posta, művtöri

Hülyeséggel kevert pofátlanság: postásunk, aki csak és kizárólag a hozott lé kedvéért hajlandó tértivevényes (jelentsen ez a szó bármit is) dolgokat kihozni, bedobott egy cédulkát a postaládánkba, amely a barátnőmnek érkezett nagyalakú csomag érkezését pótolta, majd mi szépen elbaktatunk érte, mivelhogy "nem volt kiírva a neve a csengőkre", ami igaz is, de hát akkor a cédulát miért tudta bedobni a postaládába?? Mert arra már ki volt írva a neve.

Hogy akkor talán meg lehetett volna próbálni feljönni vele az ún. liften.

naszóval ez a cetli mostantól szimbolikus bizonyíték, emlékmű lesz, a hülyeségé tunniillik. Legalább a personal művészettörténet nyert vele.

álárösers

most épp huzat van, az dolgok repülnek elfele, nem is tudom (dehogynem), mi késztet írásra,

mondjuk az, hogy már megint valaki le tudta írni nyilvánosságra szánt, egészen pontosan reklámnak volt az kitalálva, e-bolt, megrendelés, és hát tényleg, kafa, hogy a camambert csak ennyi meg annyi. Camamber akkor már, lájt, esetleg máj, fájör

Ami meg még eszembe jutott, az egy cikk a filmhu-n, Moritz Bleibtreu-jal, interjú. A német filmről beszél, kifejt, ismerős, de mintha két lépéssel előttünk járna: "szerintem Németországban még mindig nagyon érződik, hogy sérült az identitásunk a világháború miatt. Egyik nemzedék szembenállt a másikkal, hiszen a szüleik még harcoltak a háborúban és ezért ez a generáció harcolt a saját szülei ellen. Akkor erre volt szükség, így a németek nem tanulták meg szeretni és értékelni a saját hazájuk művészetét. Amikor 16-17 éves voltam utáltam a hazámat egy csomó mindenért. Török gyerekekkel nőttem fel, nem hallgattam német zenét, nem néztem német filmeket. Külföldön tanultam meg szeretni és értékelni a hazámat. Itthon nem cool németnek lenni, de ez már szerencsére változik. Az emberek most jutottak el abba az állapotba, hogy már ki tudják fejezni az érzéseiket, régebben senki nem beszélt Németországban érzésekről. Sikítoztak az amerikai sztárokat látva, de a sajátjaikat látva nem. A mi generációnk már felfedezte az identitását, mi már nyitottabban és őszintébben tudunk történeteket mesélni. Mi már nem azzal foglakozunk, hogy milyen is a német film, hanem a sztorira koncentrálunk, és ez segít a német filmnek."

kiemelés tőlem, tőlem akár tényleg, de tényleg: ilyen egyszerű (is)

Aztán ÉS is volt, a Michnik-cikk (nem hangutánzó, hangfestő), ha ilyen szinten állna a magyar közéleti stílus, világbekerítés, ha ennyire el tudnánk mélyülni a közügyek kapcsán (volt ilyen idő, tessék olvasni A halacska csodálatos életét, nem semmi művészet, megszűnt aztán az ilyen), hát az nagyon jó lenne.
Meg épp TGM is jó, mert nem szerepelni akar.

lassan folyik tovább a dolog, én is kisiklom, meglehet, hogy nexttájm már atlétatrikóban, hajhálóval a fejemen (á dehogy, le vagyok maradva pár brossúrával, tehát: wink tornacipőben, rövidre vágott hajjal, viszonylag modern mobillal és polifónikus csengőhanggal, Tesco-katalógust böngészve, subba.hu-t olvasgatva) jelentkezem, kisujjamat eltartom a Hofbrau sörösdoboztól, és egy szelet chipsszel mártogatok, az íz felidézi agglegényéletem, felcsapok egy spirálfüzetet, és nekiülök körmondatokat fogalmazni dutamperdü.

a munka világa (négysorosok)

amikor multinál dolgoztam,
a kávét mindenki maga vette
el kellett mosogatnunk magunk után
hetente találkoztunk este a takarítókkal

amióta közpénzből finanszírozott helyen dolgozom
a kávé ingyen van
mindenki ott hagyja a mosatlant
még senki nem találkozott a takarítóval

Rosszkedvünk tavasza

"Ki gondolta volna? Szétesik a koalíció hamarost, új választások (lássuk, Uram, mire megyünk ketten) vagy kisebbségi kormányzás (plüsshuzatú ülések az államtitkári kocsikban), végül is mindegy. Le fog zárulni egy korszak a magyar demokrácia történetében, és valami ismeretlen jön. Nem lehet büntetlenül hülyének nézni a társadalmat, nem lehet cinikusan és felelőtlenül működtetni az országot. Persze akárki is nyer egy új választáson (a Fidesz fog), neki is változni kell. Lehet, hogy Kis Jánosnak lesz igaza, és megjelenik egy populista 3. erő? Vagy csak eszmeileg jelenik meg, lelkületében, és a meglévő pártok fognak igazodni hozzá? A népszavazás felszínre hozta a nép démoni erejét, ami mindig is félelelmmel töltötte el a magyar pártokat. A májam... gyalázatos."

