezi, hogy a rendszer önmozgása fizikai jellegű - nos, ebbe inkább nem másznék bele, a morális töltetű gázmolekulákat az ifjú konzervatívok kissé görcsös igyekezetének tudom be, de ez inkább stilisztikai kérdés (ami persze nem kis dolog, tessék elemezni embertelenségileg a szélsőségesek ideológiai szövegeit, a metaforákat, a szóképeket, a hasonlatokat, átjön a szellemiség. Érdekelne pl., hogy egyiketsem gázrészecskének tekinti-e magát?). Az elitet tehát mi termeljük ki, oké, ezt már hallottuk párszor, az elitváltás mítosza pedig csak egy populista szöveg. "Egy dologban vagyok biztos - ezt (t.i. a rendszer váltását - én) csak kívülről jött, új, és sokak által elfogadott szereplő képes - egyáltalán akarhatja - végigvinni." vonja meg a konklúziót a szerző. Érdekesen, mert eddig végig a rendszer bedarálási potenciálját taglalta. Nem érzi, hogy ez a folyamat nem hirtelen történik, nem lehet egyszemélyes játék, hisz az efféle messiások (legyenek akármilyen elfogadottak is), épp egy ilyen torz rendszer termékei (lásd pl. Gyurcsány Ferenc avagy Orbán Viktor - pozicionálisan mindketten megmentők, tábornokok, próféták). A személyes felelősség eltartására szolgáló vezérek sosem fogják a passzív, végső soron önpusztító, tisztelet- és méltósághiányos gyermekdedlétet felszámolni.
Utóbbiról beszél Majthényi is. Kifejti, hogy a köztársasági elnök vörös posztó mindenki szemében, holott ő leginkább csupán saját elveihez hű. Mindeközben Majthényi megállás nélkül sorozza a ballib sajtót, amit jó látni, főleg Őszöd után, hisz akkor nagyon tisztán látszódott, mennyire szervilis a társaság zöme. "A magyar közélet első maximája: semmi méltányosságot senkinek. A második: büszkén ragaszkodjunk kudarcainkhoz. A harmadik: aki nincs benne a seftben, az lúzer." ilyen passzusokat olvashatunk, és egyrészt örül a szívünk, hisz nyilván a közéletünk, a közbeszédünk saját szellemi életünk lenyomata. Olyan az elitünk/médiánk/közlekedésünk/stb., amilyet megérdemlünk. Másrészt Majthényi elkezdi eltlni a hangsúlyok arányát. Egyre kevésbé védi Sólyomot, egyre inkább ostorozza szatirikusan a közéletet. Végső soron ez a cikk, nagyon kis százalékos fölénnyel inkább valami ellen szól, mint mellett, de legalább is döntetlen a két töltés aránya. Majthényi végül is egy Sólyom-szerű pozícióból érvel: kritizálja az elit általános színvonalát (sajtó, politika, pártok), és az ezzel (mármint mentalitásban, színvonalban, következetességben) szemben található megnyilvánulásokat dicséri. Vagyis Majthényi szintén az elitellenesség pozíciójából beszél, mint Sólyom, aki az amúgy/elméletileg legdemokratikusabb, a társadalmi érdekeket leghűbben képviselő pártokkal szemben a nem-választott, nem-reprezentatív civil mozgalmakból érkezett. Olyan furcsa arisztokratizmus ez, amely bármennyire is jogos hiányokból fakad, a demokratikus attitűd hiányára mutat rá.
Arra, hogy tudniillik a társadalom a pártokon keresztül kell, hogy megvívja ideológiai, a közös ügyekkel kapcsolatos csatáit. És ha éppenséggel a pártok nem működnek jól, tenni kell valamit: beléjük kell lépni, vagy tüntetni kell stb. Ehhez nyilván kéne egy együvétartozási érzés, egy olyan közös nevező, amelyben a tisztelet és méltóság is kötelezően jelen van, s ami egyesíti a választópolgárokat egy (a legtágabban értett) politikai közösségben. Jelenleg ez nincs így, igaz, nagyon régen volt ez így legutoljára. Momentán gázrészecskék vannak a posványban.
