A kor egy mondatban

Vannak ilyen magas labdák:

egy hír, amit unokáink is látni fognak lelki szemeik előtt

Feljelentették a Gecyt szarral támadókat

Szimulátor - I'll be back

Most látom az új mókát, zenélés helyett karaoke, pontosabban átmenet a karaoke és a zenélés között. Elgondolkodtatott a dolog, a tevékenység helyett a tevékenység szórakoztató imitációja - ez most már trend lesz abszolút? Tekintsünk el attól, hogy sokak szerint a könnyűzene is egy komoly tevékenység, mármint a zenélés imitációja csak (Kodály még a dzsesszt is túl könnyűnek találta), szóval most még lájtosabban, még -tainmentesebben. Lifeotainment, van már ilyen?

Lifetainment van, a honlap tartalma:

Welcome to lifetainment.com !!

The page here is under construction now...
Since 2006.5.8

Vicces...

Szóval az élet imitációja, növényesedés, majd kijön a Work című szoftver, gálya-konzollal kell imitálni az evezést stb.

Vagy Childraising - babakonzol pelenkázástól az elfenekelésen át az érettségi utáni vállveregetésig. Tamagocsi-családok döntik majd meg az újabb rekordokat.

Apám félig virtuális volt, vagy tán egészen az.

menza

Már rég, évek óta nem evett menzán. Aztán egyszer csak talált egy jót. Megtetszett neki a kiszolgálók modora, az étel sem tűnt rossznak. Amikor először leült, idegesen, szorongva evett. Nem mert felpillantani a szemben ülőre. Idegesen igazgatta tagjait, huzogatta a széket, kezével a vizes foltokat és a morzsákat sepregette.
Már nagyon rég nem kelett viselkednie. Zömmel egyetemisták között ülve azonban mintha ellenséges közegben lett volna. Pontosabban egy olyan új legelőn, ahol minden bárány némán, de viszonyul az új koshoz. A hátak moccanása, a székek nyikorgása, az evés zajai mind visszaverődtek róla, és mindről tudomást kellett vennie. Fárasztó volt az evés, inkább mintha színpadon játszana vagy énekelne. Mintha vizsgázna és a szemközt ülő lenne a tanár. Mintha minden egyes korty és falat után megmérettetne.
Általában leizzadva és kimerülten fejezte be az evést, a tálcát berakta a tárolóba. De visszajárt a menzára, egy pillanatra mindig megállt a bejárat előtt, vett egy nagy levegőt, végignézett magán, majd belépett. Úgy érezte, fiatalodik.

A nyugodt erő

Szétesett három vagy még több darabra, majd kicsiként előbb törleszkedni próbált, aztán váltott - a nyugodt erő pártja bejutott a parlamentbe antiorbángyurcsány-stratégiájával. Siker. Hogy aztán megint ne tegyen semmit a jobbközép, polgári erő.

Amely most az elnöki címért mutat be igazi polgári vircsaftot - az akciós öltöny már a földön, otthon jó a susis mackó, kínai mamusz, be a tévét, sört a kézbe, a gyereknek meg hallgass a neve.

Hogy aztán a sajtótájékoztatóra már megint a konzervatív, szerves fejlődés nyugalma álljon oda.

A rnedszerváltás társadalmi támogatottsága

Mostanság van egy kis nosztalgia a rendszerváltás idején dívó hurráhangulatnak, emelkedettségnek. A Mancsban Köszeg Ferenc írja a K. történetei egotripben, hogy amikor Lengyelországban járt a 80-as években, és beszélt a Szolidaritás vezetőivel, kiderült, hogy amíg ott a rendszerellenes értelmiségiek mögött az állandó sztrájkkészültségben ott állt a munkásság, itthon ennek nyom sem volt (link nincs, mert a Mancs elég hülyén online). Ha kint bárkit letartóztattak (volna), jött (volna)a sztrájk.

Itthon meg nyilván más volt a helyzet, egyrészt a 80-as évek magyar szocializmusa is fogatlanabb oroszlán volt, de ami fontosabb, a régóta tátongó szakadékok a társadalmi rétegek, csoportok között a mai napig megvannak, sőt, épp mostanában kezdnek elviselhetetlenül nagyok lenni. A túl tagolt társadalom így kicsit pszeudoként működik, mindenki gondol valakit a túlparton ácsorgó, távoli figuráról, kommunikálni már régóta nem tud/akar/mer vele.

