három vicces

Egy hete játszott a Milan a magyar ligaválogatttal, 4-2-re nyert, szép gólok. A meccs közben a kommentátorok arról beszélnek - épp vezettünk -, hogy ez milyen jó, meg hogy a magyar csapat megfordította a hangulatot, mível a közönség a Milan miatt jött ki a stadionba.
Kedveseim,
az ilyen bemutató meccseken ez már csak így van, a közönség szép focit akar látni, gólokat, sztárokat, másodlagos a szurkolás, a végeredmény - nem kell erősködni akkor, ha sikerül gólt rúgnunk.

Aztán a felfoghatatlanul nagyszerű, ma a legszimpatikusabb, legtöbbet fejlődött, hihetetlenül nagyot alkotó magyar sportcsapat, a hokiválogatott első meccse, a Szlovákia elleni bravúros 3-4 után a stúdió kommentátora azt kérdezi a vége előtt 13 másodperccel bekapott gól után a többiektől, nem ugyanezt érezhették-e az emberek az 1954-es berni döntő után. Atyaég, hogy jön az ide? Akkor papíron és a valóságban messze mi voltunk a legjobbak, 2-0-ról elbuktuk a döntőt. Most papíron mi vagyunk a leggyengébbek, leglassabbak, átlag 40 lövést kapunk egy meccsen, a sok szerencsétlen szituáció dacára szerencsénk is van, plusz a csapat szíve - egy ilyen fantasztikus vereség épp hogy nem olyan érthetetlen, irracionális, megmagyarázhatatlan, mint a berni döntő, hanem az az érthetelen stb., hogy hogy nem kaptunk ki jobban, mikor egy-egy kanadai sztárjátékos éves fizetése a magyar hokiszövetség éves költségvetésének 64-szorosa, mikor Kanadában annyi fedett jégcsarnok van, mint ahány igazolt játékos itthon és a többi.

Végül a Lőrinc pap téren Budapesten áll egy jezsuita templom, épp most lett 100 éves, az ünneplés csúcspontja egy vasárnap esti mise, a templom tömve, a plébános érezhetően boldog, remeg a hangja, de a szentbeszédet egy meghívott potentát tartja, gondolom, helyi jezsuita boss.
Van itt minden.
Ünnepeljünk, de... terjedő individualizmus, lopakodó ateizmus réme, 100 szülésre 70 abortusz jut, a szekularizált, liberális állam ateizmust akar terjeszteni (!) - őrületes butaságok keverednek olyan életunt, megkeseredett stílussal, aminek meglehet a létjogosultsága, de hát tán nem egy százéves születésnapon és nem így kéne elmondani.
Mert miben is áll a keresztények feladata? Követni Jézust, lehetőleg úgy, hogy az látszódjon rajtuk, és ehhez hit kell, bizalom és önbizalom, szeretet, nem pedig félelem, savanyúság. Jezsuita bossunk szövege bármelyik netes fórumon elment volna, sirámok és jajszavak mindenünnen. Holott épp egy paptól várná el az ember, hogy máshova téve a hangsúlyokat, máshogyan látván a világot, a hitével átitatva erőt adjon. Nem idióta, infantilis ünneplésre vágyom arcra fagyott 54-es IQ-jú mosollyal, hanem komolyan vehető, de bízó, pozitív és aktív hitre.
A plébános aztán próbálta a szentbeszéd utáni könyörgésekben kiünnepelni magát, azok tényleg szép mondatok voltak.

a Gyurcsány-mítosz

ezt az írást egy Mancs-cikk nyomán írtam, de jó lesz ide is. (Tessék egy kedves részlet)

Búr-Baky Miklós írásával számos ponton egyetértek, mégis más végkövetkeztetésre jutottam. Láthatóan konzisztens és megalapozott világképe szerint Gyurcsány és Antall volt a rendszerváltás utáni Magyarország két valódi államférfija, ami azért érdekes, mert ennek ellenére az Antall utáni éra máig Orbán Viktorról szól, az ő vezetői habitusa, stílusa, érdekei hatnak leginkább a magyar politikai életre. Gyurcsány is Orbán köpönyegéből bújt elő, a szocialisták már rég szerettek volna egy olyan vezetőt, akik képes levetkőzni a szocialista nyelvi paneleket, és nem csak a lakóssági fórumok népe előtt képes hódítani. Gyurcsány erre alkalmasnak tűnt, bár kétségtelenül épp ez a néptribuni szerepe a legkevésbé hiteles – megnyilatkozásai, szóbeli stílusa olyan műanyag, mint egy 80-as évekbeli kék iskolaköpeny.