A Konzervatórium cikke (szerzője a beszélő nevű egyiketsem) viszonylag szokásos terméke az oldalnak: próbál leásni olyan mélyre, amilyenre csak lehet, hogy afféle tudományos, kristálytiszta érvelést konstruáljon az állításainak, vagyis annak, hogy az elit nem személyében felelős a kontraprodukcióért, hanem a rendszer (de)formálja az elitpozícióba kerülőket ilyenné. Ergo a rendszeren kell változtatni, vagyis az egyéni diszpozíciókon, mentális struktúrákon, algoritmusokon. "A társadalomalakító képességtől függően különböző mértében, de mind osztozunk a felelősségen." mondja egyiketsem, majd rátér a gázmolekulák mozgásának fizikájára. Az érdekes síkváltás azt feltételezi, hogy a rendszer önmozgása fizikai jellegű - nos, ebbe inkább nem másznék bele, a morális töltetű gázmolekulákat az ifjú konzervatívok kissé görcsös igyekezetének tudom be, de ez inkább stilisztikai kérdés (ami persze nem kis dolog, tessék elemezni embertelenségileg a szélsőségesek ideológiai szövegeit, a metaforákat, a szóképeket, a hasonlatokat, átjön a szellemiség. Érdekelne pl., hogy egyiketsem gázrészecskének tekinti-e magát?). Az elitet tehát mi termeljük ki, oké, ezt már hallottuk párszor, az elitváltás mítosza pedig csak egy populista szöveg. "Egy dologban vagyok biztos - ezt (t.i. a rendszer váltását - én) csak kívülről jött, új, és sokak által elfogadott szereplő képes - egyáltalán akarhatja - végigvinni." vonja meg a konklúziót a szerző. Érdekesen, mert eddig végig a rendszer bedarálási potenciálját taglalta. Nem érzi, hogy ez a folyamat nem hirtelen történik, nem lehet egyszemélyes játék, hisz az efféle messiások (legyenek akármilyen elfogadottak is), épp egy ilyen torz rendszer termékei (lásd pl. Gyurcsány Ferenc avagy Orbán Viktor - pozicionálisan mindketten megmentők, tábornokok, próféták). A személyes felelősség eltartására szolgáló vezérek sosem fogják a passzív, végső soron önpusztító, tisztelet- és méltósághiányos gyermekdedlétet felszámolni.
Utóbbiról beszél Majthényi is. Kifejti, hogy a köztársasági elnök vörös posztó mindenki szemében, holott ő leginkább csupán saját elveihez hű. Mindeközben Majthényi megállás nélkül sorozza a ballib sajtót, amit jó látni, főleg Őszöd után, hisz akkor nagyon tisztán látszódott, mennyire szervilis a társaság zöme. "A magyar közélet első maximája: semmi méltányosságot senkinek. A második: büszkén ragaszkodjunk kudarcainkhoz. A harmadik: aki nincs benne a seftben, az lúzer." ilyen passzusokat olvashatunk, és egyrészt örül a szívünk, hisz nyilván a közéletünk, a közbeszédünk saját szellemi életünk lenyomata. Olyan az elitünk/médiánk/közlekedésünk/stb., amilyet megérdemlünk. Másrészt Majthényi elkezdi eltlni a hangsúlyok arányát. Egyre kevésbé védi Sólyomot, egyre inkább ostorozza szatirikusan a közéletet. Végső soron ez a cikk, nagyon kis százalékos fölénnyel inkább valami ellen szól, mint mellett, de legalább is döntetlen a két töltés aránya. Majthényi végül is egy Sólyom-szerű pozícióból érvel: kritizálja az elit általános színvonalát (sajtó, politika, pártok), és az ezzel (mármint mentalitásban, színvonalban, következetességben) szemben található megnyilvánulásokat dicséri. Vagyis Majthényi szintén az elitellenesség pozíciójából beszél, mint Sólyom, aki az amúgy/elméletileg legdemokratikusabb, a társadalmi érdekeket leghűbben képviselő pártokkal szemben a nem-választott, nem-reprezentatív civil mozgalmakból érkezett. Olyan furcsa arisztokratizmus ez, amely bármennyire is jogos hiányokból fakad, a demokratikus attitűd hiányára mutat rá.