És akkor a következő kérdés a rendszerváltás valódi támogatottsága, ki mit értett alatta, és a többi.

Olvasnivaló hétvégére

Az eheti ÉS-ben két érdkes cikk is van, az egyik Köszeg Ferenc gigavisszaemlékezése Magyar Bálint kapcsán - Eörsi István írt anno egy cikket Magyar ellen, megtévén mintegy bűnbaknak, és a mostanság sokat és érdekesen emlékező Kőszeg (lásd K. történetei a Mancsban) szintén rá fűzi fel a nagy ellenzéki elbeszélést. A sok tanulságos részlet arra is fényt vet, hogy működött az SZDSZ afféle baráti, pontosabban társasági formációként a '90-es években - mint egy házibuli, aki hangosabb és határozottabb volt, érvényesült. Plusz a rengeteg hiszti és pánik. Kíváncsi vagyok, milyen visszhangja lesz.

A másik Tamás Gáspár Miklós, szintén nem rövid írása, kontextusba helyezi a legutóbbi belpolitikai (és társadalmi) mozgásokat, és ezzel két legyet üt egy csapásra: elemzi a szolidaritás lassú kikopásának, felemásságának okait a monoki példa és a vizitdíjellenes népszavazás látszólag ellentétes jelenségei kapcsán, plusz a (szélső)baloldali világnézet szemüvegén át láttatja mindezt. Bár több helyen pontatlan és csúsztat, izgalmas és érdekes, illetőleg, ami a legfontosabb, morálisan érvényes cikket kapunk. És az is üdítő, hogy látszik, TGM folyamatosan fogadja be az új és újabb forrásokat, érzékeli az új jelenségeket, áramlatokat, műhelyeket, orgánumokat, és mindezeket még el is helyezi történelmi, eszmetörténeti síkon.

Tessék olvasni

UFÓ

Túl azon, hogy az úszók az idei olimpián mintha elektromos vízben úsznának, illetőleg mintha folyton belekapaszkodnának a világcsúcsokat jelző, kúszó csíkba, Michael Phelpsről ma illik kizárólag úgy nyilatkozni, hogy 1, ő ufó 2, nyilván és biztosan egy kémiaszertár rejtezik a bőre alatt 3, ergo az ő teljesítménye nem számít.

Azért amikor Darnyi Tamás hosszakkal verte a világot, úgy emlékszem, emberi lénynek tekintettük, aki hosszakkal jobb a világnál, dicsőséget hoz a Hazának 's a t. Most Cseh Laci a hős (és hát persze hogy az), akit csak az emberbőrbe bújt guppi tudott megverni, de az szinte nem is számít, versenyen kívül, Jancsó Miki bácsi sem szokott elindulni a filmszemlén. Háthát.

Amúgy ez az olimpia igazi lidércnyomás, valamelyik győztes kínai sportoló jegyezte meg, hogy Athén óta 4-szer látta a családját (gondolom, a versenyek után felkínálnak neki egy kedves kunyhót valamelyik sivatagos vagy 8000 méter feletti birtokon). Igazi humánus értékek, a sport maga, Petrarca felmegy a Mont Ventoux-ra és legyőzi magát és a természetet, reneszánsz év. Amúgy a megnyitón már láttuk a kivillanó fogfehérjét, a párezer 170 cm magas harcművésznél jobban még soha nem sikerült imitálni a CGI-technikát (vegyük példának a Klónok támadásában feltűnő robot(?)hadsereget). Az ilyen tenyésztett olimpikonok persze igazából csak betetőzik, mintsem cáfolják az élsport logikáját - az optimális politikai-gazdasági rendszer hátszelével az Ember bizony magasra juthat.

De még az igazi klónozás hátra van: akkor lesz igazán jó, amikor konkrétan lesz magyar, francia, amerikai Phelps, és a kis felbszek majd egymás ellen küzdenek a Bajnoknak kijáró Dicsőségért.

upgdate: a klónok éhezése