De kétségtelenül neki volt bármiféle elképzelése a szocialista párt, a szocialista gondolat jövőjét illetően. Orbán országlása után az MSZP megindította a permanens kampányt, Medgyessy és Kovács jobb híján osztogatással próbálták megnyerni négyéves kampányuk. Ennél Gyurcsány többet ígért, nem véletlenül volt képes a maga mögé állítani a pártot Medgyessy leváltásakor.

Ígért és ígért – és eleinte komolyan is lehetett venni az ígéreteit. Az őszödi beszéd is reménykeltő volt a maga nyerseségével, szókimondásával, igazságával, mindazonáltal egy ilyen beszéden rajtakapott politikus szerintem lemond egy komoly országban. Miért? Akármennyire is retorikai, meggyőzés céljából van az a szöveg faragva, egy ilyen mondatot, hogy „nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”, „trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni” nem lehet megúszni. De nem is az ország komolyságáról van szó. Hanem a saját elveiről. Gyurcsány azzal tagadta meg hangoztatott elveit, hogy nem mondott le – nem lett következménye az őszödi beszédnek sem.

Kiderült, hogy az őszödi beszéd elmondója sem óhajt leszámolni a magyar politikai élet legnagyobb hazugságával, a szekértáborok logikájával. Ez az Orbán által újrafelhasznált, felélesztett kettéosztottság, mint mindenki tudja, igen egyszerű, kis mentális befektetést igénylő honpolgári viselkedésbe torkollik: vannak ők és mi, minden eszköz megengedett a részünkről, hogy az ő visszatérésüket megakadályozzuk, mert az maga lenne a borzalom, dögvész, honhalál. Így aztán nem kell lapozgatni politikai programokat, elemző cikkeket olvasni, egyáltalán nem kell fárasztani magunkat – dichotómia van, azt szevasz. Gyurcsánynak ezen a hazugságon is túl kellett volna lépni, nem sikerült.

De rendben, lendüljünk túl a dolgon, elvégre ez a beszéd taktikai fogás volt. És működött is, nosza, akkor tehát jöjjenek azok a bizonyos reformok, mert ugye „Reform vagy bukás, nincs más.”

Aztán kiderült, hogy van. Ekkor kellett volna Gyurcsánynak másodszor lemondania. Amikor elhozta a bársonyos reformok korát, amikor megbélyegezte a(z őszödön rá oly jellemző, és reménykeltő) „reformdühöt”. Helyette jött a pótcselekvés, sok-sok programocska, semmi nem lett belőlük, esetleg az egyik felülírta a másikat.

Búr-Baky szerint mindezekért a jobboldalt és az SZDSZ-t terheli a felelősség, Gyurcsány csak alkalmazkodott a helyzethez. De mégis ő volt hatalmon, hát miért nem gondolt arra, hogy felálljon, ne adja a nevét a vállalhatatlan lépésekhez? Mert az vereség lett volna? Mihez volt elengedhetetlen Gyurcsány személye? A kisebbségi lavírozáshoz? Hol van már az őszödi Gyurcsány? A reformok képviselője? Hol van a Búr-Baky által emlegetett grandezza?

Gyurcsány legnagyobb hibája az volt, hogy hiteltelen lett őszödi önmagához. Ki is szavazzon ekkor rá? S egyszerre úgy tűnik, a baloldal formátumos embere szerepekbe szorult politikus.

Végül a szocialista párt: igen, valóban a párt tűnik a reformok és Gyurcsány legnagyobb ellenfelének. De miért kellett akkor Gyurcsánynak a vezetői szerep akkor, amikor már esélye sem volt a reformokra? Miben bízott? Búr-Baky összekeveri a dolgokat: ha az MSZP megijedt a változásoktól, és gúzsba kötötte a miniszterelnöke kezét, az miért ragaszkodott a hatalmához?