Arra, hogy tudniillik a társadalom a pártokon keresztül kell, hogy megvívja ideológiai, a közös ügyekkel kapcsolatos csatáit. És ha éppenséggel a pártok nem működnek jól, tenni kell valamit: beléjük kell lépni, vagy tüntetni kell stb. Ehhez nyilván kéne egy együvétartozási érzés, egy olyan közös nevező, amelyben a tisztelet és méltóság is kötelezően jelen van, s ami egyesíti a választópolgárokat egy (a legtágabban értett) politikai közösségben. Jelenleg ez nincs így, igaz, nagyon régen volt ez így legutoljára. Momentán gázrészecskék vannak a posványban.
2008. január 22., kedd
szövkap és a fudbal
Csak röviden most (mintha nem ihlenék olyan hévvel, de ami késik, nem moolick), miután Gazda gazda megírta, hát, neki is kell a betevő, penzum van, azért kiötölhetett vón valami elmésebbet is, mármint hogy ki kezdi el ma 1954-től enumerálni a magyar foci kudarcait ögen? Gazda értetlenkedése (miér szereti Várhidit a lakósság, aki amúgy is viccesen néz ki, ki látott má ilyet), az újrakezdések meg a bernátozás - baromság. Várhidit csak azért lenne értelme a helyén hagyni, hogy folytassa, amit elkezdett. Amit elért (nem sok, de valami), igazolja. Nyilván (kéne ide fettelés, kurzív, aláhúzás, gothic century, minden) senki sem várt tőle aranylabdás játékost az idény végére, meg világranglista-első helyet. Csak valamit, amit az utóbbi X (X= nagyon-nagyon sok) kapitánytól nem láttunk. Tőle meg igen, Jé, hát akkor legyen ő a kapitány.
Persze lehet Albertbe-Göröcsbe-Puskásba-Sárosiba-Schlosserba hümmögni, "Ha nem használ, nem is árt."-ozni. Csak akkor ne tessék sírni, hogy ebbeaországbaaztánsemmiseműködikrendesen-vaéletbe. A rendes működés az kb. ez lenne. De hát az MLSZ elnöke, és akkor itt most zárjuk is le.
Persze lehet Albertbe-Göröcsbe-Puskásba-Sárosiba-Schlosserba hümmögni, "Ha nem használ, nem is árt."-ozni. Csak akkor ne tessék sírni, hogy ebbeaországbaaztánsemmiseműködikrendesen-vaéletbe. A rendes működés az kb. ez lenne. De hát az MLSZ elnöke, és akkor itt most zárjuk is le.
2008. január 2., szerda
Szerény javaslat
Véreim!
Az az ötletem támadt, hogy szedjük össze azokat a mondatokat-félmondatokat-vélekedéseket, amelyek a mai politikai diskurzusban a legtöbbször és a legtöbbek szájából elhangoznak (nem csak a politikusok gondolok, a publicisták, megmondóemberek, főhörgők is számítanak, legyenek emberszámba véve). Az olyan buta és féligaz panelekre gondolok, mint a "Végre össze kéne fogni" vagy "Még két emberöltő kell, hogy ebből az országból legyen valami".
Nosza hát, induljon a nagy össznépi ki-beírás! Írjuk ki magunkból a naponta felgyülemlő bornírtságot!
Az az ötletem támadt, hogy szedjük össze azokat a mondatokat-félmondatokat-vélekedéseket, amelyek a mai politikai diskurzusban a legtöbbször és a legtöbbek szájából elhangoznak (nem csak a politikusok gondolok, a publicisták, megmondóemberek, főhörgők is számítanak, legyenek emberszámba véve). Az olyan buta és féligaz panelekre gondolok, mint a "Végre össze kéne fogni" vagy "Még két emberöltő kell, hogy ebből az országból legyen valami".
Nosza hát, induljon a nagy össznépi ki-beírás! Írjuk ki magunkból a naponta felgyülemlő bornírtságot!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