(Részlet Sz. F. Naplójából)

örökérvény

1999 volt, már hivatkoztam rá itt is, Orbán Ottó a Fideszről írta - mára egyetemes érvénnyel igaz a politikai életre (most épp a széthulló szadeszről jutott az eszembe).

A dán királyi fôszámvevô jelentése a

Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról

az a legleverôbb hogy lehetett volna belôlük akár egy jó kezdôcsapat is

jó idôben született újszülöttek

egy új történet elsô mondatai

a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele

nem lettek sem azok sem ezek

rókafiak nyomakodtak elô a rókalyukakból

rókaagyakba való eszmékkel

hogy a történelmet gólra játszák

a vesztest pedig a legjobb sárba taposni

akkor legalább nem sokat pofázik

rendôrállamban nôttek föl

szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendôr nekik tiszteleg

a néprôl meg azt hogy vasreszelék

melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba

a fiatalság mindig a menny küldötte

kivéve azt amikor nem

kivéve azt amikor az ördög megvakítja

hogy ne lásson mást a folyó vizében

csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus

Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz

az államgép rohad valami bûzlik

valami elveszett a vissza nem térô esély

polcról lopott koronát olcsón megszámítunk

a szellem páncélja új a módszer a régi

ahogy a végkifejlet is

szerteszét a színen hullák számolatlanul

gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok

a többi name a csend

A nép ódiuma

iszonyat jó cím, legközelebb kerekítek alá egy kis bejegyzést a konfliktusoktól való irtózásunk és a hazaszeretet meg a demokrácia kapcsolatáról. Ha elmúlik a fejfájásom.

A közszolgálatiságrul

Úgy kezdődött, hogy a piacgazdaság logikája járt a fejemben, mármint hogy idehaza a kapitalizmus valószínűleg azért sem működik, mert a társadalomból hiányzik az a mentalitás, amely érvényessé teheti a kapitalista törvényszerűségeket. Magyarul arra gondolok, hogy a szolgáltatások, áruk piacán a jobbnak akkor kell győznia, ha a népek elég öntudatosok ahhoz, hogy megköveteljék a pénzükért a minőséget, reklamáljanak, adott esetben szankcionáljanak. Így működne a szelekció.

Ám ez a polgári (avagy fogyasztói) öntudat még nem terjedt el. Az emberek közti kommunikáció még mindig a konfliktuskerülés és a megúszás-túlélés keretében él és virul: a főnökkel, hentessel, parkolóőrrel, pincérrel, portással (tehát akinek hatalma van) érdemes jóban lenni (ami nem jelent feltétlenül igazi barátkozást, csak egy bizonyos szintű jópofázást és bizalmaskodást). A világ ugyanis ellenséges, kemény terep, érdemes tehát harcostársakat gyűjteni a túléléshez.
Ez a program tehát nem az innovációra, hanem a megmaradásra épít. A túlélést nem segíti az állam sem - ez a pazarló szervezet, amely egyre több pénzt venne el tőlünk. "Az állam pénze"hallhatjuk sokszor.

Az állam és a társadalom közötti szakadék léte érthető, hisz az utolsó pár száz évben az államszervezetet mindig külső hatalmak alkották meg és tették a társadalom fejére. A rendszerváltás sem tudta megváltoztatni egy csapásra ezt az államképet, jóllehet oly rég óta először volt az állam a társadalom által választott emberekre bízva - addig sem volt más (egyebek mellett), mint a társadalom által bizonyos közfeladatokat ellátó szerv, ám politikai okokból nyilván hiteltelen, illegitim volt már régóta. Ám a rendszerváltással megváltozott a felállás. A feladat adott lehetett: fel kell építeni egy új államképet.

Ennek ezer módja van, és itt lép be a képbe a közszolgálatiság: egy jó közszolgálati tévé elsősorban nem a kereskedelmi tévékkel akar konkurrálni, nem minden korosztály és ízlés kiszolgálásában látja a feladatát, hanem mondjuk megpróbálja úgy formálni a közízlést, hogy az az ország mentális állapotára áldásos hatással legyen. Pl. csinál olyan sorozatokat, műsorokat, ahol a társadalom magára tud ismerni, vagy megpróbálja átalakítani a diktatúrában szocializálódott elmék fogalmait.

A kérdés ma is aktuális. Az országról, az állam működéséről, a jogaikról máig sokan alig tudnak valamit. Ám a köztévé ma inkább hasonlít egy néhol olcsóbb, néhol drágább szórakoztató csatornára, mint egy, az állam és a közügyek vagy akár a polgári (ön)tudat újragondolását szórakoztató módon felkínáló médiumra. Pedig ez utóbbi lenne a feladata - kreatívan, innovatívan, mégpedig azért, mert ráférne az országra .