Volt tehát egy felvilágosult abszolutista miniszterelnökünk, aki mert nagyot álmodni, de a jobboldal, a koalíciós partner és a saját pártja ellenében nem tudott sikeres lenni. Ha így is van (bár elég abszurdul hangzik), az ő felelőssége, hogy a végére teljesen kiüresedett, hiteltelen figurának tűnve távozott. Hogy az örökké harcos attitűd a megalkuvásévá vált. Hogy őrá is visszahullt, igaz lett saját mondata: „Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.”

Döglött, gracióz oroszlánok

Mondhatni, aki ma az MSZP-vel viccelődik, folyamatosan hullagyaláz egy elhunyt oroszlánt, de most, hogy az Osztapenko-szobornak is fel van ajánlva a miniszterelnöki poszt (állítólag nem vállalja), eszembe jut a magyar fociválogatott analógiája: egy időben az NB I-ben több volt a válogatott, mint a kimaradó játékos. Kb. mint a magyar kitüntetettek, lovagi középkereszt bronz fokozat, réz paszomány a Hranulák Elek Színház másodkönyvelőjének és még 200 társa.

Nagyvonalúság, jut eszembe hatalomhz való ragaszkodás (MSZP) és válságkezelés (FIDESZ) kapcsán, utóbbi abban a vicces helyzetben van, hogy most azért utasítja el a (mondjuk) Surányit, hogy később (amikor minden hét számít, hát persze) ő nevezhesse ki az ő Surányiját, egy pártokon felül álló satöbbit, aki eltakarítja a romhalmazt, letolja a torkokon a slagot a gyomormosáshoz, hgy utána Viktor darálja belénk a narancsot. A magyar közélet grandezzája.

Nemzeti egység

Szóval,

lassan minden egyértelművé válik, itten kész, egy dolgot lehet csinálni - amit amúgy még senki nem akar, de hát ez nem akarat kérdése - tudjuk, nyugdíjasstop, mínusz 3000 milliárd, maximumíz, minőség.

Namármost ha ez a választási lehetőség, de még így is külső körülményektől függ , hogy jegyrendszer lesz-e vagy sem, minden szimbolikus lépésnek súlya van.

Európában politikailag kétféle reakciót váltott ki a válság: nemzeti összefogást, illetve kormányválságot. Mivel nálunk az egyik legrosszabb a helyzet, azt gondolom, egy kormányváltás tovább mélyítené a bizonytalanságot, főleg mivel a Fidesz gazdasági elképzeléseiről olyan hihetetlenül sokat tudni. Most pedig arra végképp nincs idő, hogy egy "nem tuttuk, mi a pontos hejzet, de most, hogy láttyuk, hát nem tudunk micsinálni"-szerű szövegbozótost is bejárjunk.

Ellenben jó üzenete lenne egy szükségállapotban szokásos összeborulásnak - aminek pontos technikájáról még nincs elképzelésem.

Bár.

Épp tegnap láttam a Puskás-filmet, és Tischler János kiváló cikke a lengyel rendszerváltásról is ugyanazt a dolgot erősített meg bennem: "Jaruzelski javára írható, hogy amikor 1988 táján választania kellett az ismételt erőszak vagy az ellenzékkel való párbeszéd között, ez utóbbit tette, s ezzel - akarva- akaratlanul - elsőként mutatott példát a lehetséges politikai átalakulás irányába. Kádár erre sohasem lett volna képes." A pitiánerség, a kisszerűség kultúrájáról mintha nem értekeznénk annyit - amikor Puskás elhagyja az országot '56-ban, még nem biztos benne, hogy kint marad vagy nem. Amikor meglátja a róla írt mocskolódó, pártrendelésre írt gyalázatos cikkeket, dönti el, kint marad. Ugyanaz a rendszer fosztott meg minket Puskástól, amely előbb korrumpálta azzal, hogy ahelyett, hogy rendes fizetést adott volna neki (és az egész aranycsapatnak), hagyta, hogy harisnyát, órát egyebeket büntetlenül csempészhessen a külföldi túráiról. Nem tudom, átérezzük-e ennek a súlyát: nem a teljesítmény honorálása a cél, hanem a tettestárssá tétel, a morális lezüllesztés, a korrupció (jut eszembe, amikor NATO-csúcs volt Budapesten, a BKV akkori vezére sem egy napos ingyenes közlekedést hirdetett a lezárások miatt megbénult városnak, hanem azt, hogy az ellenőrzés majd "kevésbé lesz hatékony". Esterházy Péter joggal háborodott fel ezen, majd elindult buszjegyeket osztani a városba.)

Szóval nem várok csodát a Fidesztől sem, majd alkalmasint átsomolygok kenyérjeggyel a kezemben a mögöttem sorban álló Pokorni Zoltánra.

(És még valami: az állam korrumpálása, a szavazatok indirekt (?) vásárlása képében továbbra is folyik: ahogy Krémer Balázs Mancs-os publicisztikája az állami családtámogatási rendszerről jól levezeti, a középosztály körében végzett gyes-propaganda törés nélkül folytatja a kádári módszereket állam és nép között.)

Szégyenek

Felgyorsultak az események, ennek megfelelően a reflexiók is élesebbek. Veszprém után egyre többen ítélik el az értelmiségi finomkodást, miszerint tudomásul kéne venni, hogy vannak a cigányokra jellemző bűnelkövetési módok, van cigánybűnözés, és nincs értelme úgy tenni, mintha nem lenne.

Szerintem az értelmiség hibája ennél nagyobb.
Nem vettek tudomást az országról. Nem törődtek az elszegényedéssel, a kettészakadással. Nem lobbiztak jobb oktatói állásokért, nem törekedtek tanári munkát kapni a hátrányos helyzetű térségekben, nem törekedtek kapcsolatot találni izolált honfitársainkhoz. Lemondtak az ország egy részéről.

Ők? Mi.

A fanyalgás hatása így üt vissza (lásd még: "Ezeknek?!")

Ha leszarunk egy országot, akkor előbb-utóbb magunkat is egy barnás közegben találjuk. Ilyen egyszerű.

Más: SzabóZ-vel ritkán értek egyet, most nagyjából igen - a kormány megint rosszul reagál. Nem kezeli felnőttként a társadalmat, nem informál, hanem megvéd, védszárnyat terjeszt ki felénk, mi pedig bebújhatunk a kormány madárhónalja alá. Mikor jön már egy olyan hatalom, amely nem a saját erejének kiterjesztéseként értelmezi a kormányzást?

Máskor többet, kedves néném.

Federer megint

Már csak egy Grand Slamet kell nyernie, hogy beérje Samprast, a legtöbb döntőt játszó Lendlt épp most csípte el. Valószínűleg ő az eddigi legjobb, de erről már volt szó.

Csak a legjobbaknak vannak hihetetlen dolgaik. Négy játszma, 2:2 a 44 órával ezelőtt több mint 5 órás meccset játszó Nadal ellen. Az már alig él. Csak egy középerős játékot kéne produkálni - 13 Grand Slam után.

És nem megy. Federer megveri magát. Az utolsó szettben 14 ki nem kényszerített hibát üt, két kettőshibát, hat nyerőt - egy holtfáradt ellenféllel szemben.

Az eredményhirdetéskor pedig elsírja magát. Ő a világ legjobbja. Aki csak egy játékos ellen nem tud nyerni.

És ez a sírás megint azt a gyermekit mutatja meg benne, a zseniben, aki (csak(?)) játszik.

Zavartan áll egymás mellett győztes és vesztes, Nadal is megilletődötten - úgy állnak ott a kupákkal a vakuk fényében, mintha el akarták volna lopni őket, de még a kertben megfogta őket a kutya.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

"Egyre inkább úgy látom, hogy új intézkedésekre, reformokra, változásokra szükség lesz a következő hónapokban és években - fogalmazott Gyurcsány Ferenc kormányfő azt követően, hogy megbeszélést folytatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával."